Drake, Ed Sheeran, Eminem: kiadta a Spotify, kit hallgattak legtöbbször a történelme során

2018.10.11. · TECH

Október 7-én ünnepelte tizedik születésnapját a világ egyik legnagyobb és legnépszerűbb zenei streaming szolgáltatója, a szektor csúcspozíciójáért az Apple Music-kal versengő Spotify. Ennek örömére a svéd cég elkezdte önteni magából az évtizedes statisztikákat, most például a szolgáltató történelmének legtöbbet streamelt előadóiról, dalairól és albumairól.

A statisztikákból az is kiderül, hogy a 65 országban használt, 180 millió aktív havi felhasználóval rendelkező Spotify története során több mint 10 milliárd euró értékben fizetett ki jogdíjakat az illetékeseknek, és jelenleg több mint 40 millió dal és podcast, valamint 3 milliárdnál is több felhasználói playlist található meg a szolgáltatáson belül. És az is, hogy a felhasználók összesen 16 858 080 évnyi időt töltöttek eddig zenehallgatással a Spotify-on.

A streaming top 10-ekből többek közt kiderül, hogy az utóbbi három év erősen felülreprezentált a népszerűséget illetően, és hogy a férfi előadók előnyt élveznek a nőiekkel és a zenekarokkal szemben. Hogy a lista mennyire szomorú, azt döntse el mindenki a maga ízlése szerint.

photo_camera Fotó: Spotify

A tíz legtöbbet streamelt előadó:

  1. Drake
  2. Ed Sheeran
  3. Eminem
  4. The Weeknd
  5. Rihanna
  6. Kanye West
  7. Coldplay
  8. Justin Bieber
  9. Calvin Harris
  10. Ariana Grande
Drake
photo_camera Drake Fotó: KEVIN WINTER/AFP

A tíz legtöbbet streamelt dal:

  1. Ed Sheeran - Shape Of You
  2. Drake - One Dance
  3. The Chainsmokers, Halsey - Closer
  4. Post Malone - rockstar (feat. 21 Savage)
  5. Ed Sheeran - Thinking Out Loud
  6. Major Lazer, MØ, DJ Snake – Lean On
  7. Luis Fonsi, Daddy Yankee, Justin Bieber - Despacito (remix)
  8. Justin Bieber - Love Yourself
  9. Justin Bieber - Sorry
  10. The Chainsmokers - Don't Let Me Down
Ed Sheeran
photo_camera Ed Sheeran Fotó: Nicole Kubelka/Geisler-Fotopress/Picture-Alliance/AFP

A tíz legtöbbet streamelt album:

  1. Ed Sheeran – ÷
  2. Justin Bieber – Purpose
  3. Drake – Views
  4. Ed Sheeran – x
  5. Post Malone – beerbongs & bentleys
  6. The Weeknd – Starboy
  7. Drake – Scorpion
  8. The Weeknd – Beauty Behind The Madness
  9. Post Malone – Stoney
  10. Kendrick Lamar – DAMN.

Természetesen egy playlistet is összeraktak a legnépszerűbb dalokból, ezt itt meg is hallgathatja, aki nem retteg a slágercsömörtől:

link Forrás

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás