Nemcsak ragadozó, kannibál is a Franciaország kertjeiben garázdálkodó gigantikus laposféreg

Május 22-én jelent meg, és az elmúlt néhány napban hatalmas riadalmat keltett az a tanulmány, amely szerint invazív óriásférgek, planáriák szállták meg Franciaországot. Mint kiderült, a csúszómászók nem is mostanában érkeztek a kontinensre, hanem már évtizedek óta vendégeskednek az európai kertekben – és nem csak a fejüket vakaró gazdákat és kisgyerekeket riogatják, hanem, mivel javarészt földigilisztával táplálkoznak, veszélyesek is lehetnek a mezőgazdaságra.

A féregről készült fotók bejárták a francia entomológustársadalmat, mire eljutottak a tanilmány szerzőjéhez, Jean-Lou Justine-hez, a francia Természettudományi Múzeum zoológusához, aki nem hitt a szemének: először azt hitte, hogy valaki szórakozik vele, hiszen ilyen állat nem élhet az országban. Mint kiderült, él. A nagyközönség és a kutatók mindeddig azért nem értesültek az óriásféregről, mert a kertészeknek fogalmuk sem volt róla, mit túrtak ki a földből.

Miután Justine és társai megkapták az első fényképeket, felkérték a gazdákat és kertészeket, hogy küldjenek nekik fotókat a férgekről, ezek alapján pedig kiderítették: nem is egyetlen fajról van szó, hanem legalább ötféle óriásféreg él Franciaországban anélkül, hogy a kutatók tudtak volna róluk.

Nyüzsögnek a férgek Európában

A Bipalium nemzetséghez tartozó férgek Ázsiából származnak, de valószínű, hogy a Bipalium kewense, a Diversibipalium multilineatum, a Bipalium vagum és két további, eddig ismeretlen faj már évtizedek óta járja a francia kerteket. Ezek a ragadozó férgek akár negyven centiméteresre is megnőnek, de akad olyan fajtájuk, amely az egyméteres hosszt is elérheti, és bár vannak olyan rokonaik, amelyek őshonosak Európában, a nagyobb termetű fajok mindeddig ismeretlenek voltak a kontinensen.

Az új vendégek Ausztráliából, Új-Zélandról, Pápua Új-Guineából és Brazíliából érkeznek a kertjeinkbe, a D. multilineatum pedig egyenesen Japánból szivárgott be Olaszországba, Milánóba. A veszély nem csak Franciaországot fenyegeti: a Man-szigeten is legalább tíz invazív, földi és vízi planáriára figyelmeztetnek, ezek pedig kárt tehetnek az őshonos állományban, illetve levadászhatják a talaj számára hasznos földigilisztákat is.

Nemcsak ragadozó, de még kannibál is

A férgek jellemzően cserepes növényekkel, palántákkal terjednek az élőhelyek között - Leigh Winsor ausztrál entomológus már a nyolcvanas években kozmopolitaként írta le a Bipalium kewense fajt. Ez az eredetileg Ázsiából származó laposféreg mostanra a világ legalább ötven országában elterjedt, bár Winsor 1983-ban megjelent tanulmánya még csak 45 országot említ. A féreg ugyanúgy jelen van Ázsiában, mint Olaszországban, vagy, mint a legutóbbi példa mutatja, Franciaországban, de Szlovákiában is találkoztak már vele. Évről évre újabb helyeken észlelik a jelenlétét: általában a meleg, nedves helyeket kedveli. Néhány észlelést melegházakból jelentettek, és a faj épp a Kew Gardensről, a brit királyi botanikus kertről kapta a nevét, ugyanis ott azonosították először, még 1878-ban.

Planáriák egyébként Magyarországon is előfordulnak, sőt őshonosak, de itteni példányaik legfeljebb egy-két centiméter hosszúak, úgyhogy sehol nincsenek a B. kewense gigantikus méreteihez képest. Elterjedt faj nálunk többek között a tejfehér planária ( Dendrocoelum lacteum), ami a legtöbb tavunkban megtalálható, az Alföld mocsaraiban pedig seregszemű planáriák (Polycelis tenuis) élnek.

A Bipalium kewense földigilisztával táplálkozik, de nem szívja ki az áldozat testnedveit, hanem falatról falatra emészti meg, és ha módjában áll, öt-hét óránként szed új áldozatot. Bár a féreg az eddigiekben Európában nem okozott környezeti károkat, képes egész gilisztapopulációk elusztítására is – de ha úgy hozza a szükség, akár két hónapot is kibír táplálkozás nélkül. A laposférgeknek nem nagyon van természetes ellenségük, ugyanakkor a testüket borító nyálka gyakran mérgező – ez más fajok számára visszatetsző lehet, de a B. kewensét nem nagyon zavarja, ugyanis kannibalisztikus étkezési szokásai vannak, sőt, ha nem talál mást, a saját szöveteit falja fel.

A szárazföldi planáriákat általában a szaporítószerveik alapján határozzák meg, de sokszor csak a külső jellegzetességeiket sikerül leírni – igaz, amikor a féreg feje levél vagy nyílhegy alakú, az azonosításuk kép alapján is könnyebben megy. Két újonnan előkerült fajt még nem sikerült azonosítani, a kéket egyelőre jobb híján „kék”, a feketét pedig fantáziadúsan „fekete” néven emlegetik. Kawakatsu és társai 2002-ben jobb híján a Diversibipalium génuszba sorolták az azonosítatlan planáriákat, ami azonban nem jelenti azt, hogy ezeknek a laposférgeknek túl sok közük lenne egymáshoz – ha csak az nem, hogy nem tudunk semmit a belső szerveikről.