Kanyaróvészhelyzetet hirdettek New York egyik elővárosában, kitiltották a nyilvános terekről a beoltatlan gyerekeket

2019.03.27. · tudomány

A New York külterületén lévő Rockland megyében 2018 októbere óta 153 kanyarós megbetegedést rögzítettek, ezért kedden kanyaró-vészhelyzetet hirdettek, és az egész megyére érvényes rendeletben tiltották ki a beoltatlan gyerekeket a nyilvános terekről. Ezzel közel hatezer gyereket vettek ki az iskolákból, ők a suli mellett 30 napig nem látogathatják az éttermeket, a templomokat és a bevásárlóközpontokat sem.

Az elmúlt 26 hétben nagyjából 17 ezer dózisban adtak be vakcinákat kanyaró, mumpsz és rubeola megelőzésére, és ebben az időszakban köztisztviselők, orvosok és rabbik is kampányoltak a védőoltás fontossága mellett. Ennek ellenére a tévhitek és összeesküvés-elméletek miatt burjánzó oltásellenesség megtette a hatását: csak idén 48 újabb kanyarós megbetegedést észleltek a több mint 300 ezer lakosú megyében.

Ilyen intézkedésre még sosem volt szükség

A megyét vezető Ed Day elmondta, az Egyesült Államokban még sosem volt szükség hasonló rendeletet hozni, amit a New York Times szerint számos közegészségügyi szakértő is alátámasztott. „Nem engedhetjük, hogy ez a járvány tovább terjedjen, és még súlyosabbá váljon. Nem fogunk tétlenül ülni, miközben a közösségünk gyermekei veszélyben vannak” – mondta Day.

A járvány leginkább Rockland ultraortodox zsidó közösségeiben ütötte fel a fejét, amelyek tagjai szoros kapcsolatot ápolnak a brooklyni közösségekkel is, ahol szintén nagy számú fertőződést regisztráltak. 

A fokozott kampány ellenére a megyében az 1 és 18 év közötti gyerekeknek mindössze 72,9 százalékát oltották be.

Súlyos büntetésekre számíthatnak 

Ed Day szerint a megye nem tervezi a lakosság üldözését, és senkit nem fognak igazoltatni, hogy beoltatták-e a gyerekeiket, helyette visszamenőleges büntetéseket szabnak majd ki. Azok a szülők, akiket rajtakapnak, hogy nyilvános terekre engedték gyerekeiket a tiltás időtartama alatt, akár 6 hónapos börtönbüntetésre is ítélhetik, vagy 500 dollárig terjedő bírságra számíthatnak.

Az Egyesült Államokban a kanyarót 2000-ben már felszámolt megbetegedésnek nyilvánították, de az elmúlt években időről időre újra felbukkant a járvány – idén már összesen 314 esetről számoltak be március 21-ig az amerikai járványvédelmi központ adatai szerint. New Yorkon kívül Washington, Texas, Illinois és Kalifornia államokban számoltak be háromnál több kanyarós betegről az elmúlt hónapokban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás