Floppy discet is használnak még a legendás videokölcsönző lánc utolsó üzletében

2018.07.16. · gazdaság

A héten bezár a Blockuster videokölcsönző-hálózat két utolsó alaszkai üzlete is Anchorage-ben és Fairbanksben, míg négy másikat idén zártak be. A filmőrültek egykor kiröhögték a Blockbuster láncot, és a helyi, független kölcsönzőket részesítették előnyben, most mégis az egykori videomamut utolsó üzleteiből lettek egy letűnt kor utolsó maradványai.

A Blockbuster Kft., korábbi nevén a Blockbuster Entertainment Rt. volt A Videotéka az Egyesült Államokban, a kilencvenes évekre a nemzetközi piacra is sikerült betörnie. A videokölcsönzés mellett foglalkozott DVD-házhozküldéssel, streameléssel, moziüzemeltetéssel és video-on-demanddel (azaz előfizetős videoszolgáltatással is) is. 1988-ban így hirdették:

link Forrás

A cég nem is olyan régen, 2004-ben volt a csúcson, amikor 84 300 alkalmazottat foglalkoztatott, közülük csaknem hatvanezret az USA-ban. Több mint kilencezer boltjának nagyjából a fele működött az Egyesült Államokban. A vállalat nem sokkal ez után zuhanásnak indult, főként a Netflix és a Redbox automata kölcsönzői, illetve a video-on-demand terjedése miatt. A Blockbuster bevételei jelentősen csökkentek, 2010-ben csődvédelmet kért. 2011-re már csak 1700 boltja maradt, a cég maradékát a Dish műholdas műsorszolgáltató vásárolta fel.

Ha a két alaszkai bolt is bezár, az utolsó egész pontosan az Oregon állambeli Bend tékája lesz, ahol a tulajdonosoknak eszük ágában sincs lehúzni a rolót.

Az utolsó Blockbuster téka Oregonban
photo_camera Az utolsó Blockbuster téka Oregonban Fotó: Google Street View

Hogy miért tart ki a nagymúltú hálózat éppen ezen a helyen? Legalább részben azért, mert a nosztalgia áthatja működésüket. Az alkalmazottak a mai napig viselik a cég egyenruháját, és a kölcsönző is a cégre jellemző kék-sárga színekben pompázik. Még a hálózat elavult számítógépes rendszereit is használják, beleértve a floppy diskeket is! Aminek a mibenlétét rendre el kell magyarázni a boltban dolgozó fiataloknak, de ez még mulattatja is Sandi Harding ügyvezetőt.