Egy korszak vége: nem gyártja többé ikonikus kétkerekűjét a Segway

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Bár a forgalomban lévő Segway PT-k, vagy köznevesült formában egyszerűen csak segwayek még valószínűleg egy jó darabig nem tűnnek el az utcákról, főleg a turisták kedvenc útvonalairól, a 21. század egyik legnagyobb közutálatnak örvendő találmányát nem gyártják többé. A márkát 2015 óta tulajdonló kínai Ninebot bejelentette, hogy a New Hampshire állambeli Bedfordban található üzem, ahol a segwayeket összeszerelték, július 15-én bezár, a gyár 21 dolgozóját elbocsátják, és 12 alkalmazottal folytatják a már legyártott járművek javítási munkálatait, illetve a jótállási ügyek kezelését.

Pedig a Segway-sztorit a kezdetektől nagy figyelem kísérte. Steve Jobs azt jósolta, hogy jelentősége a személyi számítógépekével vetekszik majd, a Google és az Amazon felfutásában is részt vett milliárdos befektető, John Doerr úgy gondolta, hogy akár az internetnél is nagyobb dobás lehet az eleinte még Ginger néven futó eszköz, amelyről 2001. december 3-án egy amerikai reggeli tévéshow-ban rántották le a leplet.

Feltalálója, Dean Kamen egy olyan közlekedési forradalomról álmodott, amely során az autók feleslegessé válnak, mert teljesen abszurdnak tartotta azt, hogy az emberek tonnás súlyú autókkal tesznek meg egészen rövid távokat is.

Fotó: ODD ANDERSEN/AFP

A milliós összegekbe kerülő segwayekért azonban valahogy mégsem álltak sorba a vevők, így leginkább csak a városi turizmusban érdekelt cégek, és a rendőrségek vásárolták fel a sorozatgyártott kétkerekűket. Tony Ho, a Segway globális üzletfejlesztésért felelős alelnöke a Fast Companynek elmondta, hogy a Segway PT (Personal Transporter) eladásai 2019-ben a Ninebot bevételének csak 1,5 százalékáért feleltek, így be kell látni, hogy eljárt felettük az idő. Mára ráadásul az említett vásárlói körök is kezdenek átállni a cég olcsóbb elektromos rollereire.

A jelenleg uralkodó közhangulatra jellemző, hogy a rendőrségeknek is beszállító cégnek külön jeleznie kellett: a döntésnek semmi köze a George Floyd halálát követő, többek között a rendőrségi költségvetés csökkentésére irányuló tüntetéssorozathoz.

A magyar rendőrség is meglátta a fantáziát a segwaybenFotó: police.hu

Az eredetileg 4950 dollárért, vagyis akkori árfolyamon 1 386 000 forintért árult segwayek már csak azért sem voltak túl költséghatékonyak, mert csak az akkumulátor tette ki az ár ötödét, és hiába törekedtek arra, hogy idővel olcsóbban hozzá lehessen jutni a járműhöz, Ho szerint az infláció és a különböző terepekre való optimalizálás miatt az egyre csak drágább lett. 2001 óta így mindössze 140 ezer segwayt sikerült értékesítenie a cégnek.

A világ egyik legnevesebb technológiai szaklapja, az MIT Technology Review 2019-ben egyenesen a 21. század tíz legrosszabb technológiája közé sorolta a segwayt, a következő indoklással: „Bár a feltalálója a mindennapi közlekedés alapvető átalakítását várta tőle, nem lett belőle más, mint egy drága, böhöm roller, amin állva még hülyén is néz ki az ember. Cserébe neki köszönhető a világot jelenleg is fertőző elektromosroller-láz.”

Ha tetszik, amit csinálunk, ha te is fontosnak tartod, hogy magyar nyelven legyen egy okos és közérthető lap, ami nem a politikai barikádok csatazajáról tudósít, hanem a ránk váró – bátran mondjuk ki, ez az év is megmutatta, mennyire nem túlzás ez – civilizációs kihívásokkal foglalkozik, ami fel meri tenni a jövőnkkel kapcsolatos igazi kérdéseket, és meg is mutatja a modern tudomány válaszait mindezekre, nos ha ez szerinted is olyan égetően fontos, ahogy mi gondoljuk: heroikus munkát végző hat újságíróval, sok tucatnyi kutatóval és csak egy egészen kicsi kiadóval a hátunk mögött, akkor támogasd a munkánkat rendszeresen – számít a segítséged!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: