Babos 90, Nadal 740 millió forintért küzd a Roland Garros döntőiben
A párizsi tenisztorna összdíjazása idén közel 43 millió euró, több mint 13,65 milliárd forint, ami rekordnak számít a torna történetében.
A párizsi tenisztorna összdíjazása idén közel 43 millió euró, több mint 13,65 milliárd forint, ami rekordnak számít a torna történetében.
90 milió euró járt idén a kupa mellé a Real Madridnak – derült ki a nemrég közzétett UEFA-adatokból. Az EL-ben viszont akkor éri meg játszani igazán, ha a BL-ből huppansz oda.
Az utóbbi években felrobbantak a teniszszövetség bevételei: 2010 és 2017 között meghuszonhétszereződött a pénz, amiből gazdálkodhat. Az állami támogatások az emberminisztériumtól érkeznek, és tavaly a teljes bevételek háromnegyedét tették ki.
Soha annyi pénzt nem osztottak ki Grand Slam-tornán, mint az idei US Openen. Babos és Fucsovics az első körben búcsúztak egyéniben, de így is 15 millió forint üti a markukat.
Ami Micimackónak a mézes csupor, az a labdarúgó kluboknak a BL főtáblája. Erről most lecsúszott a székesfehérvári csapat, de nincs miért szégyenkeznie.
Ha évről-évre azért gazdálkodhatnak több pénzből a magyar klubok, hogy az európai kupában sikeresebbek legyenek, akkor valami nagyon nem működik. A szűk régió sereghajtói vagyunk a megszerzett pénzek tekintetében.
A legjobban kereső játékosok, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo nemcsak a labdarúgók, hanem az összes sportoló között is dobogósok a fizetési listán. Az oroszországi vébétől már mindketten elbúcsúztak.
A BL négy legjobbja közé jutott külföldi csapatok közül kettő is szerényebb költségvetésből gazdálkodhat, mint a Veszprém, amelynek most a magyar bajnokság sem sikerült. A fejnehéz magyar kézis szcéna gazdálkodását vizsgáltuk.
A győztes az aranyérem és a kupa mellé 10 milliárd forintot kap, de ha egy csapat még a csoportjából sem jut tovább, akkor is legalább 2,5 milliárddal lesz gazdagabb.
Több mint 12 milliárd forintot osztanak szét a Roland Garroson. A kanadai Pospisilt 3-0-ra legyőző magyar teniszező a legrosszabb esetben is 85 ezer dollárral lesz gazdagabb a párizsi tornán.
Csak tavaly 75 milliárd forinttal keresett többet a Madrid a Liverpoolnál. Elég lesz a győzelemhez?
A 2010-es összeg több mint tízszereséből gazdálkodhatott tavaly a Csányi Sándor vezette szövetség. Tavaly év végéig már közel 600 pályát adtak át, további 96 megépítését tervezik.
A 30 legnagyobb bevételű labdarúgó klub közel 3000 milliárd forint bevételre tett szert tavaly. Még mindig a Manchester keres a legjobban, de a madridi klubok tudnak valamit, különösen az egyikük.
A legolcsóbb jegy közel egymillió forint, de van még hely a New England Patriots és a Philadelphia Eagles összecsapására. Ki keresi a játékosok közül a legtöbbet, mennyibe kerül fél percnyi reklám, és hányan nézik a Super Bowlt?
Fucsovics az utóbbi idők legnagyobb magyar teniszsikerét aratta. Babos Tímeának egyéniben nem jött össze a bravúr, női párosban viszont csütörtök hajnalban továbbjutott. Az év első Grand Slam-tornáján 11 milliárd forintot dobnak szét a játékosok között.