Mire ment a marxizmus az iszlám ellen Bangladesben?

Milyen hatásai vannak a ’60-as, ’70-es évek kudarcot vallott baloldali kísérleteinek a jelenre nézve? Milyen következményekkel jár, ha egy dekolonizációs folyamat, azaz a várt felszabadulás beteljesületlen marad?  Efféle kérdéseket vet fel a bangladesi származású művész, Naeem Mohaiemen háromcsatornás videóműve, a Two Meetings and a Funeral (Két találkozó és egy temetés), amelyet a művész a kasseli Documenta 14 kortárs művészeti esemény felkérésére készített 2017-ben. Nem valami rövid, instant anyagról van szó, hanem egy 82 perces alkotásról, amihez figyelem és türelem kell, viszont  megdöbbentően érdekes és tanulságos élmény lesz a vége.

Forrás: Shobak.org

Az epikus filminstallációt Kassel után másutt is bemutatták már, többek között Bejrútban, Sardzsában vagy Lahorban. Kelet-Európában először Budapesten lesz látható május 17-től, és a tranzit.hu kortárs művészeti szervezet mutatja be. A budapesti premier a Tranzit pán-periféria projektjéhez kapcsolódik, mely a tavalyi OFF-Biennále Budapest eseményei között is szerepelt. Ez az elképzelés Kelet-Európát nem a Nyugathoz mérten, hanem a harmadik világ országaival ápolt kapcsolatain keresztül határozza meg.

Betölteni a hiányt

Naeem Mohaiemen író, művész, történész és aktivista. Elsősorban a hatvanas-hetvenes évek baloldali mozgalmainak felívelését és kudarcát, globális törekvéseit, valamint azok ellentmondásait vizsgálja, főként a harmadik világ országaira és rajtuk keresztül az egész világra kiterjedően. A Two Meetings and a Funeral három szorosan összetartozó etapban egy mára már szinte feledésbe merült történetet beszél el az úgynevezett el nem kötelezett országok mozgalmáról, és persze sok minden egyébről is.

A bangladesi származású, jelenleg New York-ban élő Mohaiemen több mint tíz éve foglalkozik Banglades történetével. Művészi gyakorlata sokrétű, egyaránt tart előadásokat, ír és készít installációkat, melyeket hosszú és sokszor nehézségekbe ütköző kutatások előznek meg. Az egyes archívumok vizsgálatakor többször tapasztalta, hogy azok hiányosak: vagy egyáltalán nem kerültek be dokumentumok, vagy a már meglévőket törölték ki. Munkáival éppen a hiányokat igyekszik betölteni, kísérleti jellegű műveiben az esszé, film és installáció formáit ötvözve.

Fotó: Shobak.org

Korábbi filmjeit, például a Young Man Was sorozatot (United Red Army, 2012; Afsan’s Long Day, 2014, Last Man in Dhaka Central, 2015) a New York-i MoMA és a londoni Tate Britain is bemutatta. A Prisoners of Shothik Itihash című anyagát a baseli Kunsthalle-ban állította ki – ez volt az európai bemutatkozása –, kurátora az az Adam Szymczyk volt, aki a világ talán legfontosabb kortárs művészeti nagyeseménye,  a documenta 14 tavalyi kiadásának művészeti vezetője lett. Mohaiemen-t a Two Meetings and a Funeral, valamint a Tripoli Cancelled című filmjeiért 2018-ban az egyik legrangosabb angol kortárs művészeti elismerésként számon tartott, brit Turner-díjra jelölték.

Korábbi munkáinál a radikális, kívülálló baloldali mozgalmak önszerveződő tevékenységére koncentrált, a Two Meetings and a Funeral esetében viszont a már hatalmon lévő, állami szinten megjelenő baloldal politikáját vizsgálja a harmadik világ országaiban. Vijay Prashad indiai marxista történész szerint – aki a filmben is megszólal – „A harmadik világ nem egy hely, hanem egy projekt volt”. Olyan szövetség, mely átalakította volna a világ hatalmi felosztását és vezetését. A budapesti bemutatóhoz kapcsolódó olvasókörön Prashad nagyhatású, The Darker Nations és Susan Buck-Morss Hegel, Haiti and Universal History című írásán keresztül helyezték tágabb összefüggésbe Mohaiemen videoinstallációját.

Mi az, hogy harmadik út, és miért lett zsákutca?

A Two Meetings and a Funeral-ben két szövetség ütközik. Egyrészt az el nem kötelezett országok mozgalma, melyet 1961-ben azok az államok alapítottak, amelyek a hidegháború során kialakult kétpólusú világ egyik blokkjához sem kívántak tartozni. Az antiimperialista és a „létező szocializmussal” rokonszenvező országok egy alternatív, harmadik út kialakításán dolgoztak, de működésük messze nem volt mentes a súlyos ellentmondásoktól. A másik szövetség az Iszlám Együttműködés Szervezete (IESZ), amely vallási alapon szerveződött 1969-ben, és eszerint fogadta be az egyes tagállamokat is. Mindkét szervezet erős egységként határozta meg önmagát, a tagállamaik közti szolidaritást és a csoportként való fellépést hangsúlyozták.

Fotó: Michael Nast

A filmben a két szövetség éles ellentéte az 1971-ben megalakult Banglades történetében bontakozik ki. A függetlenségét kivívó állam 1973-ban az el nem kötelezettekhez csatlakozott, majd egy évvel később az IESZ találkozóján vett részt Pakisztánban. Ennek következtében az országon belül a marxista ideológia szembekerült az iszlamizmussal. Mohaiemen archív felvételek, algériai, indiai és bangladesi értelmiségiekkel folytatott beszélgetések alapján mutatja be a’70-es évek állami szinten megjelenő, hatalmon lévő baloldal pillanatait, és felveti hanyatlásának a jelenre gyakorolt hatásait.

A tartalom rendkívül komplex és szerteágazó, a bemutatott események háttere pedig sokunk számára valószínűleg nem ismert, így nem állítható, hogy könnyű tartani a ritmust Mohaiemennel. A mű ugyanakkor egy pillanatra sem érdektelen vagy unalmas – és ez igazi bravúr.

A gondosan megkomponált képsorok, az egyes csatornákon megjelenő jelenetek felépítése, egymásra gyakorolt hatása, valamint a narráció kivételes atmoszférát teremt, ami képes a néző figyelmét a film közel másfél órás időtartama alatt folyamatosan fenntartani. És ami szintén fontos: ez a mű közvetve a mi múltunkhoz is kapcsolódik, és számos ponton fogalmaz meg olyan állításokat, amelyek a mi társadalmunk esetében is megfontolandók.

Helyszín: 

  • Vasas Szakszervezeti Szövetség Székháza, Díszterem, Magdolna u. 5-7, Budapest 1086

Időpontok:

  • május 17., csütörtök 19:00-21:00 - megnyitó, 19 óra
  • május 18., péntek, 18:00-21:00
  • május 23., szerda, 18:00-21:00
  • május 25., péntek, 18:00-21:00
  • május 28., hétfő, 17:00-21:00 - Mezosfera lapszámbemutató
  • május 30., szerda 18:00-21:00
  • május 31., csütörtök, 18:00-21:00

A szerző az ELTE Művészettörténet tanszékének BA szakos hallgatója. Érdeklődési területe főként a ’60-as és ’70-es évek művészete, illetve a nőművészet. Az írás az Artportalon jelenik meg hamarosan. 

Sorsistennő

Amikor anya végre megszólal, nem szid, hanem csak megkérdezi, hogy tényleg nem emlékszem semmire abból, hogy milyen volt, amikor a Sorsistennő lefejezte apát?