Megint megbüntették a Google-t a reklámpiac letarolása miatt

2019.03.21. · TECH

Ismét komoly pénzbüntetést kapott a Google az Európai Bizottságtól versenyellenes magatartása miatt, igaz, a mostani 1,49 milliárd eurós (1,7 milliárd dolláros) bírság aligha fogja megrázni a gigacéget.

Nem ez az első eset, hogy a bizottság kifogásolnivalót talál a cég működésében, tavaly ötmilliárd dollárra, azelőtt pedig 2,4 millárdra büntették őket az AdSense miatt – a reklámszolgáltatás az utóbbi tíz évben az európai reklámpiac hetven százalékát fedte le, méghozzá a vád szerint úgy, hogy az esetleges riválisoknak esélyt sem adott rá, hogy labdába rúgjanak.

Épp ezzel indokolta a bizottság a büntetés mértékét is, indoklásuk szerint ugyanis hosszan tartó és súlyos jogsértésről van szó, amely gátolta az innovációt, és veszélybe sodorta a szabad versenyt azzal, hogy a felületek bérbeadóinak nem hagyott más választást, mint hogy az AdSense szolgáltatásait használják.

Az Android mostantól kérdez

A Google nemrégiben vezette be azt az újítást az általa fejlesztett Android operációs rendszerben, hogy mostantól a rendszer megkérdezi a felhasználót, hogy melyik böngészőt és keresőmotort kívánja alapértelmezettnek beállítani (korábban ez alapértelmezésben a Chrome és a Google volt).

Matthew Stoller marketinges szerint nem lehetetlen, hogy még több bírság vár a cégre, de addig, míg a Google további vállalkozásokat vásárolhat fel – márpedig indulása óta több mint kétszáz startupot kebelezett be –, a cég simán kifizeti a büntetéseket egy-egy sajnálkozó rutinközlemény kíséretében. Az Európai Bizottság közleménye sem zárja ki a további bírságolás lehetőségét, amennyiben az érintett cégek vagy magánszemélyek eljárást indítanak a Google ellen.

Kent Walker, a Google nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője közölte, hogy már az eddigiekben is sokat finomítottak a Bizottság által kifogásolt területeken, az elkövetkező hónapokban pedig további változtatásokra készülnek, amelyek következményeképpen nagyobb teret hagynak európai riválisaiknak.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás