Ha pusztán a pénz dönt el egy meccset, borítékolható a Real Madrid sikere a ma esti BL-döntőben

2018.05.26. · gazdaság

A spanyol Real Madridnak szombaton a Liverpool ellen sikerülhet, ami eddig még egyetlen labdarúgó klubnak sem: sorozatban harmadik alkalommal hódíthatja el az UEFA Bajnokok Ligája trófeáját. A Deloitte által készített Football Money League 2018 szerint a második és a tizedik legnagyobb bevételű futballklub méri össze erejét ma este. Az utóbbi öt évben szerzett kupákat figyelembe véve és a játékosok összértéke alapján is a spanyolok felé billen a mérleg. Hogy akkor miben reménykedhetnek az angol Liverpool szurkolói? Hogy nem a gazdasági mutatók alapján dől el a meccs sorsa.

Azt szinte biztosan kijelenthetjük, hogy az olasz Juventus tavalyi rekordját idén senki nem veszélyezteti. Emlékezetes, hogy – habár a torinói klub a döntőt elveszítette a Real Madrid ellen – a kiosztott pénzdíjak tekintetében magasan a mezőny előtt végzett. Az olasz klub több mint 110 millió eurót tehetett zsebre, közel 30 millióval többet, mint az angol Leicester City vagy éppen a végső győztes Madrid. Az, hogy a Juventus ekkora összeget kapott, főként a market poolnak köszönhető, amelynek összege az Európai Labdarúgó Szövetség korábbi közlése szerint idén sem módosult jelentősen, így a Real Madrid feltételezhetően 85 millió euróval gazdagodik majd az idei BL-teljesítménye után.

A Liverpool esete azonban már nem ilyen egyszerű. Az angol klub az elmúlt öt évben még csak a közelében sem volt a BL-döntőnek, de más angliai csapat sem jutott el a döntőig, így nehéz összehasonlítási alapot találni. Ráadásul az idei szezonban nem négy, hanem öt angol csapat is a főtáblán szerepelt, köszönhetően annak, hogy a Manchester United megnyerte a tavalyi Európa-ligát (amiért amúgy 44,5 millió eurót kapott az UEFA-tól), így kvalifikálta magát az idei BL-szezonra. Ez azért fontos, mert így a market pool nem négy, hanem öt részre oszlik. Ugyanakkor tavaly a Leicester és 2016-ban a Manchester City által kapott összegekből kiindulva nem lenne meglepő, ha a Vörösök idei Bajnokok Ligája-szereplése után járó pénzdíj a 85 millió eurós összeget is elérné.

Dől a pénz a Real Madridhoz

Mint az alábbi ábrán látható, a Real Madrid az elmúlt öt évben 320 millió eurót kapott az UEFA-tól, és ezt mind a Bajnokok Ligájában elért eredményeinek köszönheti, míg a Liverpool ezen bevétele jóval szerényebb. Az angolok két idényben nem is szerepeltek európai kupában, és a maradék három évben is csak egyszer, a 2014/15-ös idényben vettek részt a BL-ben. Érdemes tudni, hogy 2016-ban a Liverpool Európa-ligadöntőt játszott a spanyol Sevilla ellen, de veszített. Az elmúlt 5 szezonban az angol csapat közel 80 millió eurót kapott, és ezt az összeget az idei szezonban nyújtott teljesítményével akár meg is duplázhatja.

A Deloitte által 2018 januárjában kiadott Football Money League rangsorában, amely a 2016-17-es pénzügyi év bevételeit veszi alapul, a Real Madrid a második, míg a Liverpool a kilencedik helyen szerepel. A bevételeket a tanulmány három összetevőre osztja: a mérkőzésnapi bevételekre (ez lényegében a jegyeladást jelenti), a közvetítési díjakból származó bevételekre és a kereskedelmi bevételekre (ezek főleg a merchandisingból és a szponzoroktól származó pénzek).

A Real Madrid összbevétele 2017-ben 674,6 millió euró volt (9 százalékkal több, mint 2016-ban) és csak egy hajszállal maradt el az első helyezett Manchester Unitedtól. Ráadásul a BL címvédője mind a három bevételi szegmensben növekedést ért el: arányaiban a legmagasabbat a kereskedelmi bevételeket tekintve (közel 20 százalékot), és ez teszi ki a legnagyobb hányadot a teljes bevételekből is (45 százalék).

  • Mérkőzésnapi bevételek:136,4m € (20%)
  • Közvetítési díjak: 236,8m € (35%)
  • Kereskedelmi bevételek: 301,4m € (45%)

A Liverpool összbevétele 2017-ben 424,2 millió euró volt, azaz 250 millió euróval kevesebb, mint a madridiaké. Ettől függetlenül a Mersey-parti klubnak sem kell szégyenkeznie, hiszen már négy éve folyamatosan a top 10-ben van, és az idei BL-menetelésnek, illetve a bajnokságban elért 4. helynek köszönhetően biztos, hogy jövőre is a legjobb 10-ben lesz.

  • Mérkőzésnapi bevételek: 80,1m € (19%)
  • Közvetítési díjak: 182,5m € (43%)
  • Kereskedelmi bevételek: 161,6m € (38%)

De vajon melyik csapat az esélyesebb a döntőt játszó csapatok játékosértéke alapján? A mértékadó transfermarkt.com adatai alapján a Liverpool játékoskeretének értéke (548,5m €) a madridi játékosok értékének (962,5m €) a 60 százalékát sem éri el.

Persze az, hogy a Real Madrid tehetősebb, hogy nagyobb sikereket ért el az elmúlt években, mint a Liverpool, és hogy a csapat játékoskeretének az értéke is meghaladja az angolokét, még nem jelenti azt, hogy lefutott mérkőzés lenne az idei BL-döntő. Sőt, a futballszakértők igazán jó meccset jósolnak ma estére Kijevbe, az NSC Olimpiyskiy Stadionba.

A ma este 20:45-kor kezdődő döntőt az M4 Sport élőben közvetíti.

Követed már a Qubitet a Facebookon? Akkor kövesd a Sportértéket is, így elsőként értesülsz a híreinkről!