Úgy tekintettek az ország egy-egy részére, mint saját birtokukra. Gazdasági és politikai felemelkedésük érdekében bárkivel hajlandók voltak összefogni, és nagy hatékonysággal szigetelték el az Árpád-ház utolsó királyait.
A szigorú önmegtartóztatásban élő katharok hittek a nemek egyenlőségében, nem ettek húst, nem harcoltak, és nem is házasodtak. A 13. század elején a pápa uszítására dicstelen szent háborút folytattak a szekta ellen, ami kapóra jött a Franciaországot egyesíteni akaró királyoknak.
A háborúzás és a káosz kora esett egybe a nindzsák fénykorával Japánban. A nindzsák nagy tudással járó mestersége apáról fiúra szállt, feladatukat sokszor nem is harccal, hanem ármánykodással teljesítették. A szamurájokkal szemben nekik az eredmény volt a legfontosabb, eszük ágában sem volt feláldozni magukat holmi szent célért.
Galileo Galilei nem szívesen húzott ujjat az inkvizícióval, ezért maga híresztelte saját forradalmi tanokat hangoztató leveléről, hogy ellenségei szándékosan elferdítették, állításait felnagyították. Pedig a szöveget ő maga kozmetikázta, hogy a tudomány függetlensége melletti érvei ne tűnjenek annyira eretneknek.
Kik lehettek a sötétebb bőrű „fekete magyarok”, akiket István legyőzött, és a varégok, akiket letelepített? Ki volt az utolsó törzsfő, aki szembement István király keresztény államiságával? Hogy kaparintotta meg István Bécset a német-római császártól?
Már a 7. században elhangzott, hogy Allah akbar!, amikor az új hitüktől felvillanyozott arabok történelmük során először léptek fel egységesen, és egymás után hódították meg a perzsák, illetve Bizánc kezében lévő területeket. Hódításaikat csak Konstantinápoly volt képes megállítani.
Bizánc a 7. század elején élte át története egyik legnagyobb válságát. Két világ csapott össze: az egyik oldalon a keresztény Bizánc, a másik oldalon a perzsa Szászánida állam a zoroasztrizmus misztikus világával. Hogyan segítette mindez Mohamed eljövetelét?
Óriási erőforrások mozgósításával épültek a történelem legnagyobb határvédelmi rendszerei, de csak egy ideig voltak képesek feltartóztatni az ellenséget. Magyarországon nem volt rabszolgatömeg, hogy falat építsen, de a természet segített.
Az 1200-as évek menekültjei, a kunok együttélése a magyarokkal eleinte véres konfliktusokkal járt, de századok teltek el, és a háborúkban jeleskedő jövevények végül beolvadtak, pedig egyszer még el is adták a földjüket.
A város ma már azért nem mindenkié, mert az utcák kitisztítása, a nyüzsgő sokadalmak leszabályozása kiszorította az urbánus terekből a nyilvánosságot, az önrendelkező és érdekérvényesítő szabadságot, a demokrácia alapfeltételéül szolgáló párbeszédet. Legalábbis ezt állítja Eberhard Straub német történész magyarul most megjelent civilizációtörténeti kötetében.
1500 középkori települést is találhatnak Dél-Amerikában a régészek, akik elsőként bukkantak rá az európai telepesek érkezése előtti időkből származó maradványokra.