Ahol az ember él, ott kevesebbet mozognak az állatok, és ez embernek is, állatnak is rossz

A bolygó szárazföldjeinek nagyobb részét valamilyen emberi tevékenység módosítja: mezőgazdasági területek, ipari létesítmények, úthálózat és házak tarkítják azt a területet, ami évezredekkel ezelőtt még háborítatlan természet volt. Ez az elmúlt évszázadban egyre gyorsuló módosítás jelentősen befolyásolja az állatok viselkedését. Egyes élőlények képessé váltak az ember közelségének elviselésére, mások visszaszorultak egyre szűkülő élőhelyeikre. Az állatok útját ritkábban kerítések állják, de gyakrabban az emberek útjai tesznek nekik keresztbe, a szó szoros értelmében.

Hogyan befolyásolják az ember által módosított területek az állatok mozgását? A kérdés megválaszolásához egy 115 kutatóból álló nemzetközi csoport GPS-jeladót szerelt az állatokra, majd összesítette és elemezte az adatokat, amelyek több mint félszáz emlősfaj 803 egyedének mozgását tartalmazzák az 1998 és 2015 közötti időszakból, a világ minden tájáról. Az eredményekből, amelyeket a Science folyóiratban tettek közzé, kiderül: az ember által módosított területeken 5–10 napos időszakra nézve kisebb területet járnak be az állatok, mint az érintetlen helyeken.

0 az érintetlen természet, 50 New York

Az emberi beavatkozás mértékét egy-egy területen az úgynevezett „emberilábnyom-index” adja meg: egy 0 és 50 közötti szám, ahol a 0 az érintetlen természet, míg az 50 egy erősen beépített város, például New York.

A mintavételi területek (A), az emberi lábnyom index (B) és a vizsgált állatok átlagos 10 napi elmozdulása.Forrás: Science

A magas emberilábnyom-indexszel rendelkező helyeken az állatok mozgása csekélyebb volt, mint az alacsony mutatóval rendelkező területeken. Az állatok átlagosan háromszor annyit mozogtak a természetes élőhelyen, mint az ember által módosított területeken. Egy napon belül az állatok mindenféle környezetben azonosan mozogtak, de a hosszú távú, azaz 5 vagy 10 nap alatt mérhető elmozdulás változott. A nagyobb időléptékű mozgás csökkenésének egyik oka az emberi környezet akadályok összessége. Másik ok lehet a hozzátáplálás, például a téli etetés, a szemétdombok-kukák fosztogatása vagy a termés megdézsmálása. Ez utóbbi életben tartja az egyedeket, de összességében a mozgás csökkenése alapvetően rossz. Miért?

Az állatra és az emberre is veszélyes

Az, hogy az emberi tájhasználat következtében az  állatok mozgása, vándorlása csökken vagy lehetetlenné válik, súlyos következményekkel jár az állatokra, de közvetetten az emberre nézve is.

A felmérésben is szereplő tatárantilop (Saiga tatarica) Közép-Ázsia pusztáin óriási területeket jár be. Évszázadokkal korábban még a Kárpátok lábánál is megtalálható volt, és harminc éve még milliós számban élt, de alig húsz év alatt egyedeinek 95 százaléka elveszett, és jelenleg súlyosan veszélyeztetett fajnal számít. A tatárantilop túlvadászata mellett vonulásának akadályoztatása okozta tömeges elhullását. A hegyes vidéken egyes helyeken meg tud élni, míg másokon nem. A jó legelők között sok kilométert kell megtennie, de ezek a vonulási utak néhol igen szűkek, és csak egy-egy szoros vagy tó melletti csapás teszi lehetővé az eljutást egyik pontból a másikba.

Tatárantilop (Saiga tartarica)Fotó: .0.4

A mongóliai populáció esetében ezen akadályok egyike egy apró település. Amennyiben Mongóliában több település lesz, úgy egyre valószínűbb, hogy a vonulási utak lezárulnak. Az épített környezet által egymástól elzárt populációk között a génáramlás megszűnik, és az így lecsökkent genetikai diverzitás következtében a betegségeknek jobban kitettek azok. Több populáció összeomlását az elmúlt évtizedekben járványok okozták, amelyek így egyre jobban fenyegetik a megmaradt, egymástól izolált populációkat.

Fehérlábú egér (Peromyscus leucopus)

A fehérlábú egér (Peromyscus leucopus) kimondottan jól viseli az egyre szűkebb élőhelyeket. Míg sok állatfaj az apró erőfragmentumokból kiszorul, ez a rágcsálófaj versenytársak és ragadozók hiányában kivételesen nagy egyedsűrűséget ér el. Észak-Amerikában a fehérlábú egerekben jól szaporodik a Lyme-kórt okozó baktérium. Az ott élő kullancsok más gazdaszervezet híján a hordozó egerekből szívnak vért, s így maguk is a betegség hordozóivá, terjesztőivé válnak. Tehát azáltal, hogy egyes állatok mozgása korlátozott, és így lokálisan eltűnnek, mások elszaporodnak, ami lehetővé teszi az emberre veszélyes betegség terjedését.

A kutatók által vizsgált emlősfajok listája:

  1. Afrikai elefánt (Loxodonta africana)
  2. Alföldi zebra (Equus quagga)
  3. Anubisz-pávián (Papio anubis)
  4. Aranysakál (Canis aureus)
  5. Barna medve (Ursus arctos)
  6. Csíkos gnú (Connochaetes taurinus)
  7. Északi hangyász (Tamandua mexicana)
  8. Fehérfarkú szarvas (Odocoileus virginianus)
  9. Fekete medve (Ursus americanus)
  10. Geoffroy-tamarin (Saguinus geoffroyi)
  11. Gímszarvas (Cervus elaphus)
  12. Grévy-zebra (Equus grevyi)
  13. Günter-dikdik (Madoqua guentheri)
  14. Halásznyest (Martes pennanti)
  15. Hatöves tatu (Euphractus sexcinctus)
  16. Hiúz (Lynx lynx)
  17. Impala (Aepyceros melampus)
  18. Indiai elefánt (Elephas maximus)
  19. Jaguár (Panthera onca)
  20. Jávorszarvas (Alces alces)
  21. Kafferbivaly (Syncerus caffer)
  22. Kalapos mangábé (Cercocebus galeritus)
  23. Keleti pézsmatulok (Ovibos moschatus)
  24. Kilencöves tatu (Dasypus novemcinctus)
  25. Közönséges rókakuzu (Trichosurus vulpecula)
  26. Közönséges tapír (Tapirus terrestris)
  27. Leopárd (Panthera pardus)
  28. Macska (Felis silvestris)
  29. Matakó (Tolypeutes matacus)
  30. Mezei nyúl (Lepus europaeus)
  31. Mongol gazella (Procapra gutturosa)
  32. Mosómedve (Procyon lotor)
  33. Onager (Equus hemionus)
  34. Oroszlán (Panthera leo)
  35. Öszvérszarvas (Odocoileus hemionus)
  36. Őz (Capreolus capreolus)
  37. Prérifarkas (Canis latrans)
  38. Puma (Puma concolor)
  39. Rákászróka (Cerdocyon thous)
  40. Rénszarvas (Rangifer tarandus)
  41. Rozsomák (Gulo gulo)
  42. Sárgás babuin (Papio cynocephalus)
  43. Sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus)
  44. Sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla)
  45. Szürke farkas (Canis lupus)
  46. Tatárantilop (Saiga tatarica)
  47. Vadászantilop (Beatragus hunteri)
  48. Vaddisznó (Sus scrofa)
  49. Verreaux-szifaka (Propithecus verreauxi)
  50. Vervet majom (Chlorocebus pygerythrus)
  51. Villásszarvú antilop (Antilocapra americana)
  52. Vörös hiúz (Lynx rufus)
  53. Vörös róka (Vulpes vulpes)
  54. Vöröshomlokú maki (Eulemur rufifrons)
  55. Zsiráf (Giraffa camelopardalis)

A szerző az MTA - ELTE Elméleti Biológiai és Evolúciós Ökológiai Kutatócsoport főmunkatársa.