Két magyar iskola is felkerült a világ legjobb gimnáziumainak listájára
Három szingapúri iskola vezeti azt a listát, amelyet a The Telegraph közölt.
A brit napilapnál azokat a külföldi intézményeket vették számba, ahonnan a legtöbb hallgató érkezik az oxfordi és a cambridge-i egyetemre. A húszas listán két magyar intézmény – a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium és a Milestone Intézet – is szerepel, számos kínai, görög, hongkongi, ciprusi, malajziai, gibraltári és litvániai iskolát megelőzve – írja az Eduline.
A Milestone Intézetet a The Telegraph külön kiemelte a rangsort ismertető cikkében. A 2010-es indulás óta ugyanis összesen 162 diák kapott felvételi ajánlatot a cambridge-i és az oxfordi egyetemtől, idén tizenegyen jutottak be a két intézménybe.
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
Még lejjebb csúsztak a magyar egyetemek a QS felsőoktatási rangsorában
A legjobb magyar egyetem, a Szegedi Tudományegyetem két éve még a 470. helyen állt, de az idei rangsorban már csak az 551-560. hely között szerepel a rangos listán. Javítani egy magyar intézménynek sem sikerült, de többen még hátrébb kerültek a sorban.
A világ száz legjobbja között van a Semmelweis Egyetem a kardiovaszkuláris képzési területen
A US News Best Global Universities 2021-es ranglistáján a világ 80 országának 1500 egyeteme mérettetett meg.
Két magyar egyetem is szerepel a rangsorban, ahová az Oxford és a Harvard sem fért fel
A Semmelweis és a Szegedi Tudományegyetem rajta van, de ha az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival vetik egybe őket, a világ legjobb egyetemeinek rangsorára a hagyományosan listavezető intézmények egyike sem kerül fel. Miért?