A népharag fejtheti meg a legendás 51-es körzet titkát

2019.07.12. · majom

Az Area 51, vagyis az 51-es körzet 155 négyzetméternyi titok Nevadában. Hivatalosan az Egyesült Államok hadseregének birtokában áll, de azt kevesen hiszik el, hogy kizárólag hadászati fejlesztésekre használnák. A hadügyminisztérium szerint kémrepülőgépeket teszteltek a területen, illetve a közelben található Yucca Flatsen kísérleti atomrobbantásokat is hajtottak végre, de a közvélekedés szerint nem ezért zárják el a nagyközönség elől, hanem az ufók miatt.

Azt, hogy valamit teszteltek Nevadában, illetve azt, hogy egyáltalán létezik az 51-es körzet, a hadsereg csak 2013-ban ismerte el hivatalosan. Ufókról akkor sem volt szó (bár ha az idegenek űrhajóját próbálták ki, technikailag igazat mondtak). A titkosítás feloldásával annyi kiderült, hogy a CIA itt tesztelte a Lockheed U-2 felderítőgépet, a dokumentumok szerint pedig 1956-ban itt kezdték meg az A-12-es névre hallgató gép fejlesztését is. A CIA még az F-117 lopakodó repülőgépet is itt fejlesztette, hivatalosan ez volt a világ első hadrendbe állított lopakodója. A kormány mindezzel valószínűleg a környéken elszaporodó ufóészlelésekre akart magyarázatot adni – kicsit későn, ugyanis már 1989-ben előkerült az első szemtanú, aki látta, hogy mit művelnek odabenn.

Oké, idegeneket boncolnak, de mitől 51-es?!

Robert Lazar 1989-ben dolgozott a bázison, és azt állította, hogy egy idegen űrhajót próbálnak lemásolni az ottani mérnökök, sőt, földönkívüli élőlényeket is boncoltak. Lazar nemrégiben került újra előtérbe, amikor egy dokumentumfilmet forgattak a történetéről. 

A kormány persze titkolózik, olyannyira, hogy csak tavaly óta látszik egyáltalán a terület a Google műholdképein (lehet, hogy az idegen űrhajó fényeltérítő anyaga miatt?), ufótémában pedig makacsul hallgatnak. A Facebook népe tűrt, amíg tűrhetett, de most meghirdettek egy eseményt, amelyen szeptember 20-án több százezren követelik majd az igazságot – kifejezetten a földönkívüliekről, a megrendezett holdra szállás témáját, Elvist és Jimmy Hoffát békén hagyják.

A mémekkel alaposan ellátott ravasz haditervet akár ki is lehet egészíteni, a szervezők azt állítják, hogy csak néhány like-ra pályáztak, és nagyon szépen kérik a kormányt, hogy ne vitessék el őket a nagy fekete autóval. Mindenesetre ha összegyűlnek félmillióan, talán legalább annyit megtudhatunk, hogy mitől 51-es az 51-es körzet, ez ugyanis az egyik legnyomasztóbb titok az egésszel kapcsolatban.