Ha női sportolóként jól is akarsz keresni, ideje elkezdened teniszezni
Mindössze két olyan ember van a legjobban kereső női sportolók közül, aki nem teniszező – derül ki a Forbes nemrég készített kimutatásából. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a listát uralják a teniszezők, akik nem is elsősorban a pénzdíjakkal, hanem az egyéb szponzori- és reklámszerződésekkel keresik magukat degeszre.
A Forbes a 2017/18-as szezont vette alapul a lista összeállításakor, vagyis a 2017 júliusa és 2018 júliusa közötti egy év kereseteit gyűjtötték össze. Nem véletlen, hogy a lap pár hete, a US Open előttre időzítette a lista megjelentetését, hiszen a nyolc teniszezőn kívül csak egy autóversenyző és egy tollaslabda-játékos szerepel a tízes rangsorban. A lista készítői szerint a tenisz azért emelkedik ki, mert a világon az az egyetlen sportág, ahol a nők keresete legalább nagyságrendileg mérhető a férfiakéhoz. Az amerikai kosárlabdában például tízszeres a különbség az NBA és annak női megfelelője, a WNBA között a kereseti lehetőségeket illetően.
10. Angelique Kerber – 7 millió dollár (tenisz)
![Angelique Kerber Angelique Kerber](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E1VE4AXv5lYQsHvs.jpeg)
Nagyjából 2 milliárd forintos kereset alatt nem lehet felférni a Forbes tízes listájára – a német Kerber a versenyeken mintegy 3 millió dollárt ütögetett össze, ehhez jött 4 milliónyi egyéb bevétel jórészt a szponzoroktól és a reklámokból. Nem meglepő, hogy elsősorban német cégek álltak a sportoló mellé, legnagyobb támogatója az Adidas, de a Generali, a Porsche, a Rolex, az SAP és a kínai Yonex is szerződött vele. A most kalkulált keresetben még nincs benne az a 3,3 millió dollár, amit a sportoló júliusban kapott a wimbledoni teniszbajnokság megnyeréséért, ez ugyanis már az üzleti év zárása utánra esett.
9. Danica Patrick – 7,5 millió dollár (autósport)
![Danica Patrick Danica Patrick](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E1VGN3aK6nmmOWGs.jpeg)
Az egyik olyan sportolónő, aki nem a tenisz világából érkezett, a legjobban kereső női autóversenyző. A Forbes becslése szerint 3 millió dolláros pénzdíjat és 4,5 milliós egyéb keresetet zsebelt be egy év alatt. Mindezt úgy, hogy a 2017-es Nascar-szezon után visszavonult a szakágtól, majd idén májusban az Indy 500 után az egész karrierjét felfüggesztette. Ugyanakkor viszont saját ruhamárkát alapított, illetve írt egy fitneszkönyvet. Néhány éve még a Forma-1-ben is szóba került a neve, mint az első lehetséges női pilóta, de végül nem mutatkozhatott be, talán ezért nem is annyira ismert Európában.
8. Simona Halep – 7,7 millió dollár (tenisz)
![Simona Halep Simona Halep](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E1VI6X2n2Pf16ejls.jpeg)
A jelenleg világelsőnek számító román sportoló a vizsgált időszakban 6,2 millió dollárnyi pénzdíjat nyert, amit 1,5 milliós egyéb bevétellel egészített ki. Korábbi sportszergyártójával, az Adidasszal 2017 végén lejárt a szerződése, majd januárban a saját maga által tervezett dresszben nyerte meg az ausztrál teniszbajnokságot, így nem meglepő, hogy hamar lecsapott rá a Nike.
7. P. V. Sindhu – 8,5 millió dollár (tollaslabda)
![P. V. Sindhu P. V. Sindhu](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E1VJxZcAbdGptWDs.jpeg)
Újabb ütőjáték, de őszintén megvallva valószínűleg a magyarok kis része hallott valaha életében az indiai játékosról. A listán való szereplését sem annak köszönheti, hogy a tollaslabdában olyan rengeteg pénz lenne, hiszen a versenyeken mindössze 500 ezer dollárt keresett meg, a többi 8 millió a szponzoroktól származik, akik a nagy indiai piac miatt láthatnak benne fantáziát. A 2016-os olimpián ezüstérmet nyert első indiai nőként, vagyis azért tehetsége is van a sportághoz. A 23 éves sportoló legnagyobb szponzorai a Brisgestone, a Gatorade, a Nokia, a Panasonic, a Reckitt Benckiser és további fél tucat nagy világmárka.
6. Venus Williams – 10,2 millió dollár (tenisz)
![Venus Williams Venus Williams](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E4r72vnUnmb12kkFs.jpeg)
A lap becslései szerint 4,2 millió dolláros pénzdíja mellé 6 milliós egyéb keresetet könyvelhetett el a 38 éves sportoló, akinek célja, hogy még a 2020-as tokiói olimpián is szerepeljen. Williams ismertsége Amerikában 81%-os, amivel csak a húga, Serena előzi meg a női sportolók között. A nagy reklámozók mellett szívesen hívják előadásokra, élménybeszámolókra, amelyeket állítólag 100 ezer dollárért vállal.
5. Marija Sarapova – 10,5 millió dollár (tenisz)
![Marija Sarapova Marija Sarapova](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E1VPRxUy7QN12Wh1s.jpeg)
Az ötödik legjobban kereső női sportoló egyben az ötödik legjobban kereső női teniszező is, egymillió dolláros pénzdíja mellé még 9,5 milliót szedett össze más forrásból. Tavaly többéves szerződést kötött a svájci UBS bankkal, emellett egyik fő reklámarca a Nike-nak, a Headnek, a Porschének és az Eviannak. Saját édességmárkája, a Sugarpova már 22 országban elérhető, a becslések szerint a következő egy évben forgalma elérheti a 20 millió dollárt.
4. Garbine Muguruza – 11 millió dollár (tenisz)
![Garbine Muguruza Garbine Muguruza](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E1VUhln3J6zqoZDs.jpeg)
Miközben Venezuelában tombol a csóróság, a Caracasban 25 évvel ezelőtt született sportoló a legjobban keresők között van. Persze ma már spanyol színekben versenyez a világranglista jelenlegi 17. helyezettje, aki Genfben tengeti hétköznapjait. Muguruza igazságosan elosztotta bevételét, 5,5 millió jött a pénzdíjakból és ugyanennyi a szponzoroktól és reklámozóktól. A tavalyi wimbledoni győzelme komoly bónuszt ért az Adidastól, mellette a Evian és a Rolex is hosszútávú szerződést írtak alá vele.
3. Sloane Stephens – 11,2 millió dollár (tenisz)
![Sloane Stephens Sloane Stephens](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E1VdRXKpHbuz2ehs.jpeg)
Az új generáció egyik sztárja, a jelenleg 25 éves amerikai teniszező a hatodik a világranglistán, a vizsgált évben 5,7 millió dollár teniszezett össze, és majdnem ugyanennyit keresett más forrásból. A sportolónak szerencséje is volt, hiszen az első Grand Slam-győzelmét tavaly aratta a US Openen, amikor a legtöbb nagy marketingszerződése éppen kifutott vagy az év végén járt le. Így a kiugró eredmény komoly alkupozíciót jelentett számára. Legfontosabb reklámozói a Nike, a Mercedes-Benz, a Rolex, a Colgate, a Choclate Milk és a Biofreeze.
2. Caroline Wozniacki – 13 millió dollár (tenisz)
![Caroline Wozniacki Caroline Wozniacki](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E1VrHlVZUyI136hPs.jpeg)
A dán sportoló 7 millió dolláros pénzdíját 6 milliós egyéb bevétellel egészítette ki, ami többek között az Adidas és a Rolex szerződésének volt köszönhető. Idén az Ovvo Optics is a partnere lett, így megalkotta saját napszemüveg-márkáját. A cég összesen 11 modellt kínál, melyek Wozniacki családjáról, barátairól és más híres dánokról kapták a nevüket.
1. Serena Williams – 18,1 millió dollár (tenisz)
![Serena Williams Serena Williams](https://assets.4cdn.hu/kraken/7E1VtrRKU4e4lNaUs.jpeg)
A fiatalabb Williams-lány úgy is utcahosszal vezeti a listát, hogy mindössze 62 ezer dollárnyi pénzdíjat keresett a vizsgált időszakban, amihez viszont brutális, 18 milliós szponzori bevétel párosult. A minimális pénzdíj annak köszönhető, hogy 2017 januárjában az Australian Open megnyerése után bejelentette, hogy terhes. Végül tavaly szeptemberben adott életet kislányának, a szülést követően idén tért vissza a teniszhez. Közben az üzleti életben sem tétlenkedett, májusban elindította saját divatmárkáját Serena néven. Karrierje során már több mint 88 millió dollárt keresett, ami a duplája a saját testvére pénzdíjának, aki a második az örökranglistán.
A Sportérték további cikkei a Qubiten itt olvashatók.