73 év után kért bocsánatot George Orwelltől az írását cenzúrázó British Council

2019.02.08. · majom

A leginkább disztópiáiról (Állatfarm, 1984) ismert George Orwell több írásáról el lehetne képzelni, hogy kinézte volna magának a cenzúra, de mégis egy olyan írása akadt fenn a rostán, amit kevesen ismerhetnek: a Brit Konyhaművészet (British Cookery). A cenzúrázó szervezet végül most, 73 évvel később bocsánatot kért a 69 éve elhunyt írótól.

Felkérték, hogy ételről írjon – visszautasították, mert ételről írt

Egy évvel az Állatfarm megjelenése után, 1946-ban az angol kultúra és oktatás nemzetközi népszerűsítéséért felelős intézet, a British Council kérte fel Orwellt, hogy írjon egy esszét a brit étrendről, amolyan országimázs-építő célzattal. Orwell elvállalta a feladatot, majd – a teakultúra és a reggelizés éltetése mellett – olyanokat írt, hogy a brit étrend „egyszerű, egészen tartalmas, már-már barbárnak is nevezhető”.

A British Council azonban végül úgy döntött, hogy nem jelenteti meg az esszét, azzal az indokkal, hogy nem túl szerencsés egy étkezésről szóló írással terhelni a nyilvánosságot a második világháborút követő élelmiszer-korlátozások közepette.

Alasdair Donaldson, a British Council vezető elemzője a BBC-nek elmondta, hogy „úgy tűnik, a szervezet akkoriban elég sótlan és kockázatkerülő volt”, így több mint hetven évvel később örömmel kérnek elnézést a 20. század egyik legnagyobb brit politikai írójától, és egyben meg is jelentetik a visszavont esszét, az elutasító levéllel együtt.

George Orwell 1943-ban a BBC stúdiójában
photo_camera George Orwell 1943-ban a BBC stúdiójában Fotó: leemage

Rossz recept!

Nagy port kavart az esszéhez csatolt narancslekvárreceptje is, amit a brit reggeli koronájának tartott: 2-2 szem sevillai narancshoz, édesnarancshoz és citromhoz 4,5 liter vizet és 3,6 kilogramm cukrot javasolt. Erre egyetlen rövid jegyzetet kapott a szerkesztőtől: „Rossz recept! Túl sok cukor és víz.”

A kávé-tea vitát is egyszerűen lerendezte: a kávéra perverzióként tekintenek a britek, reggelihez teát illik inni, viszont mindenki túlzottan kritikus egymás teakészítési szokásaival szemben. De Orwell más ételekbe is bátran beleszállt: az országban kedvelt főtt káposztát ehetetlennek minősítette, a karfiolt vagy a tököt pedig szerinte addig főzik a britek, amíg egy ízetlen fehér massza nem lesz belőlük.

George Orwell Brit Konyhaművészet című esszéjét ide kattintva lehet elolvasni, természetesen angolul.