Már Magyarországon is elérhető a tortúrák nélküli végtaghosszabbítás
Már mankó nélkül közlekedik és gyógytornászhoz jár az a beteg, akin februárban egy speciális mágneses végtaghosszabbító készülékkel végeztek sikeres beavatkozást a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján. Magyarországon ez volt az első ilyen műtét, amit magyar orvos, Dr. Domos Gyula egyetemi tanársegéd végzett.
Az egyetem honlapján közzétett beszámoló szerint az új eljárás lényege, hogy a csont fokozatos hosszabbítása külső mágneses vezérléssel történik. A csont belsejébe beültetett speciális velőűrszeget egy mágneses teret létrehozó eszközzel lehet irányítani, amit mindössze naponta háromszor két percre kell a betegnek a bőr fölé helyeznie.
A technológiával naponta 1 milliméternyit hosszabbítható a végtag, miközben a lágyrészek, izmok sértetlenek maradnak.
A folyamat a beteg mindennapi életét kevésbé befolyásolja, és lényegesen kisebb megterhelést jelent, mint a hagyományosan alkalmazott külső hosszabbító készülék, amely az egyes részeket összekötő rudak manuális állításával fejti ki hatását. Utóbbi esetben a készüléket – két vagy három darab nagy fémgyűrűt – a bőrön és a lágyrészeken áthatoló csavarok és drótok rögzítik a csonthoz. Ezt a készüléket a páciensnek az állapotától, életkorától függően akár két éven át is viselnie kell.
Ezzel szemben az új, csonton belüli eszköz alkalmazásakor kívülről nem látszik semmi a betegen, nincs semmilyen külső eszköz, ami kényelmetlenséget okozna.
A Magyarországon egyedül a Semmelweis Egyetem klinikáján elérhető csonton belüli végtaghosszabbítás olyanokon segít, akiknek valamilyen fejlődési rendellenesség, baleset, tumor vagy csontgyulladás következtében több centiméteres hosszkülönbség alakul ki a két lábuk között.
(Via Semmelweis Egyetem)
Kapcsolódó cikkeink korábbról:
Beléptünk a civilizációs amputációk korába, egyre fejlettebb művégtagok jönnek
A korábban a gazdagok kiváltságának számító végtagprotézisek a technológiai fejlődés révén ma már a kevésbé tehetősek életét is megkönnyíthetik, bár a valódi demokratizálódás még várat magára. Az előrejelzések szerint robbanásszerűen nő az amputáltak száma.
Először kezeltek itthon sebészileg el nem távolítható daganatot „belső sugárterápiával”
Sebészileg el nem távolítható primer és áttétes májdaganatokban szenvedőknek adhat új reményt a Magyarországon először bevetett radioembolizációs terápia.