A budapesti Országház épületét 1885-ben kezdték építeni, miután Steindl Imre Alkotmány I. névre hallgató, neogótikus tervére esett a választás.
Az építkezés 1904-ben fejeződött be teljesen, de az első parlamenti ülést már a millennium évében, 1896-ban megtartották a még építés alatt álló épületben.
Pénteken a sajtó képviselői bejárhatták az épületet, az Országház kupolájából kiindulva egészen az épület évente egyszer látogatható lanternájába, vagyis a kupola feletti tornyocskába, aminek a tetején évtizedekig a vörös csillag trónolt, és ahonnan pazar kilátás fogadja a szemlélődőket. A fotókat Rádi Gábor készítette.
A kupolacsarnok belső mennyezete (itt a mezei látogatóknak tilos a fotózás)Fotó: Rádi GáborAz ott a kupola tetején a lanternaFotó: Rádi GáborLiftből ki, pár lépcső -> pazar látványFotó: Rádi GáborEklektikus díszelemek Fotó: Rádi GáborEzek csak díszkémények, az Országháznak ugyanis nincsenek valódi kéményei, a fűtési rendszert egy másik épületben helyezték elFotó: Rádi GáborFotó: Rádi GáborMunkás dolgozik a zászlórúdonFotó: Rádi GáborVízköpőkFotó: Rádi GáborKilátás lefelé, a déli szárnyraFotó: Rádi GáborSzemben a kupolával Fotó: Rádi GáborA kupolacsarnok feletti tér, ahol fel lehet menni a tetőre Fotó: Rádi GáborKilátás a lanterna ajtajából, csaknem 100 méteres magasságban (az Országház egészen pontosan 96 méter magas)Fotó: Rádi GáborRézvitéz, mely villámhárítóként is funkcionál a tornyok tetejénFotó: Rádi GáborA déli szárny látképe a lanternábólFotó: Rádi GáborA Kossuth tér az országházbólFotó: Rádi GáborFotó: Rádi Gábor
A penge már egészen fehéren izzott, Strasszer két kézzel maga elé tartotta, ellépett a lángoló hordó elől, és belefeküdt a hátára kötött húshordó szán hevederébe, aztán lassú, csoszogó léptekkel elindult a Leviatán teteme felé.
A House of Cards készítőjének új sorozata a 2030-as években játszódik, és az űrutazás mögött húzódó politikai, családi és kommunikációs játszmákról szól. Kár, hogy az egész évad olyan, mintha egy film első fél órája lenne.
Jonas Staal holland művész projektje Donald Trump volt főtanácsadójának három évtizedet lefedő munkásságán keresztül elemzi, milyen szerepe volt a propagandaművészetnek abban, hogy a trumpi populizmus politikai valósággá váljon.
