Charles Darwin úgy hitte, felnőtt korukban csak a civilizálatlan emberek sírnak, míg a modern tudomány eredményei szerint a könnyhullatást a gazdagabbak, szabadabbak és elégedettebbek engedhetik meg maguknak. A Fortepan archív felvételei alapján viszont úgy tűnhet, a sírás a gyerekek kiváltsága.
A kapcsolati erőszak annyira elfogadott volt Magyarországon, hogy az asszonyverést még akkor sem firtatta senki, amikor a gyerekbántalmazás ellen már egyre szélesebb körben szót emeltek – a társadalom által elnézett, zárt ajtók mögötti erőszakról egy kivételes 20. századi felvétel tanúskodik.
Az államszocializmusban agyonhallgatták az öngyilkossági statisztikákat, de a rendőrségi helyszínelők Fortepan-archívumba került felvételei árulkodnak a tragikus tényről, hogy lakosságarányosan jóformán a teljes 20. században Magyarországon volt a legmagasabb az öngyilkosságok száma.
Bár Kállay Miklós miniszterelnök hintapolitikájának köszönhetően a hazai zsidóság sokáig nem volt közvetlen életveszélyben, 1944. április 5-én, alig három héttel a német megszállás után mégis ki kellett tűzniük a sárga csillagot, ami mindenhol a deportálások kezdetét jelentette.
Az evéskultuszt piedesztálra állító Krúdy Gyula 1919-ben még attól tartott, hogy eltűnnek Magyarországról a tekintélyt parancsoló hasak, ám az 1930-as években már egyre több orvos figyelmeztetett a terjedő elhízásjárvány veszélyeire.
A budapesti utcákon az 1970-es években fényképező Kereki Sándor vagy Balla Demeter felvételei éppúgy díszíthetnék a világ legmeghatározóbb galériáinak a falát, mint amerikai kortársaik street fotói, csakhogy a hazai közönség akkoriban hírből sem ismerte a műfajt.
A Fortepan megható pillanatfelvételei betekintést nyújtanak a múlt századi generációk életébe.
Miközben mára saját napja van a magyar fotográfiának (augusztus 29.), nálunk a mestereken kívül még csak arisztokraták és különc tudósok fotóztak, amikor Amerikában már 1 dollárért vesztegették a tömegeknek szánt boxgépeket.
Kivételes hazai vízügyi szakemberekből nem volt hiány, de a történelmi korokon átívelő vízgazdálkodási tervek némelyikét mégsem sikerült megvalósítani. A Fortepan-gyűjtemény csodás felvételei a múlt század legfontosabb árvíz- és aszályvédelmi pillanatait idézik.
Petőfi neve olyan a magyar emlékezetpolitikában, mint egy imamalom, de a Capa Központban szerdán nyílt Petőfi utcák népe kiállítás egyik alkotója szerint a költő utcanevekben megnyilvánuló népszerűsége inkább mennyiségi, mint minőségi mutató.
A képekből ítélve az elmúlt száz évben mintha csak az autók és az öltözködés változott volna a fővárosban. Hogyan tűnnek el Budapest jellegzetes részletei? Városi témákkal foglalkozó podcastsorozatunk újabb epizódjában Tamási Miklóssal, a Fortepan alapító szerkesztőjével beszélget Édes Balázs urbanista.
A 20. század elején a magyar nők kétharmada még írástudatlan volt, és bár ezt néhány évtized alatt sikerült teljesen felszámolni, sőt a legelhivatottabb nők még az egyetemeken is bizonyíthattak, a sztereotípiák szerinti nevelés a családban és az 1960-as évektől koedukált iskolában is általános maradt.
Bár Krúdy még istenítette a pisztrángot, a 20. században az egy főre jutó éves hazai halfogyasztás már azt a szintet sem érte el, mint amennyi dohányból és alkoholból fogyott. Csodálatos Fortepan-fotókon elevenedik meg a sikamlós sztori.
A tarvágásos erdőgazdálkodást nem most éri először kritika: Kaán Károly, a magyar természetvédelem atyja már 1911-ben is az erdők védelmét szolgáló szálalásos vágást szorgalmazta. Csakhogy a reformoknak, mint azt a Fortepan-archívum 20. századi felvételei tanúsítják, sem a két világháború, sem Trianon, sem a szocialista tervgazdálkodás nem kedvezett.
A hungarikumnak nyilvánított szürkemarha és a mangalica egyáltalán nem őshonos Pannóniában. Bár Magyarországon tenyésztették ki, a göndör szőrű sertés egészen a 19. századig még csak nem is létezett, és genetikailag őshonos fajtákat szorított ki az ágazatból. A Fortepan nagyszerű képein elevenedik meg a hazai szarvasmarha- és sertéstenyésztés átalakulása.