Covid elleni oltás miatt meghalt gyerekekkel riogat az USA vakcinafőnöke, bizonyítékok nélkül
Az oltásellenes egészségügyi vezetők döntései miatt akár az influenzaoltás elérhetősége is veszélybe kerülhet Amerikában.
Az oltásellenes egészségügyi vezetők döntései miatt akár az influenzaoltás elérhetősége is veszélybe kerülhet Amerikában.
A miniszternek csütörtökön a szenátus előtt kellett magyarázkodnia a járványügy leépítése miatt, miközben saját alkalmazottjai lemondásra szólították fel. Több tízezer kirúgott egészségügyi dolgozó, életmentő vakcinafejlesztések leállítása és egy halálos lövöldözés – ez RFK Jr. első fél évének mérlege.
Több mint 1 millió gyermek egészségi adatainak elemzése alapján az oltásokban lévő alumíniumsók nem növelik az autizmus, az ADHD, vagy allergiás megbetegedések kialakulásának kockázatát.
Az idén ötödik alkalommal odaítélt díjat azok kapják, akik a Szkeptikus Társaság szerint a legtöbb társadalmi kárt okozták tévhitek, álhírek, áltudományos vagy tudományellenes nézetek terjesztésével.
Magyarországon valamivel több mint két évvel csökkent a várható élettartam 2019 és 2021 között. Ebben több tényező is szerepet játszik, de a Nature-ben megjelent kutatás szerint az egyik legfontosabb a beoltottak száma volt az adott országban.
Mi alapján választottunk vakcinát? Mik az elutasítás fő faktorai? És ha már itt tartunk, miért nem ajánl magyar metálbandákat a Spotify? A Qubit podcastjának vendége Koltai Júlia szociológus, akinek a számításalapú társadalomtudomány a szakterülete.
Egy áprilisi tanulmány szerint semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak az oltott nők szülésénél, mire az új-zélandi kutatók újraszámították az adatokat, és 82–92 százalékos vetélési arányt találtak. Mint kiderült, amatőr hibát vétettek, ezért a cikk visszavonását kérték.
A Google megelégelte a klímaváltozásról szóló álhírek terjesztését, ezért a továbbiakban nem fizet azoknak, akik a cég felületein osztanak meg ilyen tartalmakat. A cég ezzel a lépéssel arról próbálja meggyőzni a futóbolond influenszereket, hogy máshol influáljanak.
Míg Franciaországban, Spanyolországban, Dániában és Portugáliában a beoltottak aránya megközelíti vagy meg is haladja a 80 százalékot, Romániában és Bulgáriában ijesztően alacsony az átoltottság: mindössze 22,6 és 33,5 százalék. Romániában a napokban minden eddiginél több, 11 049 koronavírusos esetet regisztráltak; az elmúlt héten 91,5 százalékban oltatlanok haltak bele a betegségbe.
Az országban csak a lakosság 0,1 százaléka kapta meg a vakcinát, miközben tombol a delta variáns. Vakcina lenne, de a kongóiak nem kérik, sokan az AstraZeneca mellékhatásaitól tartanak, mások nem hisznek a vírusban, megint mások pedig azt hiszik, hogy a covid csak a fehérekre veszélyes.
Az emberi agy gyakran folyamodik olyan mentális rövidítésekhez, amelyek megakadályozzák, hogy tisztán racionális döntés szülessen. Hogyan működnek ezek a koronavírus elleni oltások közegében, az oltásszkeptikusok, oltásellenesek és oltottak érveléseiben?
A TikTokon a járvány kezdetétől fogva terjedtek kamu információk, buta viccek és ázsiaiakra irányuló rasszista humorbombák, most pedig az #unvaccinated videók mennek, amelyek szerint az oltatlanok öröklik a földet.
Ilyet kitalálni sem lehet: távolságtartással és maszkviseléssel védenék magukat a járványtagadók a beoltottak ellen, mert azok egy újabb álhír szerint az mRNS-vakcinák hatására képesek átadni az oltóanyagot a környezetüknek. Persze vannak, akik továbbra is ördögtől valónak tartják a maszkviselést – szerintük csak a fenyőtűlevél-tea segíthet.
Egy amerikai közvélemény-kutatás adatai szerint lassan elfogynak azok, akik mindenképpen oltáshoz szeretnének jutni, sokan inkább kivárnák, hogy mit művel a beoltottakkal a vakcina, a 12 és 15 év közötti gyerekek szülei pedig nem túl lelkesek a fiatalok tervezett oltásától, csak 30 százalékuk adatná be nekik a vakcinát, amint erre lehetőség adódik.
A 19. század elején, néhány évvel a legelső vakcina feltalálása után már csecsemőzabáló szörnyekről, szándékos marhaszifilisz-terjesztésről és isteni haragot kiváltó bestialitásról károgtak az oltásellenesek. Mindez abból indult ki, hogy a fekete himlő ellen az emberre alig veszélyes tehénhimlő felhasználásával védekeztek, több millió emberéletet megmentve.