Csődvédelembe menekült a Gibson: a legendás gitárgyártó félmilliárd dollárral tartozik a hitelezőinek
A hitelezők vették át az ikonikus amerikai hangszergyár, a Nashville-i Gibson Brands Inc. irányítását. A mások mellett B. B. King, Elvis Presley, John Lennon, Carlos Santana, Bob Marley, Pete Townshend vagy Slash gitárjait is szállító, 1894-ben alapított cég csődvédelmi kérelmét május 1-én fogadta be az amerikai csődbíróság.
A jazzgitáros Les Paulról elnevezett, 1952-től gyártott tömör testű elektromos modelljével zenetörténelmet író, tucatnyi leányvállalatot tömörítő cégcsoport ugyan tavaly is 1 milliárd dolláros árbevételt könyvelhetett el, ám hitelállománya mostanra meghaladta az 500 millió dollárt. A vezérigazgatói posztot három évtizede betöltő Henry Juszkiewicz szerint a világ 80 országában évi 170 ezer gitár értékesítésével ma is jól prosperáló alaptevékenység eredményei nem fedezték a hangsugárzók, fejhallgatók és lemezlovas berendezések fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Gibson Innovations halmozodó veszteségeit.
A pénznyelő üzletág leépítésével és némi átszervezéssel megmenthető a jelenleg 875 magasan képzett szakembert foglalkoztató vállalatcsoport. A gitárgyár mellett megmaradhatnak a stúdió monitorokat, lemezjátszókat és más hangszereket – a Baldwin Piano révén például koncertzongorákat – építő tevékenységek is.
A Gibson legutóbb idén február végén volt téma a gazdasági sajtóban, amikor alig fél évnyi szolgálat után, a csődközeli helyzet megoldhatatlanságára hivatkozva távozott a vállalatcsoport pénzügyi igazgatója.
Kritika kritika hátán
Bár a Gibson szerint az anyagi gondok fő oka a különböző, nem szigorúan a gitárokhoz kapcsolódó melléküzemágak veszteségessége, az igazsághoz tartozik, hogy az elmúlt években a Gibson gitárjait is egyre több kritika érte. A gyakorló zenészek közül rengetegen panaszkodtak a hangszerek folyamatosan romló minőségére, ami alaposan megtépázta a márka hírnevét, a legendás, és legendásságának megfelelően árazott, kiviteltől, a felhasznált anyagoktól és a felszereltségtől függően könnyen 5000-6000 dolláros Les Paul modelleknél pedig megmaradt a visszatérő gond, nevezetesen, hogy a hangszerek nagyon könnyen lehangolódnak.
Ennek okát a szakértők a felső nyereg anyagában, a húrok vezetésének módjában, illetve a fej és a nyak által bezárt szögben vélték megtalálni. A Gibson ugyanis a Les Pauloknál máig makacsul ragaszkodik a gitárok nyaka és feje által bezárt 17 fokos szöghöz, ami sokak szerint túlzás: a kelleténél jobban megfeszíti a húrokat, és a hangszer lehangolódásához vezet. És bár a Gibson a probléma elkerülésére az utóbbi időben számos modelljét felszerelte a hangolókulcsokba integrált elektronikus hangolórendszerrel, a gyakori lehangolódás alapvető okán, a fej és a nyak által bezárt eredeti szögön kegyeleti okokból, hagyományőrzásből nem volt hajlandó érdemben változtatni.
Az automatikus hangolást a gitárosok nem szerették meg különösebben, miközben a konkurens gyártók, mint a Fender vagy a PRS, sőt a Gibson saját kislánya, az Epiphone eleve szelídebb fej-nyak-szöggel hozták forgalomba saját hangszereiket, és náluk a probléma soha nem is jelentkezett – olyan látványosan semmiképpen, mint a Gibsonoknál. Arról nem beszélve, hogy emiatt a kialakítás miatt a fej és a nyak találkozásánál a Les Paulok strukturálisan elgyengülnek, ami könnyen vezet töréshez (amire persze a Gibson-hívők azt mondják, hogy nem kell a gitárt a falnak támasztani, akkor nem dől el, és nem törik el, amiben szintén van egy jó adag igazság.)
Az alábbi képen balra egy Gibson Les Paul látható 17 fokos fej-nyak-szöggel és elektronikus hangolórendszerrel; jobbra egy Epiphone, ami szintén a Gibson brandje, jóval húrbarátabb, 14 fokos fej-nyak-szöggel.
A gitárépítés legendáriumában járatlanabb olvasóinknak ajánljuk ezt a három évvel ezelőtti termelési riportot egyenesen Nashville-ből: