Robotnyulakkal küzdenek az invazív pitonok ellen Floridában
Az Everglades-ben változatlanul gondot okoznak az óriáskígyók, amelyek előcsalogatására eddig élő nyulakat használtak. Ezeket váltották most fel a napelemes robotok.
Az Everglades-ben változatlanul gondot okoznak az óriáskígyók, amelyek előcsalogatására eddig élő nyulakat használtak. Ezeket váltották most fel a napelemes robotok.
Ez lesz az első alkalom, hogy a SpaceX űrhajója, a Crew Dragon, ami a Nemzetközi Űrállomásról szállítja haza az asztronautákat, nem az USA keleti, hanem nyugati partja közelébe érkezik meg.
Eddig összesen 20 ezer tonnányi invazív óriáskígyót távolítottak el a mocsárvidék egy bő 500 négyzetkilométeres részéről, ebből csaknem három tonnát a legutóbbi szezonban. Maradt még bőven.
És vele együtt minden geomérnökségi bohóckodást, amivel a Napfényes Államot el akarja sötétíteni a klímahisztiző tudós-háttérhatalom.
Egy amerikai felmérés adatai arra utalnak, hogy a 11-13 éves gyermekeknél az okostelefon javíthatja a közérzetet és jót tehet a szociális kapcsolatoknak. A közösségi média azonban inkább káros.
Alig vonult el az előző természeti csapás, a Helena hurrikán, máris itt a következő. Az állam egy részét evakuálták, hamarosan pedig szembe kell néznie a lakosoknak a pusztítással.
Meglehet, gyengül a Milton ereje, mire Floridát eléri, de minthogy merőlegesen érkezik a partokra, így is rendkívül pusztító lesz.
A Milton helyi idő szerint szerda este éri el az amerikai állam nyugati partvidékét. A jelenleg 4-es erősségű hurrikán a hárommilliós lakosú Tampa-öböl régió felett érhet partot.
A léggömbök számítanak az egyik legveszélyesebb műanyagszemétnek az óceánban, a lépést ünneplik a környezetvédők.
Az államban négy fertőzöttet azonosítottak, az Egyesült Államokban húsz éve nem fordult elő maláriás megbetegedés.
Az állat felzabálja a növényeket, a festéket és a vakolatot, ráadásul egy emberre is veszélyes parazitát hordoz.
Az Evergladesben elszaporodó óriáskígyók egyre nagyobb problémát jelentenek, a most megfigyelt nőstény rekordméretű fészekaljat produkált, az állatok átlagosan ötven tojást raknak egy alkalommal.
A több mint 8000 kilométeres algamező a népszerű partszakaszok felé tart, ahol óriási pusztítással fenyeget.
Az emberi vizelet kristályos változatával juttatnának tápanyagokat a tengeri talajba, így telepítenék vissza az aljnövényzetet Florida partjainál.
Az Ázsiában honos óriáskígyók eredetileg háziállatként érkeztek az USA-ba, de a tulajdonosok megunták őket, és egyre több példányt engedtek szabadon a floridai mocsarakban. Az eredmény: elfogytak a nyulak, oposszum és mosómedve alig maradt, a biodiverzitásnak lőttek. A kígyók fejére kitűzött vérdíj és az éves hajtóvadászatok sem segítenek a helyzeten.