
Nincs jó állapotban a művészet szabadsága a világon, és Magyarország különösen problematikus a Freemuse jelentése szerint
Az orbáni magyar modell terjed Szlovákiában és Grúziában is, ami a kritikus hangok elhallgattatását illeti.
Az orbáni magyar modell terjed Szlovákiában és Grúziában is, ami a kritikus hangok elhallgattatását illeti.
Önmagunk szabadságát megismerni, kivívni és megvalósítani csak szenvedély, és nem a közhelyhalmazokat köröztető észszerű diskurzusok által által vagyunk képesek – írja Tóth Olivér István filozófus Kemény Lili regényéről, a Nemről.
Mi köze a társadalmi helyzetnek ahhoz, hogy az egyén mennyire elégedett saját életével? Hogy jön ide az oktatás, a szegregáció és a szabad iskolaválasztás? Kende Ágnes előadása május 10-én, a Pszichoterápia folyóirat 18. konferenciáján hangzott el.
Hosszú, tartalmas életpályamodell rajzolódik ki a hivatalos dokumentumból.
Valódi szabadságra csak szabad államban van lehetőség. A szabad állam megteremtéséhez pedig szabad emberek kellenek, akik nem rejtett módon, hanem nyíltan gyakorolják a szabadság kultúráját.
A koncepció tesztelésében 61 cég vett részt, ezek közül 56 meghosszabbította a tesztidőszakot, 18 pedig a négynapos munkahét végleges bevezetéséről döntött.
Ma még kuriózumszámba megy, ha a szülők és a tanárok egyenrangú partnerként kezelik a gyerekeket. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány szombati kamaszkonferenciája a diákok szabadsághoz való joga mellett a klímaválságnak, a vegán életmódnak, egymás elfogadásának és a vita fontosságának is hangot adott.
Kevés bizakodásra ad okot a Freemuse független szervezet éves jelentése a művészi kifejezés szabadságáról. Magyarország azon 22 ország egyike, amelyiknek külön fejezetet szentelnek.
Egy 2018-as felmérés szerint a korlátlan számú fizetett szabadnappal ellátott dolgozók kevesebb napot voltak távol a munkahelyüktől, mint akiknek matekozni kell az éves kvótával.