A patinás King's College London kutatói kimondták: a pénisznagyobbítás hülyeség

2019.05.10. · tudomány

A pénisznagyobbító műtétek és egyéb kezelések hiábavalók, kockázatosak, és fizikai vagy pszichológiai sérüléseket okoznak azoknak, akik ilyesminek alávetik magukat – foglalták össze kutatásukat a IV. György király által alapított londoni King's College orvosprofesszorai, a Sexual Medicine Reviews nevű folyóiratban.

„A kis péniszméretre panaszkodó egészséges férfiak sebészeti és nem sebészeti beavatkozásainak szisztematikus áttekintése” című tanulmány szerint az efféle kezelésekre vevő férfiak gyakran sarlatánok kezei közé kerülnek, és rendkívül kevés bizonyíték van arra, hogy egyáltalán sikeres lehet egy ilyen beavatkozás.

A kutatók 17 korábbi tanulmány áttekintése után, 1192 férfin végzett 21 különböző kezelési forma vizsgálatával jelentették ki, hogy „ezeket a procedúrákat gyakorlatilag soha sem szabad elvégezni”. Gordon Muir, a King's College kórház urológusa elmondta: „akár 30-40 ezer fontba is kerülhetnek a kezelések, és a férfiak gyakran eltorzult pénisszel végzik. Kevesebb mint 20 százalékos az elégedettségi arány”.

Volt, hogy kisebb lett

Több eset azt mutatta, hogy a pénisznagyobbító gyógymódok, műtétek után végül kisebb hímtaggal végezték a férfiak, vagy épp maradandó merevedési zavar lett a beavatkozás eredménye. A tanulmány szerint a két leggyakoribb kezelési forma a töltőanyag befecskendezése a nemi szerv bőre alá, illetve egy olyan eljárás, amelynek során átvágják a péniszt a szeméremcsonthoz rögzítő szalagot.

A vizsgált beavatkozások többségét magánorvosok végezték el, állami egészségbiztosítással csak kifejezetten egészségügyileg indokolt esetben műtenek péniszt Nagy-Britanniában. „A legtöbb férfi, aki pénisznagyobbító kezeléseknek veti alá magát, teljesen átlagos péniszmérettel rendelkezik, csak nincsenek megelégedve a méretükkel. Sajnos ezt néhány orvos nem veszi figyelembe. A magánrendelőknek nem szabadna ilyesmivel foglalkozniuk, ez minden szempontból helytelen” – mondta Muir, aki szerint sebezhető férfiakra vadászó sarlatánok teszik még rosszabbá a helyzetet.

„Az álláspontunk szerint csak olyan esetekben szabad fontolóra venni egy ilyen beavatkozást, ha az alany tisztában van a potenciálisan felmerülő problémákkal, és előtte átmegy egy teljes pszichológiai vizsgálaton” – foglalta össze a kutatásban részt vett urológus.

Kapcsolódó cikk a Qubiten:

link Forrás