Az örök sonkától a Csatorna Szörnyéig – 5+1 őrült élő közvetítés a világból
Azoknak, akik hiányolják a megnyugtatóan úszkáló halakat az adásszünet idejéről, az internet számtalan lehetőséget kínál a hasonlóan tartalmas időtöltésre.
Az örök sonka nyugalma
Aki izgalmakra vágyik, egyből megnézheti például a világ legöregebb, máig fogyasztható sonkáját – és még csak el sem kell mennie érte Virginiáig. A sonkamatuzsálem idén töltötte be a 116. évét, ennek örömére születésnapi bulit is tartottak neki – egyébként sonkához képest meglehepően aktívan használja a Twittert, például:
A sonkát 1902-ben felejtették ott egy raktárban, itt bukkant rá húsz évvel később a valószínűtlen nevű Pembroke Decatur Gwaltney, aki meglátta a benne rejlő lehetőséget, és marketingeszközként használta fel, mondván, hogy a Gwaltney-féle füstölés hatására még ennyi idő után is tökéletes marad a hús. Egyfajta házikedvencként tekintett rá, nyakörvet is csináltatott neki. A marketing bejött: Gwaltney egyrészt elhelyezte az amerikai gasztrotérképen a smithfieldi sonkát, másrészt komoly vagyont szedett össze a húsiparban.
A sonka ára is igencsak megugrott, nem csoda, hogy a húszas években már széfben tartották (ha épp nem kísérte el a gazdáját utazni): a harmincas években egy biztosítótársaság ötezer fontra becsülte az értékét, ez mai árfolyamon körülbelül 77 ezer dollárnak felel meg (pedig a sonka akkor még csak afféle siheder volt a maga harmincegynéhány évével). Az ős-sonkát a Wight County Museumban őrzik a világ legrégebbi mogyorójával együtt (ezt az idősebb Gwaltney hagyta az utókorra), ez utóbbit sajnos nem lehet közelről megszemlélni, de a sonka tárlóját igen – sőt, ha nagy szerencsénk van, megcsodálhatjuk azt is, ahogy mások nézik.
A világ legrégebben működő villanykörtéje
Akinek még bírja az izgalmakat, megnézheti a világ legrégebb óta működő villanykörtéjét, ezt egy évvel a sonka elkészítése előtt csavarták be egy kaliforniai tűzoltóságon a foglalatba, így már 117 éve világít. Voltak ugyan kisebb megszakítások a működésében, de az áramszünetektől és a tűzoltóság felújításától eltekintve nem töltött üzemen kívül túl sok időt, utoljára 2013 májusában hunyt ki, ekkor már többen azt hitték, hogy vége a dalnak, de amikor visszakapcsolták az áramot, néhány órán keresztül ugyanolyan fényesen ragyogott, mint új korában.
A mai napig ad fényt, igaz, már elég gyengét, azt pedig, hogy valóban a világ legrégebbi villanykörtéjéről van szó, a General Electric szakemberei is alátámasztják. Természetesen a sonkához hasonlóan a villanykörte születésnapját is megünneplik, 2015-ben pedig az egymilliomodik üzemóra alkalmából szerveztek bulit a tiszteletére. A weboldalán lévő kép harminc másodpercenként frissül, úgyhogy itt nem számíthatunk olyan izgalmakra, mint a sonka esetében, de így is olyan, mintha ott lennénk.
Csöpögő szurok
Sajnos momentán nem elérhető a világ legrégebb óta futó laboratóriumi kísérlete, de ha helytálló a Queenslandi Egyetem becslése, a 2020-as évekig még orvosolhatják a problémát, ekkor várható ugyanis a következő csepp megjelenése.
A viszkózus folyadékok viselkedését vizsgáló kísérletet az egyetem fizikaprofesszora, Thomas Parnell indította 1927-ben, és azt próbálta demonstrálni vele, hogy a szurok szobahőmérsékleten se nem folyékony, se nem szilárd. Ehhez a professzor szurkot olvasztott, hagyta alaposan lehűlni, majd elhelyezte egy tölcsérben, és várt. Nyolc év múlva már le is esett az első csepp. Azóta is csöpög, a kutatók szerint tizennégy év múlva várható a következő csepp – legutóbb, amikor már közvetítették az eseményt, pont akkor romlott el a kamera, amikor nekiindult a szurok!
A mókát az ír fizikusok is elirigyelték, ők is nekiálltak csepegtetni, nekik szerencséjük volt: 2013-ban sikerült rögzíteni a cseppenést. Az ausztrál kísérletben még körülbelül száz évre elegendő anyag van, a projekt vezetője jelenleg Andrew White fizikaprofesszor, a szurok kalandjait mindeddig harmincötezer regisztrált felhasználó követte nyomon.
Loch Ness
A Loch Ness-i webkamera különösen fontos: bár jó lenne személyesen is elterülni a tó partján, nem árt folyton résen lenni, mert a szörny bármikor felbukkanhat.
Lassan muszáj is lesz neki, mert már a 21. század legmodernebb módszereivel próbálják leleplezni: környezeti DNS-mintákat vesznek a tóból, hogy kiderüljön, mi él benne. Ha valami ismeretlent találnak, meg is van Nessie. Miután az internet sötétjében ólálkodó alakok nekimentek a kutatást vezető genetikusnak, Neil Gemmellnek, amiért ilyen hülyeségekkel foglalkozik, és képes szórakoztató módon kommunikálni, hogy többet is megtudhatunk a tó élővilágáról, a professzor kénytelen volt elmagyarázni, hogy valójában az invazív gorbusalazacok elterjedésére kíváncsi, de ha közben véletlenül megtalálja a szörnyet is, az sem baj.
Akár előkerül a bizonyíték a szörny létezésére, akár nem, üres perceinkben azért nem árt néha rápillantani a tóra, hátha szerencsénk lesz, és megláthatjuk a szörnyet.
Fújjunk buborékot!
A páratlanul szórakoztató interaktív webkamerában egyszerre több élmény éri a nézőt: máshol ugyan nézhetjük, ahogy nő a fű, de itt még buborékokat is fújhatunk közben. A kamerát egy dél-floridai ház hátsó kertjében állították fel, és annak ellenére, hogy fekete-fehér, tökéletes kikapcsolódást nyújt, pláne azok számára, akik titokban mindig is arra vágytak, hogy vadidegen emberek kertjében fújjanak buborékokat, de sosem merték megpróbálni.
Egy gombnyomásra harminc másodperces buborékesőt kapunk, simán megéri. A weboldalt 1999-ben alapította Andie és Mike, kezdetben csak a szűk család számára, de nem csoda, hogy hamar népszerű lett, mert a mindenki lelkében ott lévő ötéves egész egyszerűen nem tud ellenállni a buborékoknak, és bár régóta nem frissült, a webkamera megmaradt.
+1: A zsírszörny
A brit csatornatiszítók nemrégiben emelték ki Whitechapel szörnyét London legsötétebb bugyraiból. A zsírból, szemétből és ürülékből álló monstrum eldugította a csatornát. Sosem találtak még ennél nagyobb zsírhegyet Nagy-Britanniában, így Vyki Sparkes, a Fatberg! kiállítás kurátora szerint nem is kérdéses, hogy hol van a helye: nyilván a British Museumban.
Szerencsére a Thames Water munkatársai nem akarták megtartani maguknak az összes undorító masszát, így egy darabot oda is adtak belőle a múzeumnak. A zsíros-szemetes valamit először kiállították, most pedig egy webkamerát szereltek fölé, itt lehet figyelemmel kísérni, hogy miként alakul a sorsa – ha nagy szerencsénk van, talán még több sárga penész virágzik ki rajta, de a lehetőségek csaknem végtelenek.
