Floridában bíróság mondta ki, hogy a facebookos ismeretség nem igazi barátság

2018.11.19. · TECH

Florida állam legfelső bírósága kimondta, amit a legtöbb közösségimédia-használó már tud: a Facebook-barátságok nem igaziak.

November 15-én a testület a bírák és ügyvédek facebookos ismeretségéről fogalmazott meg álláspontot: a bíróság szerint nem veti fel a bíró elfogultságát, ha olyan ügyben ítélkezik, amelyben az ügyvéd ismerőse a Facebookon.

Az állásfoglalással egy fellebbezésre reagáltak, amelyben az egyik oldal egy ilyen részrehajlást feltételező Facebook-barátság miatt kérte a bíró kizárását. A bíróság szerint azonban a hagyományos, IRL barátság sem lenne feltétlenül elegendő indok a bíró kizárásához, mert a barátság természete „nem meghatározott”.

A határozatban néhány filozofikus gondolatot is megfogalmaztak a barátság mibenlétéről. A többségi álláspontot ismertető Charles Canady vezető bíró szerint „az igazi barát olyan ember, akit a szeretet vagy a bizalom érzése fűz egy másik emberhez”, ezzel szemben a Facebookon „az egyik ember digitálisan kapcsolódik a másikhoz a Facebook-»barátság« kötelékein keresztül”. A Facebook-ismeretség – olvasható az állásfoglalásban – „nem jelenti objektíve azt, hogy a két ember között megvan az a szeretet és bizalom, ami a hagyományos barátságokra jellemző”.

Korábbi bírósági határozatokra hivatkozva a bíró kiemelte, hogy az embernek akár több ezer ismerőse is lehet a Facebookon, és sokan nem is tudnak mindenkit felidézni, akivel valaha összekattintottak. Ráadásul a Facebook-barátokra az ember gyakran a platform algoritmusának javaslatai alapján bukkan rá, nem a személyes interakciók vezérlik. A bíró – mintegy mellékesen leszólva a Facebook közösségépítő és emberek összekötéséről szóló misszióját – még azt is hozzátette:

„Napjainkban köztudott, hogy a Facebook-ismeretségek skálája még szélesebb, mint a hagyományos barátságoké. Míg a hagyományos »barátság« a legnagyobb intimitástól az alkalmi ismeretségig terjed, a Facebook-»barátság« spektruma a legnagyobb intimitástól a »virtuális idegenig« vagy a »totál idegenig« húzódik.”

(Quartz)