Hatalmas fejtörést okozott, és kis híján káoszba fulladt az első óraátállítás Magyarországon

„Tisztelt Uram! Azt hiszem, tévedésben van, ha azt gondolja, hogy az időszámításnak május 1-re tervezett megváltoztatása barminő hatással lesz a vendéglő-üzletre” – kezdte Tisza István miniszterelnök Lővy Ignác aradi kocsmárosnak írt pársoros válaszát. 

„Az emberek éppen azokban a névleges órákban fognak felkelni, étkezni, lefeküdni, mint eddig tették és rövid idő alatt elfelejtkeznek arról, hogy a naphoz viszonyítva, tulajdonkeppen egy órával történt előbb minden.” 

A Geszten kelt üzenetet szó szerint közlő Az Est 1916. április 28-i száma szerint ugyanis a bodegatulajdonos azzal találta meg a kormányfőt, hogy „ha az új időszámítás behozatalától meg nem változtatják az éjjeli zárórarendelkezést, akkor az éjjeli vendéglők tönkre mennek”, és ezért nyitvatartási ideje hajnali 3-ig tartó engedélyezését kéri a jogalkotótól. Boldog békeidők lehettek, amikor még a miniszterelnök az országos ügyek mellett ilyen ravaszkodó levelekre is válaszolt, csak kár, hogy mindez a világháború kellős közepén történt.

Tisza István magyar bakák társaságában az olasz fronton 1917-ben az átállítási mizéria után egy évvelFotó: Wikipédia

32 év felkészülés sem elég

Az 1916. május 1-re virradó éjszakán életbe lépő nyári időszámítás bevezetése szinte mindenkit készületlenül ért. Talán, mert addig az emberek nem a ma ismert módon törődtek az idővel. Pedig már 1884-ben alapvető döntéseket hozott a Washingtonban három teljes hétig ülésező Nemzetközi Meridián Konferencia, amely egyebek mellett döntött a Föld kezdő délköréről és ezzel az egységes világidőről is. Vagyis arról, hogy mihez képest mérjük kelet felé haladva időzónánként egy-egy órával korábban és nyugat felé egy-eggyel később a déli 12 órát. (Korábban még az sem volt egységes, mettől meddig tart, illetve hogy déltől vagy éjféltől számít-e egy nap.) 

A nem csupán elvi jelentőségű döntések azonban – a tengerészeken kívül – nem hoztak látványos, kézzelfogható változást a kontinentális időzónába sorolt közép-európai térség, így az Osztrák-Magyar Monarchia lakói számára. Ráadásul a konferenciát egy-két szakfolyóiraton kívül szinte egyáltalán nem követte a hazai sajtó. Az óraátállítás mibenléte viszont csak akkor értelmezhető pontosan, ha világos, hogy miért és mihez képest történik a mutatók előre-hátra tologatása. Ilyen körülmények között csaknem érthetetlen a Tisza által szignált jogszabály átgondolatlansága és bevezetésének előkészítetlensége. Az óramutató-ugrás pillanatát ugyanis április 30-án este 11 órára sikerült időzítenie a rendeletnek, akkor kellett 12-re, azaz éjfélre előre állítani az órákat. Ami így nem egyszerűen óra, hanem mindjárt nap, sőt hónapváltást is eredményezett, nem kis bonyodalmat és zavart okozva a fejekben. (Ezt a hibát egyébként azóta valamennyi óraátállítás időzítésénél elkerülik a rendeletírók.)

Az új időszámítás hazai bevezetéséről 1916. április 13-án értesülhetett először a szélesebb közvélemény. Ekkor több lap is beszámolt róla, hogy a Németországban tanácskozó kormányküldöttség megállapodott, hogy május elsejére virradó éjjel német kérésre „előre állítjuk az órákat”. Indoklásul pedig mindjárt elhangzott, hogy „a világítási anyagban óriási megtakarításra nyílik alkalom”. Az Estnek nyilatkozó Horváth Károly, vasúti és hajózási közlekedést képviselő miniszteri tanácsos azonban azt is megjegyezte, hogy 

„a keleti vasutakon még további időmegtakarításban is lesz részünk és még rövidebb idő alatt tudunk eljutni Konstantinápolyig”.  

De ha már a tárgyaló sem értette pontosan az óraátállítás lényegét, mi volt elvárható egy kisvárosi kocsmárostól? A zavart csak fokozta, hogy a tudósítások szerint ugyanaznap a fővárosi közgyűlés kétharmados szavazati aránnyal „napirendre tért fölötte”, azaz figyelmen kívül hagyta Dán Leó indítványát, hogy a főváros kezdeményezze a kormánynál az óraátállítási rendelet meghozatalát. A városatyák tehát informálisan már korábban tudtak róla, hogy követni kell a német példát. És nem csak a monarchia, de a hadban álló felek is pár nap alatt sorra átálltak a „nyári időszámításra”. A „megnyert” energia mellett az sem lehetett mellékes, hogy hírszerzési és egyéb katonai szempontokból is egységes időmezőben mozogjanak.

Francia lövészárok bunkerórával a második Marne-i csata előttFotó: leemage

Van olyan fontos, mint a tojásfestés 

Az új időszámítás ügye – mintha a rendeletalkotónak mellékes lenne – csak tizenöt nappal a róla szóló rendelet kihirdetése és öt nappal a hatályba lépése után került először a minisztertanács napirendjére, ahol is az új jogszabály – a jegyzőkönyv szerint – hozzászólás nélkül „tudomásul vétetik”. Ilyen utólagos bejelentés akkoriban egyáltalán nem volt se rendkívüli, se ritka gyakorlat. Éppilyen eljárásrendben született például a pár nappal korábbi, 1123/1916-os miniszterelnöki ukáz is, mely – a háborús helyzetre való tekintettel – betiltotta a húsvéti tojásfestést, háromhavi elzárással és 600 korona büntetéssel sújtva a hímestojással kereskedő renitenseket. (Nem áprilisi tréfa!)

Még különösebb, hogy a még be sem vezetett óraátállítással „megtakarított egy óra értékére” rögtön bejelentkezett az Auguszta Alap. Az alapítójáról Auguszta hercegnéről, Ferenc József unokájáról elnevezett karitatív segélyszervezet ugyanis történelmi emléklapot adott ki az eseményről 20, 10, 5, 2, 1 koronás és 50 filléres változatban, melynek bevételét a Nemzet Háza rokkantkorház javára fordítja – olvasható Az Ujság április 26-i számában.

Kabaré

Elsőként a színházak kapcsoltak. Bár árakról egyelőre még nem esett szó, a bejelentés után három nappal arról riportált Az Est, hogy a színházak a nyári szezonban a kései sötétedés miatt egyébként is fél nyolc-nyolcra előretolt előadáskezdéseikkel gondban lesznek. Az új időszámítás bevezetése éppen azt az egy órát nyeli le, ami a kellő sötéthez kellett. Az olyan hosszabb darabokat, mint a Hamlet, vagy a sokfelvonásos operákat ezért – nyilatkozták többen is a lapnak – kénytelenek fél kilencnél előbb kezdeni, ha nem akarják, hogy az éjszakába nyúló produkciók iránt csökkenjen az érdeklődés. Mert azt, ugye, csak áremeléssel lehetne kompenzálni. A szemfülesebbje viszont egészen másképp igyekezett kihasználni az új időszámításban rejlő konjunkturális lehetőségeket. A Mozgókép – Otthon nevű fővárosi intézmény például Jaj, az új időszámítás címmel német bohózatot vetített. A mai Blaha Lujza téren működő Apolló kabaré viszont már április 27-én bemutatta a Cinci és az időszámítás című – április 30-án este 11 órakor játszódó – darabját, amelynek poénjai az átállítás után is ültek, mert még hetekig csapkodták térdüket a vendégek, köszönhetően az ilyen párbeszédeknek:

– Tudod mi lesz most?

– Szent Isten, mi?

– Tizenegy óra.

– És mi lesz tizenegy órakor?

– Tizenkét óra. Tudniillik tizenegyet mondok és tizenkettő lesz belőle. Az órákat mind előre igazítják. Az össz-vonatok egyöntetűen késni fognak egy órát. Eddig külön-külön késtek . . .

Harangozó csillagászok

Pár nappal az átállítás előtt már a Városházán is azon ment az okoskodás, hogy bár a villanyfogyasztási idő nem változik, termelői oldalon mégis jelentős kár keletkezik: az egyébként is kedvezményes, éjjeli árammal dolgozó luxusfogyasztók, mint az éttermek, kávéházak, bárok és mulatók az előre állított óra következtében még kevesebb „rendes” áramot igényelnek. Az pedig a március közepén bevezetett zárórarendelettel együttesen, amely éjjel 1 óráig kurtította vissza a nyitvatartásokat (mellesleg az aradi kocsmárosét is!) már számottevő bevételtől foszthatta meg a fővárosi villanyműveket. Már pedig egy esetleges áremelés lehetősége nyilván a gázműveket se hagyta volna hidegen.

A nagyszebeni evangelikus székesegyház óratornya a tárgyalt időszakbanFotó: Fortepan

Az olyan – lapokban közzétett – jószándékú útmutatások, mint hogy a templomokban „egy órával előbb, mint a csillagászati idő, az óramutató szerint azonban ugyanazon órában, mint eddig” kell harangozni, ha lehet csak növelték a „zajt”. Ahogy az óraátállítást ellenzők is. Az „Egy csillagász” aláírású hosszabb olvasói levél szerint mivel „a közigazgatás nem terjedhet ki a csillagokra”, egyszerűbb lenne a munkaidőt előre-hátra tologatni, mintsem az órát. Különösen, mivel „akármilyen konvencionális megállapodást nem bír bevenni az ember természete, hanem csak olyat, ami észszerű”. Amire két nappal később „Egy ógyallai csillagász” röviden csak annyit válaszolt, hogy a tervezett időszámítás komplex gazdasági hatásainak és előnyeinek ismerete nélkül „nehéz komolyan nyilatkozni”.

Indul a bakterház

Ehhez képest az újabb hármasugrást – azaz óra, nap és hónapváltást – hozó téli időszámításra való visszatérést alig kísérte érdeklődés. A lapok jobbára a tavaszi óravesztés vélt vagy valós hatásairól írtak, csekély terjedelemben, hazai felmérés híján szemérmesen a német sajtó – a mai közvéleménykutatásokra hasonlító –  körkérdéseit ismertetve. Az őszi „óranyerés” technikai gondjaitól sújtott területek, mint az anyakönyvezés – hogy ugye ki és mikor halt meg negyedórára pontosan –, vagy a vasút, ha lehet még nagyobb gondban voltak, mint áprilisban. 

Zólyom vasútállomása az időátállítási burleszk évébenbenFotó: Fortepan

Bakter lehetett a talpán, aki elsőre eligazodott az 1916. szeptember 20-i hivatalos közlemény mondatain: 

„A nyári időszámítás a magyar királyi államvasutak vonalain a folyó évi szeptember hó 30-ról október 1-re hajló éjjel 1 órakor megszűnik s helyébe ismét a középeurópai időszámítás lép életbe. Az időszámítás megváltoztatása következtében folyó évi szeptember hó 30-ika 25 órából fog állani, mert az átmeneti éjjelen szeptember hó 30-ik napja október hó 1-ső napjának első óráját is magában fogja foglalni. Az átmeneti éjszakán tehát a 12 és 1 óra közti idő kétszer fog szerepelni és pedig egyszer a nyári időszámítás szerint, másodszor az órák visszaigazítása folytán.”