Az első kiáltvány a tudomány szabadságáról: megtalálták Galilei elveszettnek hitt eretnek levelét
Hétoldalas levélben fejtette ki eretnek tanait egy barátjának Galileo Galilei 1613. december 21-én. A régóta elveszettnek hitt dokumentum egy londoni könyvtár eldátumozott katalógusából került elő. A levél jelentősége, hogy az akkor 49 éves Galilei ebben érvelt először a katolikus egyház tanítása ellen, miszerint a Nap kering a Föld körül, továbbá az, hogy adalékokat szolgáltat a perhez, amelynek végén az itáliai tudóst eretnekségért elítélték, könyveit betiltották, tanainak megtagadására kényszerítették, és házi őrizetbe helyezték.
A húsz évvel az ítélet előtt keletkezett levél, amelyen csak egyszerű G.G. aláírás szerepel, az eddigi legerősebb bizonyíték arra, hogy Galilei már az egyházzal való konfliktus kezdetén igyekezett minél kevesebb szenvedés árán kiállni tanai mellett, és próbált egy kevésbé botrányos, „szerkesztett” verziót alkotni tudományos nézetrendszeréből.
Az eredeti levélből számos másolatot készítettek, és két különböző verzió maradt fenn: az egyik, forradalmibb hangú változatot a római inkvizíciónak küldték el. Ám mivel az eredeti levélről úgy hitték, hogy eltűnt, senki sem tudta biztosan, hogy a klérus elszánt tagjai vajon manipulálták-e a szöveget, hogy vádjuk jobban megálljon – ahogy ezt maga Galilei panaszolta ismerőseinek –, vagy pedig ő maga írta az erősebbik verziót, majd úgy döntött, kicsit farag szavai súlyából.
Az új felfedezés alapján úgy tűnik, hogy Galilei maga szerkesztette meg az írást, amelyet kipontozott részek és kiegészítések tarkítanak, a kézíráselemzés pedig arra jutott, hogy ezek a módosítások is a tudós kézírásával készültek. A szerző a levél kozmetikázott változatát elküldte egy barátjának azzal, hogy ez volt az eredeti, és arra kérte, hogy küldje el az írást a Vatikánnak.
A levél 250 évig a legrégebbi brit tudományos társaság, a Royal Society birtokában volt, de elkerülte a történészek figyelmét, mígnem Salvatore Ricciardo, a Bergamói Egyetem munkatársa egész más okból el nem látogatott a könyvtárba, és ott véletlenül fel nem fedezte Galilei irományát. Mint a tudománytörténettel foglalkozó posztdoktor elmondta, alig akarta elhinni, hogy megtalálta a dokumentumot, amelyet az összes Galilei-kutató elveszettnek hitt, ráadásul nem valami elfeledett gyűjteményben bukkant rá, hanem a Royal Society könyvtárában.
Ricciardo aztán egyetemi kollégájával, Franco Giudicével és Michele Camerotával, a Cagliari Egyetem tudománytörténészével közösen írta le a levél részleteit és az abból levonható tanulságokat a Royal Society Notes and Records című folyóiratában. A felfedezés annyira szenzációs volt, hogy néhány tudománytörténész addig nem is akart nyilatkozni, amíg a saját szemével nem látta a leletet. Allan Chapman, az Oxfordi Egyetem tudománytörténésze szerint a levél értéke abban is rejlik, hogy új nézőpontból kínál majd bepillantást ebbe a fontos időszakba.
A levél részletei és a kozmetikázás
A 405 évvel ezelőtti levél Benedetto Castellinek szól, aki akkor matematikát tanított a Pisai Egyetemen. A levélben Galilei először fejti ki, hogy a tudományos kutatást fel kellene szabadítani a teológiai doktrínák befolyása alól. Érvelése szerint a csillagászati eseményekre vonatkozó bibliai utalásokat nem kellene szó szerint érteni, hiszen a másolók azokat alaposan leegyszerűsítve terjesztették, hogy az egyszerű ember is felfogja jelentésüket. Azok a vallási hatalmasságok, amelyek ezzel nem értenek egyet – írta Galilei –, nem elég kompetensek a témában ahhoz, hogy ítélkezhessenek. A levél legfontosabb részében pedig amellett érvelt a szerző, hogy a lengyel Nikolausz Kopernikusz által 70 évvel korábban kifejtett heliocentrikus világkép, miszerint a Föld kering a Nap körül, nem összeegyeztethetetlen a Bibliával.
Galilei, aki akkoriban Firenzében élt, több ezer levelet írt, ezek között számos írás lényegében tudományos értekezés volt. A legfontosabb leveleit azonnal lemásolták, és bőszen terjesztették a legkülönfélébb olvasók között. A Castellinek szóló levél azonban már a maga korában is vihart kavart.
A két fennmaradt verzió közül az egyiket a vatikáni titkos levéltárban őrzik, ezt küldte meg 1615. február 7-én a római inkvizíciónak egy Niccolo Lorini nevű dominikánus barát. A történészek úgy tudják, hogy Castelli visszaküldte a levelet a szerzőnek, majd 1615. február 16-án Galilei azt írta Piero Dini nevű barátjának, hogy a Vatikánba küldött változatot manipulálhatták. Galilei szavai szerint természetesen a kevésbé gyújtó hangú levél volt az eredeti, és arra kérte Dinit, hogy küldje el azt a verziót a vatikáni méltóságoknak. Dininek írt levelében Galilei ellenségei „kegyetlenségére és ostobaságára” panaszkodott, és megosztotta barátjával azt a gyanúját, hogy az inkvizíciót „részben megtévesztette ez a jótékony buzgalom leple alatt véghezvitt csalás”.
Galilei aztán el is küldte a levél általa eredetinek kikiáltott verzióját, amelyből legalább ezer másolat készült, ezeket különféle gyűjteményekben őrzi az utókor. A két változat párhuzamos léte nem hagyta tisztázódni a kérdést, hogy vajon melyik áll közelebb az eredeti levél szövegéhez.
A kisatírozott és kiegészített részek alatt a Ricciardo által felfedezett, aláírt változat felfedi Galilei eredeti szóhasználatát, ami ugyanaz, mint a Lorini-féle (a klérusnak elküldött) gyújtó hangú változat. A módosítások magukért beszélnek: egy esetben Galilei bizonyos bibliai állításokról azt írta, hogy „hamisak, ha a szöveg szó szerinti jelentését nézzük”, majd kihúzta a hamis szót, és valami olyasmivel helyettesítette, hogy „eltér az igazságtól”. Egy másik részletben az „elhallgatott” szót helyettesítette az „elkendőzött”-tel. Mindez Giudice szerint arra utal, hogy Galilei maga módosította a saját szövegét.
A felfedezés
Ricciardo azért töltött el egy hónapot brit könyvtárakban, hogy az olvasók kézírásos megjegyzéseit tanulmányozza Galilei kéziratain. Az egyik nap vége felé átfutott egy online katalógust, hogy Benedetto Castelli nyomait keresse, akinek a szövegeivel ugyancsak foglalkozott. Egyszercsak felfigyelt egy bejegyzésre, egy Galilei-levélre, amelyet a katalógus 1613. október 21-re datált. Amikor Ricciardo közelebbről megvizsgálta, majd kiugrott a szíve: benne volt Galilei eredeti aláírása (a G.G.), volt benne egy rakás áthúzás, és valójában 1613. december 21-re keltezték. A kutató azonnal ráébredt a levél jelentőségére, és engedélyt kért, hogy mind a hét oldalt lefotózhassa.
A félredátumozás lehetett az egyik oka annak, hogy a levél nem tűnt fel a Galilei-kutatóknak. Szerepelt a Royal Society 1840-es katalógusában is, de ott meg 1618. december 21-re datálták. Másrészt a hasonló horderejű dokumentumok természetes lelőhelye a British Library, nem a Royal Society. A tudománytörténészek most azt is meg akarják fejteni, hogy került oda, és milyen régen hevert ott Galilei forradalmi levele. Annyi bizonyos, hogy a 18. század közepe óta ott volt, és vannak arról szóló utalások régi katalógusokban, hogy akár egy évszázaddal korábban is ott lehetett már. Nem kizárt, hogy a Royal Society-hez a rövid életű Firenzei Kísérletek Akadémiájának közvetítésével került, amelyet 1657-ben alapítottak Galilei tanítványai. A két intézményt ugyanis szoros tudományos kapcsolatok fűzték össze egy időben.
Jó néhány kérdést meg kell még válaszolni, de a tudósokat már így is lenyűgözi a felfedezés. Ahogy Giudice fogalmazott: „Életemben először vehetek részt ennyire izgalmas felfedezésben. Galilei Castellihez írt levele az első szekuláris kiáltvány a tudomány szabadságáról.”
(Nature)