Szemléletformálásért, otthonteremtésért és szexedukációért kapott SozialMarie-díjat négy magyar egyesület

2019.05.09. · tudomány

Rangos nemzetközi társadalmi innovációs díjat nyert a múlt héten a magyar Utcáról Lakásba! Egyesület Bécsben. Házkezelőség a lakhatási válságból kivezető úton című programjával, a SozialMarie nemzetközi díj harmadik helyezettjeként 5000 eurót nyert a hajléktalanságból kitörni szándékozóknak megfizethető bérlakásokat kínáló magyar egyesület. Házkezelőség projektjében az egyesület közvetítő szerepet vállal a megfizethető lakhatásra szoruló hajléktalanok, az önkormányzatok és a filantróp magánbefektetők között. 

SozialMarie nemzetközi társadalmi innovációs díjakat osztottak
photo_camera SozialMarie nemzetközi társadalmi innovációs díjakat osztottak Forrás: sozialmarie.org

„Magyarországon alig vannak közkézen bérlakások, ezért ki kellett dolgozzuk a magánlakások kezelésének mintaprojektjét is. Lakásügynökségünkben a magántulajdonú lakások kezelése mellett mobilházakat és apró otthonokat építünk külső forrásból, amelyet a beköltözők lakbéréből fizetünk vissza befektetőinknek – írták motivációjukról és céljaikról az egyesület munkatársai. A szakmai zsűri szerint „az Utcáról Lakásba! Egyesület példát szeretne mutatni. (...) Megmutatni, hogy a lakások nem spekulációra, hanem arra szolgálnak, hogy lakjunk bennük. (...) A projektet az innovatív állhatatosság jellemzi a gyakorlati megoldásokban és az okok azonosításában, kezelésében egyaránt.” 

Szemléletet, finanszírozási és életformát váltanak

Házkezelőség programjában az Utcáról Lakásba! Egyesület saját vagy önkormányzati tulajdonú telkeken, befektetők által biztosított forrásokból állít fel mobil vagy könnyűszerkezetes házakat. A befektetőkkel lízingszerződést kötnek, a költségeket az előre megbeszélt futamidő alatt, kis haszonnal megtérítik a bérleti díjakból befolyt összegből. Mindeközben a bérlőknek a piaci albérleti díjak legfeljebb harmadát kell fizetniük összkomfortos, alacsony fenntartási költségű lakrészeikért.

A mobilházprogram lízingkonstrukciója az egyesület saját fejlesztése. Kidolgozásához hasonló célokat teljesítő külföldi példákat és azok tapasztalatait is integrálták, de „a program nemzetközi mezőnyben is egyedülálló ötvözete a társadalmi vállalkozásnak, és a szociális munkás támogatásnak”. A programban résztvevők nem segélyben részesülnek, hanem bérlőként lépnek be egy olyan lakáspiacra, ahol egyébként nem lenne esélyük egyenrangú partnerként megjelenni. A társadalmi vállalkozásként működő program üzleti szemléletű elemei a fenntarthatóságot garantálják.

A SozialMarie társadalmi innovációs díj idei bronzérmesei: az Utcáról Lakásba Egyesület Házkezelősége
photo_camera A SozialMarie társadalmi innovációs díj idei bronzérmesei: az Utcáról Lakásba Egyesület Házkezelősége Forrás: sozialmarie.org

A program a társadalmi szemléletváltást is magában hordozza: az érintettek nemcsak támogatottként, hanem vásárló félként is belépnek a konstrukció keretében a modellbe. A fenntartható fejlődésre lehet jó példa, hogy a mobilházak felújítása túlnyomórészt bontott anyagok újrahasznosításával történik. A munka egyes fázisai az érintettekkel szembeni társadalmi előítéletek lerombolásának céljával, a közvélemény bevonásával, nyilvánosan zajlanak. Az építési nyílt napokon saját ügyük képviselőikként szólalhatnak fel a hajléktalan emberek és szakmai iránymutatást nyújtanak az egyesület munkatársai, akik a Házkezelőség projektet mintaprogramnak tekintik.

A Házkezelőség program arra az eshetőségre is felkészült, ha egy bérlő átmeneti pénzzavara miatt a mélyen a piaci ár alatt lévő bérleti díjat sem tudná megfizetni. A befektető számára a projektgazda garantálja a szerződésben megállapított hozamot, a programban részt vevők pedig kaphatnak átmeneti részletfizetési lehetőséget.

Társadalmi innováció 15 éve

A SozialMarie társadalmi innovációs díjat 2005 óta minden évben május 1-jén osztják ki, 15 díjazottnak, 54 ezer euró összértékben. A szociális munkásokból, társadalomkutatókból, innovációs szakemberekből és oktatókból álló szakmai zsűri az utóbbi években már több száz pályázatot bírált el. Az eredetileg Ausztriában, Magyarországon és Csehországban meghirdetett SozialMarie díjért már horvát, lengyel, német, szlovák és szlovén alapítványok is indulhatnak. Az elbírálás során nemcsak az számít, hogy a pályázók mennyire újszerű megoldást kínálnak egy-egy társadalmi problémára, hanem az is, milyen hatékonyan valósítják meg projektjeiket. Vagyis a díjat nem támogatásként, hanem a társadalmi innováció elismeréseként érdemlik ki a díjazottak.

Idén a 15 ezer eurós fődíjat a szlovákiai The Omama Project kapta. A program keretében szlovákiai roma nőket tanítanak a korai fejlesztés különböző módszereire. Az így kiképzett fejlesztő szakemberek később a hátrányos településeken élő édesanyákat segíthetik gyermekeik motoros és kognitív képességeinek korai fejlesztésével. A program így hosszú távon a társadalmi felzárkózást, a hátrány csökkentését célozza. 

The Omama Project: korai fejlesztés a hátrányos helyzetűeknek, hátrányos helyzetűektől
photo_camera The Omama Project: korai fejlesztés a hátrányos helyzetűeknek, hátrányos helyzetűektől Forrás: sozialmarie.org

A 10 ezer euróval járó ezüstéremnek a pénzügyi rendszer megváltoztatását kitűző, bécsi székhelyű Cooperative for the Common Good örülhetett az idei díjátadón. Az osztrák alapítvány alternatív gazdaságot kíván kidolgozni úgy, hogy a közjó megteremtését célzó, magántámogatásokban és állami finanszírozásban részesülő alapítványok projektjeinek értékelését és kiválogatását demokratikus alapokra kívánja helyezni. Közben támogatja a finanszírozók és a kedvezményezettek között a szabad információáramlás és a mediáció kiépítését, valamint a szolgáltatások és a javak közös piaci platformon való értékesítését. Emellett elkülönített alapot hoznak létre a fenntartható és közjót szolgáló cégek és kezdeményezések számára, valamint ügyködnek a megfizethető és környezetgazdálkodási szempontból is fenntartható szociális lakhatási formák kiépítésén is.

photo_camera Forrás: sozialmarie.org

A SozialMarie döntnökei minden évben további 2000 eurót juttatnak 12 arra érdemesnek ítélt projektnek is. Idén ebben a körben három magyar díjazott is volt. A Pro Gemmo Alapítványt a fenntartható fejlődéssel és energiahatékonysággal kapcsolatos oktatási programjáért, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítványt a budapesti roma városi sétákért, a Hintalovon Alapítványt pedig a Yelon szexedukációs programjáért tüntették ki. 

Frissítés: A SozialMarie díjátadón a közönségdíjat is magyar kezdeményezés, a Microker vehette át. A Microker a vásárlókat a helyi termelőkkel összekötő térképes keresőt fejlesztett, amellyel a termelők és a fogyasztók közvetítők nélkül és a lakóhelyükhöz a lehető legközelebb egymásra találhatnak.