Izolációs csodakapszulában érte a halál Aaron Traywicket, a világhírű biohackert

Túl mélyre relaxálta magát Aaron Traywick önjelölt csodadoktor, az  Ascendance Biomedical nevű cég vezetője, akit sokan közveszélyes sarlatánnak tartottak. Traywick április 29-én, vasárnap délelőtt érkezett nyugtatóterápiára egy washingtoni termálfürdőbe. Meghalt, miután egy izolációs kapszulában már menthetetlen állapotban találták meg. Halála oka egyelőre tisztázatlan, idegenkezűségre semmi nyom nem utal.

A 28 éves Traywicket egy lezárható tetejű, sós vízzel teli medencében érte a halál. Az izolációs tartályok elvileg biztonságosak, igaz, Traywick maga amúgy szeretett veszélyesen élni.  Rendszeresen öregbítette hírnevét például azzal, hogy önmagán kísérletezgetett. Idén februárban például egy  biohacker-konferencián több tucat szemlélődő szeme láttára egy saját maga által kifejlesztett herpeszvírus-vakcinát fecskendezett a combjába.

Partizánakcióját a Facebookon élőben lehetett követni. Egy másik Facebook-közvetítésben, tavaly októberben pedig Traywick egyik munkatársa, Tristan Roberts lőtte be magát valamivel, amitől azt remélte, hogy meggyógyítja HIV-fertőzését. Ez nemhogy nem történt meg, de Roberts vérében még nőtt is az AIDS-t okozó HIV-vírusok száma.

Amatőr gyógyítóguruk, ha találkoznak

A Traywick által a saját combjába fecskendezett anyagról nem sokat lehet tudni. A szert egy 25 éves osztrák biohacker, bizonyos Andreas Stürmer alkotta. A vakcinakészítés, mint bármilyen egyéb biotechnológiai eljárás fortélyait Traywick és Stürmer egyaránt önszorgalomból tanulmányozták. Sem orvosi, sem biológusi vagy vegyész végzettséggel nem rendelkeztek. Az oltóanyag legfőbb komponenseként használt, legyengított és génmódosított, szaporodásra képtelenné tett herpeszvírus DNS-szekvenciáját – szabadon hozzáférhető internetes adatbázisok segítségével – számítógéppel tervezte

Mielőtt Traywick magába fecskendezte, a szert néhány hétig egereken próbálgatták. Az önkénteskedést Traywick részéről az motiválta, hogy ő maga öt éve megfertőződött a vírussal, és a Stürmer alkotta anyag – az önjelölt kutató szerint – nemcsak megelőzésre, gyógyításra is jó.

Stresszmentes halála volt

A többnyire tojás alakú, úgynevezett lebegőkapszulákról, amelyek egyikében Traywick a halálát lelte, lényegesen többet lehet tudni.  Az efféle tartályokban testhőmérsékletű, nagy sűrűségű, magas sótartalmú vízben lehet tök sötétben, mindenféle zajhatástól hermetikusan elzárva lebegni. Az erre szolgáló, nagyjából 36 Celsius-fokos víz sótartalma 40 százalék körüli, akár kétszerese is lehet a Holt-tenger vizének.

A hazai termálfürdőkben legfeljebb elvétve felbukkanó, az Egyesült Államokban viszont meglehetősen elterjedt lebegőkabinokat előszeretettel ajánlják úszni nem tudóknak is. A rendkívül magas sótartalom a medence vizének elméletileg olyan felhajtóerőt kölcsönöz, hogy abban a lehetetlennel határos elsüllyedni. A kapszulát nemcsak a súlytalanság átélésére vágyóknak ajánlják. A tökéletesen záró, hangszigetelt kapszulákba sem fény, sem hangok nem szűrődnek be. Sem pedig ki: bármi történt is Traywick-kel arra kint csak akkor tudtak volna reagálni, ha megnyomja a kapszulákban egyébként alapfelszereltségnek számító pánikgombot.

Úsznak a sóban

A versenysportolóktól az üzletembereken át a „kimerült kismamákig” ajánlják a lebegőkapszulákat mindenkinek, aki szűk egy óra alatt szeretné 5-7 órányi alvás pihentetését abszolválni. A nyugtató hatás elsősorban az ingermentességnek köszönhető.  Van, aki szerint a lebegés ráadásul „serkenti a vérkeringést, növeli a szállított oxigén mennyiségét”, így „a trombózisveszély elkerülésére” is ajánlják. A magas sótartalom pedig elvileg a légzőrendszeri allergiával, asztmával, de akár egy sima felsőlégúti fertőzéssel küzdőknek is segíthet.

Nem jut be sem hang, sem fényFotó: Wikimedia Commons

Az első lebegőkabint John Lilly amerikai neuropszichiáter és kutatótársa, Jay Shurley tervezte 1954-ben. Izolációs tartályukkal az ingermegvonás emberi szervezetre gyakorolt hatásait vizsgálták. A stresszmentesítésnek gyógyító hatást jósoltak. Hipotézisük szerint 40-50 percnyi ingermegvonás a hipnózis és a rutinszerűen gyakorolt meditáció hatásfokát közelíti. 

Az ingerdiétával Lillyék az alváshoz vagy a hallucinációhoz közeli állapotot kívántak kiváltani. Miután az agyban ilyenkor megváltozik az elektromos tevékenység, az ekképp felszabaduló idegrendszeri kapacitástól azt várták, hogy pihenteti és tehermentesíti az elmét. Utóbbi révén pedig nemcsak segít például a tanulásban és a koncentrációban, hanem beizzítja a szervezet önjavító mechanizmusait is.

A maihoz hasonló modern lebegőtartályok elkészítéséhez Lilly az 1970-es években talált gyártókat. A kapszulák prototípusait még búvármaszkkal kellett használni. Amellett, hogy biztosította a levegővételt, a maszk – hermetikusan záró kapszulák hiányában – a fény teljes kiszűrűsére is szolgált. A marylandi állami elmegyógyintézet falain belül végzett kutatássorozat béta verziójában amúgy Lilly és Shurley maguk vállalták az első kísérleti nyulak szerepét.

Képzettebb biohackerek is meghátráltak

A sors furcsa fintora, hogy Traywick egy önkísérletezgetésnek indult tartályban végezte életét. Igaz, a lebegőkapszulák hatásosságát nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európa több országában is vizsgálták tudományos módszerekkel is. Traywick módszereinek emberekre gyakorolt hatását legfeljebb az jelzi, hogy a herpeszirtó videó hatására a biohacker-körökben amúgy jól ismert Josiah Zayner teljes hátraarcot jelentett be. A korábban a NASA-nak dolgozó biokémikus elsőként sötétben világító sör kifejlesztésével szerzett rajongókat: 

Majd a bőrszíne megváltoztatására és a bélflórája komplett lecserélésére tett kísérleteivel borzolta az idegeket.

Végül tavaly októberben Zayner élő adásban lőtte be magát egy ismeretlen összetételű DNS-koktéllal. Azt remélte tőle, hogy megnöveli az izomtömegét. A szerben lévő DNS-fragmentumok, enzimek és egyéb molekulák és vegyületek a génszabászatban forradalminak tekintett CrispR-technológia révén írták volna át Zayner genetikai kódját.

A médiában rendszeresen szereplő Zayner izomtömege nem sokat nőtt. A biohackerkedést viszont megbánta. Mint mondta, „némiképp magát okolja”, hogy a kísérletező kedvű 21. századi sarlatánok egyre vakmerőbbek lettek. Az ellenőrizetlen kísérletezgetésben „végül valaki végzetesen megsérül”.