„Nincs semmi véletlenül benne!” – Így készült a Ruben Brandt, a gyűjtő

Csütörtök óta látható a mozikban a Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar animációs film, amely a külföldi szaklapok szerint akár a 2019-es animációs Oscar-díjért is versenybe szállhat. A képzőművészeti és pszichoterápiai témájú, ennek ellenére végtelenül szórakoztató és látványos alkotást megálmodó Milorad Krsticnek ez az első nagyjátékfilmje. A rendező eddig egyetlen rövidfilmet jegyzett, a My Baby Left Me című munkája egyből el is hozott egy Ezüst Medvét az 1995-ös Berlini Filmfesztiválról.

A festőként, grafikusként és színházi díszlettervezőként is tevékenykedő Krstic sokoldalúsága valószínűleg annak is köszönhető, hogy egy jugoszláviai szlovén faluban, szerb családban nőtt fel, az olasz határhoz közel, és 1989 óta Magyarországon él.

Dadaista film noir-ján, a Ruben Brandton 2010 óta dolgozott, és egy évvel később a Forte Társulattal közösen múzeumszínházi előadás készült belőle, amit a Műcsarnokban adtak elő. Bár a film már egy teljesen új forgatókönyv alapján készült el, a három főhős már az előadásban is megjelent: Ruben, a művészetterapeuta; Mimi, a szökevény; és Kowalski, a nyomozó.

A Magyar Nemzeti Filmalap közel egymilliárd forinttal támogatta a filmet, amin egy több mint százfős stáb dolgozott három éven keresztül – a több animációs technikát ötvöző készítési folyamatról Sipos Levente technikai rendezővel és László Marcell animációs rendezővel beszélgettünk:

Licsilé

Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy vegánszandálba járkálsz itt le és fel, teszel értük valamit, ha komolyan gondolnád, akkor most szépen bevernél nekem egyet, aztán bedobnál a Dunába az üvegem után, de ehhez is gyáva vagy, az a baj veletek, faimádó majmokkal, hogy be vagytok szarva, féltitek a szaros kis életeteket, azért pofáztok folyton a bolygóról.

Jónapod

Jónapunk jónapod, mondjuk megint a szegényapának, ne bánkódj, ne búsongj, hol a szegényanya, kérdezzük aztán, hol bujkál a szép kerekhasú szegényanya, hol van, merre van, hova dugtad, hol rejtegeted.