Friss jelentés: csehül áll Magyarországon a művészi szabadság
A dániai székhelyű Freemuse 21 éve alakult Koppenhágában, s kezdetben a művészi szabadságnak a zenében történő érvényesülésével foglalkozott. Figyelme később fokozatosan terjedt ki a művészetek többi válfajára és a művészi szabadság megsértésének a cenzúrán kívüli egyéb, sokszor durvább, máskor finomabb eszközeire. A szervezet munkájában a magyar civil szféra néhány ismert személyisége is közreműködik; Marschall Miklós tagja az öttagú végrehajtó bizottságnak is. A Freemuse minden tavasszal nyilvánosságra hozza éves jelentését, ami pontosan dokumentálja a művészi szabadság megsértésének ismertté vált eseteit, elemzi azokat és felmutatja a megfigyelhető tendenciákat.
A nemrégiben napvilágra került legfrissebb jelentés szerint – melynek előkészítésében Reich Orsolya is részt vett – 2018 rossz év volt a művészi szabadság érvényesülése szempontjából és noha e szabadság megsértésének számos esete nem az állam és intézményei, hanem például egyházi szervezetek, fundamentalista csoportok vagy épp a közösségi médiát működtető társaságok számlájára írandó, ez nem menti fel az állami hatóságokat az ilyen esetek megelőzése terén viselt felelősségük alól.
A Freemuse tavaly 80 országban összesen 673 kritikus esetet regisztrált, azaz a „művészek elhallgattatásának kultúrája különböző formákban a globális Észak és Dél országaiban egyaránt folyamatosan jelen van”. Ennek megjelenési formái természetesen eltérőek az autokratikus és a demokratikus társadalmakban – míg előbbiekben gyakran első látásra is súlyosan törvénytelenek, utóbbiakban „puhábbak” és rendszerint a törvények, a közerkölcs, a társadalmi és vallási normák védelmének szükségességére hivatkoznak.
Aktívan működik a cenzúra
A jelentés szerint a cenzúra legalább 60 országban továbbra is aktívan működik, s ennek tavaly 1.807 művész, illetve alkotásaik estek áldozatul. A dokumentált esetekből 270 érintette a zenei területet, 147 a vizuális művészetet, 108 a filmet, 70 a színházat, 50 az irodalmat és végül 14 a táncművészetet. A cenzúra vádja legtöbbször a hivatalos kurzustól eltérő, kormánykritikus politikai tartalom megjelenítése volt. A dokumentum megjegyzi, hogy „zavaró mértékben” emelkedett a terrorizmus visszaszorítását szolgáló jogszabályokra történő hivatkozás az ilyen ügyekben, különösen a globális Észak országaiban, így az USÁ-ban és Németországban. Így nem véletlen, hogy az összes esetnek csak 38%-a vált a Dél országaiban ismertté, míg az ügyek többségére, 62 százalékára az Észak országaiban derült fény.
Nem meglepő az sem, hogy a nők, az etnikai kisebbségekhez tartozók és az eltérő szexuális orientációjúak továbbra is az átlagosnál nehezebb helyzetben vannak, 20 országban kellett szembenézniük közvetlen fizikai erőszakkal, az esetek 56%-ában olyan országokban, melyek nem kriminalizálják a homoszexualitást.
A jelentés 157 bebörtönzött vagy őrizetbe vett művészről tud, közülük a legtöbben zenészek, őket a színészek és rendezők, a vizuális művészek, az írók és a táncművészek követik; a fizikai szabadság korlátozása inkább a déli országokban tartozik a hatóságok fegyvertárához. A vád az esetek 56 százalékában kormánykritikus álláspont megfogalmazása volt, 18%-ban a terrorellenes törvények megsértése, 12 százalékban a vallási hit megsértése, 9 százalékban pedig valamilyen el nem ismert, üldözött kisebbségi csoporthoz tartozás.
Különösen kritikusnak érzékeli a jelentés azoknak a művészeknek a helyzetét, akik egymással súlyos konfliktusban álló országokban (Oroszország-Ukrajna, Izrael-Palesztina, India-Pakisztán, stb.) fogalmaznak meg a hivatalos politikától eltérő pozíciókat. Kilenc ország – Belarusz Köztársaság, Egyiptom, Georgia (Grúzia), Izrael, Nicaragua, Oroszország, Spanyolország, Törökország és az USA – a Freemuse szerint a terrorizmus-ellenes és a szélsőséges erők visszaszorítását szolgáló törvények leple alatt lépett fel kritikus művészekkel szemben.
Magyarország: öncenzúra, zaklatás, a rendszerhez lojális vezetők
A 22, külön fejezetet kapott ország között szerepel Magyarország is – a térségben még Horvátországnak, Lengyelországnak és Szerbiának jutott ez a kétes dicsőség. A magyar fejezet három megállapítással indít.
Eszerint a kormány kemény pénzügyi eszközökkel bátorítja az öncenzúrát; az állami zaklatás célkeresztjébe az irodalom és a színház került; a színházak és kulturális intézmények élére olyan vezetőket neveztek ki a régiek helyett, akik bizonyították lojalitásukat a kormány által képviselt autoritárius narratíva mellett.
A felsorolt konkrét ügyek a hazai olvasó számára nem hatnak az újdonság erejével, hiszen a maguk idején már komoly visszhangot váltottak ki. Nem kifejezetten 2018-as téma, de a jelentés még viszonylag részletesen visszatér az MMA privilegizált pozícióba helyezésére és szól a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. körüli visszásságokról is. Igazi tavalyi téma viszont a Magyar Idők hírhedt cikksorozata, amelynek célpontjai közül a jelentés megemlíti az Operaház Billy Elliot produkcióját – hozzátéve, hogy az intézmény igazgatója a kritikára a balett előadásai számának csökkentésével és egy keresztény évad meghirdetésével reagált –, a Magyar Nemzeti Galéria kommunista propagandaként beállított Frida Kahlo-kiállítását, a Petőfi Irodalmi Múzeum kormánykritikus íróknak is fórumot biztosító programjait, az Igenis, miniszterelnök úr pécsi előadása és az abban főszerepet játszó Alföldi Róbert zalaegerszegi közönségtalálkozója lemondását, és a Gerzsenyi Bea által rendezett színdarab lemondását a Párizsi Magyar Intézetben.
A magyar fejezet végül annak megállapításával zárul, hogy a magyar kormány a „puha elnyomás” különböző eszközeivel, így a kiadók feletti kontroll erősítésével és a bizonyos politikai narratívákat támogató, másokat blokkoló pénzügyi mechanizmusokkal nemcsak korlátozza a művészeket önmaguk szabad kifejezésében, de veszélyt jelent megélhetésükre is. Ez a magatartás ellentétes a magyar kormány nemzetközi szerződésekben is vállalt kötelezettségeivel.
A Freemuse jelentése angol nyelven itt olvasható.
A cikk eredetileg az Artportalon jelent meg.