Ahhoz képest, hogy papíron a Qubit tematikájába az éves könyvtermésnek csak egy kis szelete férne bele, a szerzőink által 2025-ben elolvasott és recenzált kötetek meglehetősen sokszínűek – a hangsúly az ismeretterjesztésen van, de ebbe ugyanúgy belefér az asztrofizika, a zoológia, a térképészet, a művészetfilozófia, a gasztronómia, a gazdaság- és társadalomtörténet vagy épp a politikai befolyásolás rafinált gyakorlata.

Táguló idő

Kis-Tóth Ágnes: Randevú a kozmosszal

Az ELTE asztrofizikusa némi túlzással azt a szerepet tölti be a magyar nyelvű tudománykommunikációban, mint az amerikai sztártudós, Neil deGrasse Tyson az angolszász médiauniverzumban. Azzal a különbséggel, hogy az utóbbi jónéhány éve felhagyott az aktív kutatói munkával, míg magyar kollégája teljes erővel praktizál. A Fizikai Intézet mestertanára a méltán népszerű Atomcsill YouTube-csatorna tartalomgyártójaként vált országosan ismertté, hogy aztán a hangsúlyozottan az ifjúságot megszólító kötetében összefoglalja mindazt, amit jelenleg a kozmoszról tudni lehet és érdemes.

A kötet az univerzum rejtélyeit, az időutazást és a megismert és megismerhető világegyetem legendás és kevésbé ismert kutatóit mutatja be laikusok által is követhetően, de korántsem lebutítva, hangsúlyozva a kíváncsiság és az önmagunk megértésének fontosságát a tudományos felfedezésekben. Kis-Tóth kristálytisztán fogalmazott sorvezetője segít a kozmológia világában való tájékozódásban, a rend és a káosz közötti kapcsolat felfedezésében, és rávilágít arra, hogy az univerzum megértéséhez nincs szükség űrhajóra, csak jó kérdésekre. – Vajna Tamás

Kartográfia

Török Zsolt Győző: Kogutowicz – A boldog békeidők atlasza

Kogutowicz Manó akár egy Rejtő-regény hőse is lehetne, és nemcsak különös neve miatt: a galíciai származású, morvaországi születésű férfi 12 évig szolgált az osztrák hadseregben, Párizsban eladósodott, majd miután kártyán sem sikerült visszanyernie a pénzét (sőt), börtönbe zárták, szabadulása után rajztehetségéből tartotta el magát Bécsben, ahol harmincévesen megszöktette otthonról 16 éves szerelmét (más idők), akivel három évvel később házasságot kötött Sopronban. Ja, és aztán megalapította a magyar térképészetet, majd a Magyar Földrajzi Intézetet. Nem véletlen, hogy Török Zsolt Győző, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézetének egyetemi docense, térképész és filozófus úgy döntött, hogy ezt a kalandos életutat regényes formában írja meg – legalábbis a könyv hátoldala szerint, valójában ez annyit tesz, hogy a kétségkívül nagyon olvasmányosan megírt életrajzi és térképészettörténeti fejezeteket Kogutowicz szellemének jelenései kötik össze, ahol a szerző és az 1851–1908 között élt kartográfus élcelődő párbeszédei vezetik fel a következő témakört.

Török ezzel már elérte célját: a sok tanulmány és tudományos ülésen elhangzott szakmai méltatás után fogyasztható (hogy azt ne mondjuk, populáris) formában is bemutatni a 20. századi magyar iskolák képét meghatározó fali térképek, atlaszok és földgömbök tudományos igényű rajzolójának életét, a térkép mint műfaj megjelenésének eredetét (miért volt szükség az első térképekre, és mi köze ennek a filozófiához?), illetve a magyar kartográfia aranykorát. – Bodnár Zsolt

A pesti fánklyukak rejtélye

Kordos Szabolcs és Mautner Zsófi: Budapest gasztro

A budapesti séták egyik érdekes mozzanata a régi cégérek tanulmányozása, de ez néhány fotón és némi ábrándozáson kívül általában csak annyiból áll, hogy nahát, itt régen műbútorasztalos volt, most meg már semmi, de érdekes. Arra persze az ember már ritkábban szakít időt, hogy fel is kutassa ezeket a történeteket – Kordos Szabolcs és Mautner Zsófi valami hasonlóra vállalkoztak, még ha nem is feltétlenül a cégér felől indulva. A könyv 19 helyszínt mutat be, 19 hozzájuk illő recepttel.

Bár Kordos korábban jelezte, hogy valószínűleg nem ír több hasonló könyvet (bejárta már a belvárost Csáth Géza agyától a Gellért-hegyen tanyázó keltákig), ez a könyv úgy várostörténet, hogy kevésbé történeti, mint az eddigiek. A gasztronómiai vonal mindig hálás, még akkor is, ha tulajdonképpen nem szakácskönyvről van szó, ráadásul az ember könnyebben köt emlékeket az ismerős ízekhez és szagokhoz, mint ahhoz, hogy pontosan hányban és ki találta ki a dobostorta receptjét. Ez lehet érdekes (és nem is valószínű, hogy valaha kiderülne), de egy Dunkin’ Donuts maga a velünk élt történelem: erre még viszonylag fiatalon is lehet emlékezni. A gasztrotörténeti adalékok szintén szórakoztatók; a fene se találta volna ki, hogy miből készült a fánkozóban árusított munchkins, meg azt sem, hogy a Nemzeti Múzeumból külföldre vetődött Apponyi Geraldine-t almáspitével próbálták meggyilkolni, vagy hogy a rendszerváltás előtt létrehozott elitklubban folyamatosan étlapon volt a krumplifőzelék. – Dippold Ádám

Farkaspápa

Rick McIntyre: Egy farkas uralkodása – A Yellowstone legendás alfa-hímje

Ha létezik szakértő, akinek hinni lehet farkasügyben, az McIntyre: aki képes zsinórban 6175 egymást követő napot eltölteni a Yellowstone nemzeti parkban farkasmegfigyeléssel, még akkor is farkasszakértővé válik, ha addig nem volt az. A könyv főszereplője a 21-es farkas, a Druid Peak falka alfahímje, illetve a 42-es, az alfanőstény. A 21-es vezetésével a Druid Peak példátlanul nagyra nőtt, a maga 38 tagjával nagyobbra, mint bármilyen ismert falka a világon, maga a vezér pedig kilenc évet élt, ami a duplája a yellowstone-i farkasok átlagéletkorának. Bár McIntyre könyvében az általános farkasviselkedés leírása is érdekes, valójában a 21-es ellopja a show-t.

Minden farkascentrikussága ellenére az Egy farkas uralkodása hőstörténet, méghozzá olyasmi, mint az Artúr királyról szólók. Már a bevezetőből kiderül, hogy a legendás 21-es elpusztult, bár mivel a könyv a 2000-es évek elején játszódik, az lett volna a különösen meglepő, ha a yellowstone-i mértékkel matuzsálemi kort megért alfa még mindig életben lenne. Az előzőekből úgy tűnhet, mintha McIntyre némileg érzéketlen lenne, ha nem farkasokról van szó – hogy ez valóban így van-e, azt persze csak ő tudja, de a könyvből kiderül, hogy a farkasokat jobb meggyőződése ellenére is meggyászolta. „Ha az ember éveken át tanulmányozta a farkasokat, megismer néhány karizmatikus egyedet, akik kiváltják a csodálatát. Végül szemtanúja lesz a haláluknak, vagy mástól hall róla. Szerintem a farkasok szeretik ezt az életet, ami jutott nekik, és elfogadják a vele járó nehézségeket, nem sajnálják magukat közben. Próbálok én is így tenni” – elmélkedik McIntyre, amikor a 2-es és 7-es farkas elpusztulásáról ír. – Dippold Ádám

Így nem lett az LSD-ből mindenre is jó csodaszer

Norman Ohler : Kemény anyag

A német szerző kötete a tényirodalom saját élményes zsurnalisztikai hagyományait követve mutatja be az elmúlt évszázad legemblematikusabb pszichedelikus tudatmódosítójának kacskaringós karrierjét. Bár a regény-, forgatókönyv- és újságíróként is ismert szerző a 250 oldalas könyv harmadát saját kutatói munkájának szentelte, a kötet így is szolgál néhány olyan zaftos farmakológiai, orvos- és hadtörténeti sztorival, amelyek még a 20. századi történelem avatott ismerőit is meglephetik. Az többé-kevésbé köztudott, hogy az anyarozs, más néven varjúköröm (Claviceps purpurea) nevű gabonaparazita gombából Albert Hofmann svájci vegyész az 1930-as évek végén szintetizálta az LSD-25 rövidítéssel lajstromozott lizergsav-dietilamidot. Azt már kevesebben tudják, hogy a kora középkorban vitustáncként is emlegetett tömeghisztériákat kiváltó gomba „mérge” már jóval korábban felkeltette az első világháborús konjunktúra okán rohamosan fejlődő gyógyszerkémia úttörőinek figyelmét. Köztük a vegyipari tevékenységét nem sokkal korábban bővítő bázeli Sandoz vezető kutatójáét, bizonyos Arthur Stollét, aki az 1910-es évek végén a bábaasszonyok által évszázadokon át alkalmazott vérzéscsillapító hatásán felbuzdulva az elsők között izolálta az anyarozs-alkaloidok biokémiai vázát alkotó, de a tudatra ártalmatlan lizergsavat, valamint az ergotaminra keresztelt véredényszűkítő hatóanyagot.

Ohler könyve azzal egészíti ki az LSD-ről felhalmozott könyvtárnyi szak- és bulvárirodalmat, hogy dokumentumokkal hitelesítve visszafejti, miként került először az Egyesült Államokban, majd szerte a világban a törvényileg üldözendő illegális kábítószerek listájára ez a pszichedelikum. A német szerző a háború utáni Berlinben tevékenykedő drogelhárító tisztek egyikének tulajdonítja azt a kezdeményezést, amelynek révén a Szövetségi Kábítószer-iroda (Federal Bureau of Narcotics) illetékesei felfigyeltek az LSD-re mint a mentális hadviselés csodafegyvereként bevetni kívánt igazságszérum potenciális hatóanyagára. Bár az 1950-es évek első felében számos klinikai kísérletsorozat is beindult az 1945 nyarán kitört világbéke elején tömegessé váló különféle mentális zavarok, szorongással és tévképzetekkel kísért kórképek gyógyítását célzó terápiás alkalmazást vizsgálandó, a katonai elhárítás és a titkosszolgálatok, mindenekelőtt a nem sokkal korábban felállított CIA nyomására a lizergsav-dietilamid közpszichiátriai bevetése közel fél évszázadra lekerült a nyugati világ napirendjéről. – Vajna Tamás

A legkorszerűbb korszerűtlen teoretikus

Erdély Miklós: Tarts önmagadtól

Nem nagyon akad manapság olyanfajta gondolkodó, mint amilyen Erdély Miklós (1928-1986) volt. Talán azért sem, mert egészen eltérő korszakban élünk, de leginkább azért, mert az az interdiszciplináris megközelítésmód és pozíció, amely rá jellemző, ma nemigen található meg. Szakértők vannak, mert mindenre gyors, megnyugtató, szakszerű választ szeretnénk, és vannak persze tudósok is – csak az ő hangjuk kevéssé hallatszik. Erdély egyik sem volt. Neoavantgárd szellem, kreatív és kritikus értelmiségi: szobrásznak, majd építésznek tanult, készített filmeket, létrehozott képzőművészeti munkákat, és sokat írt, többféle műfajban, esszét, verset, kritikát, tanulmányt, manifesztót. Kizökkentő, kérdező, ugyanakkor megvilágító erejű, elemző, közben mégis szépirodalmi igényű szövegeket hozott létre, amelyek gyakran a természettudományokból merítenek, és sokat foglalkoznak a jövővel, vagyis, azzal, ami most a jelen. Egyenesen programadó szövegei is vannak, mint például az Optimista előadás, amely 1981-ben hangzott el az ELTE-n: itt olvasható és hallható is.

Edukációs tevékenysége is hihetetlenül izgalmas, a FAFEJ (Fantáziafejlesztő gyakorlatok) és az Indigó (Interdiszciplináris gondolkodás) nevű, Maurer Dórával és másokkal közösen vitt alternatív, vagy ellen-pedagógiai projektjei ma is inspirálóak. De csak úgy, mellesleg kidolgozott egy speciális fotómozaik-technológiát is, amellyel óriás méretű murális munkákat volt képes megvalósítani szerte az országban, és ezzel persze megélhetést is teremteni. A most megjelent válogatás, a Tarts önmagadtól, két korábbi kötetből tartalmaz írásokat, valamint néhány, eddig kiadatlan szöveget is. A korábbi kötetek beszerezhetetlenek, úgyhogy e szempontból jókor jön a Tarts önmagadtól, ugyanakkor hiányoznak a belőle az írások évszámai (!) és adhatna alaposabb életrajzot, valamint hátteret is az Erdély-szövegekhez. De ne legyünk telhetetlenek, és maradjunk, amennyire lehet, optimisták! Mégis fontos ez a kötet, mert egy sokrétegű és aktualitásából semmit sem vesztő életmű lenyomata. – Nagy Gergely

A szocializmus, ami létezett

Kozák Gyula: Hogy mi ezt túléltük... - Portrévázlatok a Kádár-korszak vezetőiről

A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetében 1981 és 1984 között – „Gazdaságunk szervezeti rendszere” címmel – a nemzet-, pontosabban népgazdaság késő Kádár-kori szervezeti rendszerét feltérképezni kívánó kutatássorozat páratlan kísérletnek bizonyult a társadalomkutatás magyarországi történetében. A pártállam 156 gazdasági vezetőjével ugyanis közgazdaságtani műveltséggel felvértezett szociológusok, illetve szociológiai vénájú közgazdászok a szakirodalomban ma az oral history tudományos műfajába sorolt mélyinterjúkat készítve végeztek „vezetői életútvizsgálatot”, hogy az alanyok jellem- és pályarajza mentén felvázolják az 1980-as évek „létező szocializmusának” portréját. A mostani kötetben mindaz olvasható, ami a negyven évvel ezelőtt publikált zárótanulmányban nem. Bár a kötetben mindössze 35 interjúrészlet szerepel, a portrévázlatok a létező valamennyi kádertípust bemutatják. A „szocialista burzsoá” (Bihari István, a Chinoin gyógyszergyár vezérigazgatója), a „párt katonája” (Major Sándor, az Ipari Minisztérium MSZMP-titkára), a „jó házból való úrilány” (Marosi Ilona, a Ruházati Bolt Vállalat igazgatója), a „szász nagypolgár” (Gündisch Gusztáv, a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgató-helyettese), a „sértett dinoszaurusz” (Dunajszki András, a Ganz-Mávag vezérigazgatója), az „exávós rendcsináló” (Czinege Antal, a Domus vezérigazgatója) és a „nagy változások előhírnöke” (Fóti Álmos, a Környei Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elnöke) karakteres figurái voltak a rendszerváltozás előtti évtized magyarországi gazdaságának.

Kozák kötete egyértelműsíti, hogy alig volt a Chinoin-vezér Bihari Istvánhoz hasonló egykori elitkáder, aki akár még a rendszerváltás után pár évvel is meghatározó figurája maradt volna magyar gazdaságnak. Bár az elit átmentésének mítosza a mai napig állandó toposza a közbeszédnek, a „zöld bárók” és a „kommunista mágnások” nem élték túl a rendszerváltó éveket. A közvetlenül a rendszerváltás előtt a gazdasági nómenklatúra elitjébe tartozó szereplőknek Magyarországon csupán 29,2 százaléka volt 1993-ban is vezető pozícióban, míg ez az arány Lengyelországban 56,6 százalék, a Szovjetunió romjain megalakult új Oroszországban pedig 81,1 százalék volt. – Vajna Tamás

Rábeszélőgép

Bőhm Kornél: Propaganda

A magát gyakran „kríziskommunikátorként” meghatározó PR-szakértő szerző elméleti és gyakorlati nézőpontból járja körbe azt a jelenséget, amely a mára az élet minden területén tetten érhető. Katalógusa egyben arról is igyekszik útmutatást adni, miként lehet felismerni a propagandát, és esetleg kimenekülni annak ármányos hatása alól.

Az üzenet feladójának érdekeit szolgáló, manipulatív kommunikációként definiálható propaganda Bőhm szerint lényegében ugyan egyidős az emberiséggel, de korunkban a hagyományos eszközök mellett új, kifinomultabb és szinte láthatatlan módon szövi át életünket. Áthatja a politikai kommunikációt – a 20. és 21. század önkényuralmi rendszerei elképzelhetetlenek lennének nélküle –, de jelen van a közös és privát tereinkben, közösségeinkben, a gazdasági életben, a médiában, a kultúrában, sőt még a sportban is. A nyílt és rejtett propaganda működéséről szóló első magyar nyelven megjelent részletes összefoglaló az elméleti háttér áttekintésén kívül bemutatja a propaganda eszköztárát, a röplapoktól a mesterséges intelligenciáig, a plakátoktól a trollfarmokig, kitérve kevésbé ismertekre is, mint a társasjátékok vagy a képregények. Különösen értékes a manipulációval szembeni hatékony védekezés lehetőségeinek ismertetése. Bőhm tudniillik – jegyezzük meg minden alappal – úgy véli, minél jobban ismerjük a propaganda természetet, annál kevésbé ural minket és hat ránk. – Vajna Tamás

Végezetül pedig szerényen ajánlanánk magunkat is.