Bemutatták az első Magyarországon talált dinoszaurusztojást

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A Magyar Tudományos Akadémia csütörtökön bemutatta az első fosszilis dinoszaurusztojást, amit Magyarországon találtak. A néhány centiméter hosszú, rendkívül töredékes, ovális alakú, különös felülettel rendelkező lelet az Ősi Attila paleontológus által vezetett iharkúti ásatásokon került elő, és a későbbi vizsgálatok során megállapították róla, hogy egy kis termetű ragadozó dinoszaurusztól, az úgynevezett maniraptorától származó tojás.

Az iharkúti lelőhelyről az ásatások során több ezer késő krétakori, vagyis nagyjából 85 millió éves fosszilis tojáshéjtöredék került ki. Ezek alaktani, mikroszerkezeti és elemösszetételi vizsgálatának látott neki öt évvel ezelőtt munkatársaival Prondvai Edina, aki jelenleg az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoport tagja. A kutatóknak sikerült cáfolniuk egy korábban népszerű elméletet, mely szerint a leletek között előforduló leggyakoribb tojáshéjtípus kihalt, gekkószerű gyíkoktól származik. Kiderült ugyanis, hogy héjdarabok hasonlósága a mai gekkótojásokhoz szó valódi és átvitt értelmében is felszínes – szerkezetük sokkal inkább arra utal, hogy maniraptoráktól származtak.

Prondvaiék 2020 elején megjelent publikációjában kristályszerkezeti vizsgálatokkal minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy nemcsak az iharkúti, de az egész késő kréta kori európai szigetvilágban elterjedt, és gekkótojáshéjnak gondolt leletek is madárszerű dinoszauruszok vagy akár már valódi madarak tojásaihoz tartoztak. Az ilyen jellegű fosszilis tojáshéjakat ezért a tudományos néven Pseudogeckoolithusként (“ál-gekkó-tojás-kő”) ismert tojáshéjtípusba sorolták.

A Pseudogeckoolithus tojások és a feltételezett tojásrakó maniraptora dinoszaurusz rekonstrukciójaFotó: Julius Csotonyi

„Így döbbentünk rá, hogy ezzel a jelentéktelennek tűnő lelettel nem mást tartunk a kezünkben, mint az első, Magyarországról előkerült fosszilis dinoszaurusztojást” – emlékezett vissza Prondvai Edina. „A microCT-felvételek alapján a részleges tojásban sajnos nincsenek embrionális csontmaradványok, és javát a belsejét kitöltő üledékes kőzet alkotja, így csak a felületén tapadó, repedezett héjmaradványok igazolják az eredetét.”

A lelet varjútojásnyi mérete ellenére sem okozott csalódást a kutatóknak: „A tény, hogy egy ennyire pici tojás maniraptora dinoszaurusztól származott, és hogy mérete ellenére megőrződött, már önmagában is rendkívül érdekes. A héjtöredékek gyakoriságával együtt ez arra utal, hogy ezek az állatok az egykori folyópart közelében, és talán telepesen fészkeltek” – mondta Prondvai, hozzátéve, hogy „ezek az eredmények nem csupán új megvilágításba helyezik a madárszerű dinoszauruszok késő kréta kori európai elterjedéséről alkotott nézeteinket, de felhívják a figyelmet az ilyen apró, töredékes leletek tudományos jelentőségére is.”

Az első magyar dinótojásFotó: Szabó Márton

Az első magyar dinoszaurusztojás a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításának részeként lesz megtekinthető.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: