Proletárnak túl hívő volt, apácának meg túl feminista Slachta Margit, az első magyar női képviselő

„Az a kilenc hónap, amelyet az életcsíra az élet küszöbén a nőnek szíve alatt tölt, az az év, amelyben a csecsemő a nőnek keblén csüng és az utána következő első hét esztendő, messze kiemeli a nő helyzetének reformkérdéseit a nőkérdés keretéből és nemzeti és egyenesen gazdasági kérdéssé teszi. Nagyon sok ember nem roppanna meg élete derekán, ha édesanyjának gazdasági érdekei annakidején megvédettek volna. Mi erős férfikarokat keresünk, de erős férfikarokat csak akkor fogunk tudni az országnak biztosítani, hogyha erős és egészséges anyái lesznek az országnak” – emelte ki beiktatási beszédében képviselői programja legfontosabb pontját Slachta Margit, Magyarország első női képviselője, az 1920. április 23-ra összehívott nemzetgyűlésen.

Az iskolareform száz éve is késett

Az 1884. szeptember 18-án született, magát keresztény feministának valló Slachta a saját korában jócskán túllőtt a célon azzal, hogy nemcsak választójogot, hanem gazdasági és egyéb érdekképviseletet is követelt a nőknek. Programjában kiemelten kezelte a dajkaság törvényi eltörlésének kérdését, valamint a teljes iskolarendszerre kiterjedő reformok szükségességét is. Előbbit részben azért, mert a szoptatást – korát jócskán megelőzve – fontosnak tartotta az anya és gyermeke között kialakítandó kötődés, valamint a csecsemők egészséges táplálása szempontjából is.

De a dajkaság intézményével más problémák is akadtak. A felső- és középosztálybeli családok előnyben részesítették azokat a dajkákat, akiknek saját gyermeke születése után nem sokkal elhunyt. Így nemcsak a szoptatás feladatát tudták maradéktalanul ellátni, de az elterjedt szokás alapján kevesebbet is kellett nekik fizetni. A 19. század végére nyílt titok volt, hogy a szorult helyzetben lévő cselédek nemegyszer árvaházba, rosszabb esetben „angyalcsinálókhoz” küldték saját csecsemőiket, hogy könnyebben kapjanak munkát szoptatósdajkaként.

A képviselőasszony az iskolareformot sem akárhogy képzelte. Úgy vélte, legjobb lenne, ha azt nem a tudományos élet képviselői, hanem orvosok és nemzetgazdászok dolgoznák ki, mégpedig a kisiskolások igényei, fizikai és szellemi szükségletei alapján. Slachta szerint egyrészt a gyakorlatban edzett szakemberek tudják a leginkább megállapítani, hogy „vajjon az a kicsi fejlődő gyermek 6-7 éves korában elbírja-e a napi 3-4-5 órai zárt levegőt és hogy az ifjúság ugyancsak ebből a szempontból mit bír el”. Másfelől azt is problémásnak tartotta, hogy „nálunk az iskolák keveset látszanak tudni az életről. (...) Mintha mi olyan dúsgazdag állam volnánk, amely megengedheti magának azt a fényűzést, hogy a gyermekeket és a leendő polgárokat elméleti tudásnak a tömegével tömje tele.”

Zárdaszűz feminista volt az első magyar honanya

Az első magyar honanya pótválasztásokon jutott mandátumhoz a budapesti I. választókerületben, 1920 februárjában. Az országos képviselővé választása idején még csak 35 éves nő addigra már meglehetős ismeretségre tett szert. Noha nemesi családban látta meg a napvilágot, a hat lány közül másodikként született Margitnak nem volt felhőtlen a gyermekkora. Szülei épphogy megtűrték egymást, amiben nagy szerepe lehetett, hogy felelőtlen, kalandor apja elherdálta a család vagyonát.

A családfő nemcsak léha volt, azt sem igen tűrhette, ha más a maga útját szerette volna járni. Megrögzött ateista volt, lányait, köztük Margitot a vallástól és az akkoriban egyházi körökben is szerveződő nőmozgalmaktól is hevesen tiltotta. Slachta mégis rendszeresen eljárt az Országos Katholikus Nővédő Egyesület üléseire, ahol a két alelnök, Farkas Edit és Korányi Sarolta szónoklatai nagy hatást gyakoroltak rá. 1908-ban, alig két évvel azután, hogy német-francia szakos tanári diplomát szerzett, belépett a frissen alapított Szociális Missziótársulatba, ahol karitatív-szociális munkájában fontos szerepet kapott a nők felemelésének szándéka – vette végig Slachta életútját Balogh Margit történész a Rubicon történelmi folyóiratban 2009-ben.

Bár a radikális feminizmus tételeit nem vallotta magáénak, a tradicionális családmodellben sem hitt. Elítélte, hogy a nőket másodrendű állampolgárként kezelik, és a családi tűzhely mellé száműzik. A radikális jogvédők már akkor is amellett érveltek, hogy a nőknek minden pályát és szakmát tegyenek hozzáférhetővé, Slachta viszont inkább a szociális pályák nőiesítése mellett kardoskodott.

Ez ma már kontraproduktívnak tűnhet, a múlt század elején azonban a feministák túlnyomó többsége amúgy is legfeljebb csak eddig merészkedett. A „fehérnép” anyagi kiszolgáltatottsága amúgy is jóformán áthidalhatatlannak tűnt. A nők a cselédségen kívül jóformán nem is álmodhattak semmilyen kenyérkereső állásról. Egy férfi a gyermekei anyját gond nélkül kizárhatta a vagyonkezelésből. Sőt, az anya tudta és beleszólása nélkül rendelkezhetett arról, hogy a közös gyereküknek másvalaki legyen a gyámja. Az önálló kereset nélkül özvegyen maradt nőktől pedig gyakran kérdés nélkül állami gondozásba vették a gyerekeiket.

A nők azokkal a jogaikkal sem éltek, amikkel lehetett volna

Pedig a községi képviselőtestületekben az önálló vagyonnal rendelkező, helyi adót fizető nagykorú hajadonoknak, a hasonló anyagiakkal bíró elváltaknak és az özvegyeknek egy 1886-os törvény értelmében elvileg lett volna szavazati joguk. Más kérdés, hogy ezt közvetlenül nem, csak egy férfi meghatalmazott útján gyakorolhatták – derül ki Jánossy Gábor A feminizmus Magyarországon című 1911-es kötetéből. Akárhogyan is, az elvi lehetőséggel a nők a legritkább esetben sem nagyon éltek. Az pedig még kérdésként sem nagyon merült fel, hogy a férjezett nők érdekeit vajon az erre (is) feljogosított férjek valóban képviselik-e.

Ilyen körülmények között alapított szociális iskolát és vállalta el a Keresztény Nő című periodika szerkesztését Slachta Margit 1915-ben. A lap címét alig három évvel később Magyar Nőre változtatta. Bár efféle akcióival nem aratott osztatlan sikert, a Keresztény Nemzeti Egység Pártja (KNEP) elnöksége és központi választmánya – Hollik István jelenkori érveinek némiképp ellentmondva – mégis úgy gondolta, hogy Slachta törekvései nem mondanak ellent a kereszténydemokrácia eszméjének. A KNEP budapesti csoportja a választások sikertelen első fordulója után vonakodott ugyan a saját jelöltjét „egy feminista miatt” visszaléptetni – derül ki Murányi Gábor sajtótörténész-újságírónak az ezredfordulón a HVG hetilapban megjelent írásából –, a pártegység és Slachta mégis győzött.

Első parlamenti mandátuma idején, 1920 és 1922 között Slachta Margit 28 parlamenti beszédet tartott, és közel hetven témához szólt hozzá. Kuriózumnak számított a sok férfi képviselő között, így a lapok rendszeresen beszámoltak a felszólalásairól. A Pesti Hírlap 1922. február 15-én például azt fejtegette, hogy „szükség van a nőkre a politikában, főleg olyan szociális kérdésekben, amelyek a család felvirágoztatását, szentségének megóvását célozzák. A nő szociális helyzete megváltozott, az élet terhei és kötelességei őt is éppen úgy nyomják, mint a férfit, jogosult tehát, hogy azokban a jogokban is részesüljön, mint a férfi.”

Háromszor verték rajta vissza

Az első magyar női képviselő neve utóbb mégsem jogvédő törekvéseivel, hanem az úgynevezett bottörvénnyel forrt össze. Szorgalmazta, hogy a botütésre ítéltek ne tudjanak a büntetés alól orvosi papírokkal kibújni. Sőt, azt is, hogy a törvényt az addig általános felmentést élvező nőkre is terjesszék ki. Ezt a képviselők nem szavazták meg, Slachtán viszont komoly támadási felületet hagyott. Moldova György még az 1990-es, A harmadik majom című kisregényében is azt idézi, hogy Slachta Margit „bigott képviselőnő” a bottörvény miatt tartozott az 1940-es években a Ludas Matyi, a Szabad Száj, valamint a Pesti Izé című gúnylapok kedvenc céltáblái közé. Pedig ekkoriban, második parlamenti képviselősége idején már maga is visszakozott, mondván, megértette, hogy az efféle büntetéssel „mennyire visszaélhetnek a büntetők, milyen kegyetlenül megkínozzák egymást az emberek” – idézte tanulmányában Balogh Margit.

Első parlamenti mandátuma lejárta után a Szociális Missziótársulatot alapító Farkas Edit nem járult hozzá, hogy ismét induljon a képviselőségért. Ezt Slachta elfogadta ugyan, de amikor egy évvel később a szerzetesrendet vezető Farkas a társulat szabályzatán is szigorítani akart, a szociális munkát és a nőkérdést a szerezetesi fegyelemnél előrébb valónak tartó Slachta, 28 szerzetestársával együtt kilépett a rendből és saját társaságot alapított.

Világ proletárnői, egyesüljetek!

Alig alakult meg 1923. május 12-én a Szociális Testvérek Társasága, vezetője azonnal nemzetközi szervezőmunkába fogott. Miközben az Egyesült Államokban és Kanadában is támogatókat keresett, Magyarországon 1931-től elkezdte megszervezni a munkásnők érdekképviseletét – derül ki rendtársa, Mona Ilona 1997-ben megjelent Slachta Margit című kötetéből, amely az első magyar női képviselőről mindezidáig napvilágot látott egyetlen monográfia. A munkásnőknek rendszeres összejöveteleket tartottak, ahol kiemelt figyelmet kapott a dolgozó családok gyermekeinek segítése, a háztartás és a nemzetgazdaság összefüggéseinek a megvitatása, a munkásnők egészségvédelme, a nő közéleti szerepvállalása, sőt, a szabadidős és a kikapcsolódás, valamint a családi életet veszélyeztető kísértések kérdései is.

A női érdekképviseletet Slachta más eszközökkel is igyekezett életben tartani. 1944-es betiltásáig szerkesztette A Dolgozó Nő című, minden hónap elsején megjelentetett folyóiratot. A lapban sürgették, hogy a nőket női orvosok lássák el, a dolgozó anyák gyermekei számára csecsemőotthonokat és napközis intézményeket hozzanak létre, sőt, azt is, hogy a gyárakban kötelező legyen női iparfelügyelők és gyárgondozók kinevezése, a nők a férfival azonos munkáért azonos bért kapjanak, valamint „a kamarákban a dolgozó nőnek megfelelő képviselete legyen”.

A Katholikus Dolgozó Leányok Országos Szövetsége gondozásában kiadott periodikában mindemellett jól megfértek azok a tanítások is, miszerint „a házasság tisztasága ellen vétenek, akik szándékosan egykére vagy egysére korlátozzák a gyermekáldást”. Egy hónappal később, a X. évfolyam augusztusi számát olvasva pedig a legtradicionálisabb nemi szerepek méltatói is megnyalhatták a tíz ujjukat annak láttán, hogy „az Úristen úgy teremtette meg a nő lelkét, hogy annak legszebb tulajdonsága a szolgálni akarás, az önfeláldozás.” Ugyanitt követelték, hogy „nehezítse meg az állam még a tisztán polgári házasságban élők között is a válást. Védje a házasság szentségét irodalomban, színpadon, moziban, sajtóban egyaránt. De legyen ereje a közéletben sem juttatni szerephez azokat, akiknek házassága mások házasságát dúlta fel.”

A keresztény értékrendbe a zsidóüldözés sem fért bele

Nemcsak a női egyenjogúsághoz, a zsidóüldözéshez is a keresztény értékrend felől közelített. „A nyilasterror idején mintegy ezer üldözött zsidónak, köztük Heltai Jenő írónak, Márkus Emília színésznőnek, Rusznyák Istvánnak, a Magyar Tudományos Akadémia későbbi elnökének és Radnóti Miklósnénak, a halálmenetben legyilkolt költő feleségének adtak menedéket, hamisított igazolványokat is gyártottak” – írja cikkében a már idézett Murányi Gábor. Amikor a szlovákiai zsidóság deportálásáról értesült, XII. Pius pápáig ment el, hogy megakadályozza elhurcolásukat. Embermentő munkáját a jeruzsálemi Yad Vashem Intézet 1977-ben a Világ Igaza címmel ismerte el, emlékére fát ültettek.

Bár a háború után, 1945-ben a Polgári Demokrata Párt listáján ismét bekerült a parlamentbe, hiába volt egész pályafutása során a munkásnők érdekvédője, képviselőtársai az idejétmúlt klerikalizmussal azonosították. Beszédeit gyakran kísérték trágár bekiabálások. Négy évvel később pedig már attól tartott, hogy letartóztatják. Szénásszekéren menekült először Ausztriába, majd az Egyesült Államokba. Álnéven olykor megszólalt a legendás Szabad Európa rádióban, de az emigrációból már ritkán hallatta hangját. 1974-ben halt meg a New York állambeli Buffalóban. Miniszterelnökké választása előtt, az akkor még az Egységes Párt színeiben politizáló Gömbös Gyula 1922-ben képviselőtársáról úgy vélekedett, hogy „csak egy hibája van: politika kérdésekben sokszor túlságosan idealista, dogmatikus és talán egy kissé szubjektív is.”