Itt lehet nézni Mark Zuckerberg nyilvános EU-s meghallgatását
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Eredetileg zárt ajtók mögött kérdezgették volna a képviselők Mark Zuckerberget az Európai Parlamentben, de miután ezt több európai döntéshozó nehezményezte, Antonio Tajani, az EP elnöke azt írta a Twitteren, hogy Zuckerberg beleegyezésével online is streamelik majd az ülést.
A brüsszeli és magyar idő szerint 18:20-kor kezdődő meghallgatást az EP honlapján lehet majd élőben követni, ezen a linken.
A meghallgatáson a tervek szerint szó lesz a Facebook adatkezelési botrányairól, amelyek során összesen 2,7 millió európai felhasználó adataihoz fértek hozzá harmadik felek, valamint a május 25-i határidővel implementálandó GDPR-ról. Európai szinten azért is külön érdekes a Cambridge Analytica-ügy, mert az adatbányász cég egyik partnere, az AggregateIQ azon a Vote Leave nevű brit kampányon is dolgozott, amely végül a Brexithez vezetett.
Ha az ülésen részt vevő kiválasztott EP-képviselők felkészülten érkeznek a meghallgatásra, akkor olyan kérdések is újra felmerülhetnek, amelyeket a két kongresszusi vallomástétel alkalmával még ügyesen kikerült Zuckerberg – ilyen volt a Facebookra nem regisztrált internetezők adatainak gyűjtésével létrehozott árnyékprofilok kérdése vagy az, hogy miért követik a felhasználóik Facebookon kívüli online viselkedését.
A szenátusi meghallgatásról itt számoltunk be:
Öt könyörtelen pillanat Mark Zuckerberg keddi pokoljárásából
Egy összecsukható mobilt használó szenátor leegyszerűsítő kérdései és egy Cambridge Analyticával együttműködő szenátor sérelmei mellett komoly kérdésekkel is szembe kellett néznie a Facebook vezérének.
A képviselőház előtti vallomásokat pedig itt összegeztük:
„Zuckerberg úr, a kis közössége kezd a Truman Show-ra hasonlítani”
A Facebook alapítójának a Képviselőházban szakszerűbb kérdéseket tettek fel, mint a Kongresszusban, kevésbé volt kedélyes a hangnem. Kiderült, hogy olyanokról is gyűjtenek adatokat, akik nem regisztráltak az oldalra, illetve akkor is figyelik a facebookozók tevékenységét, amikor nincsnenek bejelentkezve.