Megkezdték a világ első fúziós kísérleti erőművének összeszerelését
Kedden ünnepélyes keretek között megkezdték a világ első erőmű méretű fúziós kísérleti berendezésének (International Thermonuclear Experimental Reactor azaz ITER) összeszerelését a dél-franciaországi Cadarache-ban – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH).
A kísérleti termonukleáris reaktor jelenleg az egyik legnagyobb nemzetközi mágneses-fúziós kutatás-fejlesztési projekt a világon, amelyben magyar kutatók és mérnökök is részt vesznek. A berendezést azzal a céllal építik, hogy bizonyítsák, lehetséges magfúzióval békés célokra energiát termelni a Földön. A tervek szerint itt fogják tesztelni a későbbi fúziós erőművekben használt technológiát is.
Magyarországról az ELKH-hoz tartozó Energiatudományi Kutatóközpont (EK) Fúziós Plazmafizika Laboratóriumának és Fúziós Technológia Laboratóriumának a szakemberei vesznek részt az ITER-projektben.
A magyar mérnökök tervezték az ITER teljes belső részének bekábelezését. Feladatuk az volt, hogy biztosítsák, a kábelezés 20 évig karbantartás nélkül is működjön, emellett egyes komponenseket is teszteltek Budapesten.
Az EK szakemberei jelenleg is dolgoznak az ITER egyik fontos elemén, az egyik úgynevezett szaporítókazettán, amelynek feladata a fúzió egyik üzemanyagának előállítása lesz az erőműn belül. A magyar mérnökök a közelmúltban pályáztak az ITER egyik kritikus berendezésének, a pelletbelövőnek az építésére is, amely az üzemanyag-utánpótlást oldaná meg egy fúziós erőműben.
A keddi ceremóniáról élő közvetítést tettek közzé, amely az ITER főigazgatója, Bernard Bigot vezette virtuális körsétával indult, majd a projektben részt vevő fő partnerországok és -közösségek – az Egyesült Államok, az Eurpai Unió, Oroszország, India, Kína, Dél-Korea és Japán – magas rangú vezetői jelentkeztek be.
Az összeszerelés megkezdése hatalmas mérföldkő a projekt életében, hiszen eddig nagyrészt az épületek és a kiszolgálóegységek építése zajlott. Az első igazi komponensek érkezésével felgyorsulnak az ITER-építkezés eseményei.
A ceremóniára speciális ajándékkal is készültek az Energiatudományi Kutatóközpontban. A múlt héten az ITER 1:100-as méretarányú, 3D nyomtatott mását küldték ki Franciaországba.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Meddig kell még várni a fúziós energiára?
Egyetlen grammnyi deutérium-trícium-keverékből annyi energiát lehet előállítani, mint 10 tonna szénből. Hol késik az álom? A júniusi Budapest Science Meetupon Dr. Dunai Dániel, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársa a fúziós energia előtt álló kihívásokról, a franciaországi ITER kísérleti reaktorról és a jelenlegi kutatási irányokról beszélt.
Kína elkészült a mesterséges Nappal, ami a fúziós reaktorok építéséhez is elengedhetetlen lehet
Az ITER-kutatás részeként felépült fúziós reaktorban a Napnál 13-ször nagyobb, 200 millió Celsius-fokos hő elérésével termelhet energiát Kína.
Kínai kutatók olyan sugárhajtóművet alkottak, amely környezetbaráttá teheti a repülést
A Vuhani Egyetem kutatóinak prototípusához csak levegőre és elektromosságra van szükség, és ha ezt sikerül egy repülőgép-hajtómű méretében is reprodukálni, eljöhet az üvegházhatású gázoktól mentes repülés kora.