A világ száz legjobbja között van a Semmelweis Egyetem a kardiovaszkuláris képzési területen
Több szakterületi listán is javított korábbi pozícióján a Semmelweis Egyetem (SE) az amerikai „US News Best Global Universities” 2021-es világrangsorában.
Az egyetem honlapján olvasható közlemény szerint összesen 8 orvos- és egészségtudományi területen került fel a rangsorra az egyetem. A legjobb helyezést a „Kardiológia és kardiovaszkuláris rendszer” szakterületi rangsorban érte el az intézmény, amelyet idén a világ 87. legjobbjaként jegyeznek a lista szerkesztői. Semmelweis ezzel 25 helyet javított a tavalyi eredményéhez képest.
A közlemény szerint az egyes indikátorok elemzéséből látható, hogy ezen a szakterületen kiemelkedő az egyetemi közlemények nemzetközi szintű idézettsége, ebből a szempontból a 17. helyet érte el az intézmény. Az erre vonatkozó mutató azt vizsgálta, hogy az egyetemhez köthető összes, ezen a területen megjelent tudományos közlemény mekkora része tartozik a világ legtöbbet idézett publikációinak felső egy százalékába.
A korábbi helyezéshez képest az egyetem előre lépett a „Klinikai orvostudomány” (200. hely), az „Onkológia” (217. hely), a „Biológia és biokémia” (321. hely) szakterületi rangsorokban is. A 2021-ben a listán újként megjelent „Endokrinológia és metabolizmus” területen a 155., sejtbiológiában a 202., ideg- és viselkedéstudományban a 306. , míg molekuláris biológia és genetika szakterületen a 345. helyen áll a Semmelweis.
A rangsor készítői 13 indikátor alapján hasonlították össze az egyetemeket, ezek többsége az objektíven mérhető tudományos teljesítménnyel van összefüggésben (például a publikációk száma és aránya, idézettség, nemzetközi együttműködések), míg két indikátor a reputációs felmérésen alapul. A rangsorban több mint 80 ország közel 1500 felsőoktatási intézménye szerepel.
(Via Semmelweis Egyetem)
Korábbi kapcsolódó cikkeink:
A legjobb magyar egyetem is lecsúszott a QS egyetemi ranglistáján
A tavalyi 470. helyről az 501-510. helyre csúszott a Szegedi Tudományegyetem a mérvadó QS egyetemi rangsorban, de még így is ez a legjobban szereplő magyar intézmény. A tudományterületekre bontott listákon csak a CEU-nak sikerült a legjobb kétszáz közé kerülnie a magyar egyetemek közül.
Két magyar egyetem is szerepel a rangsorban, ahová az Oxford és a Harvard sem fért fel
A Semmelweis és a Szegedi Tudományegyetem rajta van, de ha az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival vetik egybe őket, a világ legjobb egyetemeinek rangsorára a hagyományosan listavezető intézmények egyike sem kerül fel. Miért?
Egyetlen magyar egyetem sem került be a világ 400 legjobb felsőoktatási intézménye közé
A Times Higher Education legfrissebb rangsorát a brit Oxford és Cambridge vezeti az amerikai Stanford előtt, de a kiadvány a Brexit miatt visszaszoruló mobilitás mellett a Magyarországéhoz hasonló populista kormányok tevékenységétől is félti az európai egyetemi élet virágzását.