Édes Jézusom, itt egy geek, mit vegyek neki karácsonyra?

2021.12.22. · TECH

Az úttörő, ahol tud, segít. Mi nem vagyunk úttörők, de a segítőkészségünkön ez szerencsére nem hagyott nyomot: most is hasznos támpontokat adunk ahhoz, hogy a geek/nerd szeretteidnek is tudj ajándékot tenni a karácsonyfa alá. Széles merítés lesz ez: az 5000–500 000 forintos értékhatáron belül szinte minden termékkategória képviselteti magát a japán édességtől a designer karórán át a francia luxushifiig.

Henkell pezsgő és ötliteres fagyálló

photo_camera Fotó: Henkell

A szégyen, ha mentsége nem is, de előzménye vagy oka igenis lehet a berúgásnak. Van a szégyennek az a súlyos, specifikus fajtája, ami olyankor fogja el az embert, ha addig halogatja az ajándékvásárlást, míg rá nem döbben – december 24-én délután, a környék egyetlen benzinkútján –, hogy a választási lehetőségei egy ötliteres ünnepi fagyállóra és egy palack Henkell pezsgőre szűkültek. Az ember aztán fagyállót ajándékoz, szégyenkezik, reméli, hogy örömöt szerzett, de tudja, hogy nem, majd égő pofával a sarokba húzódik, és Henkell pezsgőt iszik, melegen, üvegből, mert pont azt érdemli, és pont úgy. (7000 forint)

Pooping Pooches naptár

photo_camera Fotó: Pooping Pooches

Nézzünk bizakodva a jövőbe, javasolta Örkény István – magunk sem kívánhatnánk szebbet újévre. A maga eszközeivel erre törekszik a Pooping Pooches (Kakiló Kutyusok) havinaptára is, és jól csinálják, hiszen könnyebb abba a jövőbe bizakodva nézni, amelyikben szaró kutyák magazinfotói keretezik az időbeosztásodat. 12.00–13.15: ebéd Rudi Völlerrel; 14.00–15.00: Q2 pénzügy meeting; 0.00–23.59: igen, border collie; igen, direkt tekeredik; igen, mert futás közben szarik. (5555 forint)

SoundMagic E10 fülhallgató

photo_camera Fotó: Soundmagic

Vezetékes-dugós fülhallgatóért (earphone) ma kevesen fizetnek sok pénzt. A többségnek elég, ha elég jól szól, és nem törik meg a kábel, veszik el a gumiharang, szakad be a membrán, és eszi meg a kutya. Egy éven belül minden megtörik, elveszik, beszakad és megevődik, de úgysem vesznek jobbat arra a kis időre, amíg újra el nem romlik. De miért vennél bóvlit, ha picit többért sokkal jobbat is kaphatsz? Ott a SoundMagic E10 vezetékes fülhallgató, ami évek óta a kínai hifi (chi-fi) egyik aduásza. A 10 000 forint körüli ár az átlagembereknek is megfizethető, a hifistáknak meg aprópénz, de az összbenyomásuk így is ugyanaz lesz az E10-ről: hogy sosem gondolták volna, hogy ennyi pénzért ennyire jó hangot kaphatnak. (11 000 forint)

Tokyo Treat japán édességek

photo_camera Fotó: Tokyo Treat

A karácsony a nagy zabálás ünnepe, még a kereszténység által sokáig elkerült Japánban is. A japánok sosem jöttek zavarba attól, ha más ünnepeket vagy szokásokat kellett meghonosítani a saját kultúrájukban, mi se tegyük. Ha ők megengedhetik maguknak, hogy Szenteste, a Megváltó születésnapján rántott csirkét és epertortát vacsorázzanak a Kentucky Fried Chickenben, te se szégyelld, ha bejgli helyett inkább Japánból importált egzotikus üdítőt, zöldteás Kit Katet, fémdobozos tejeskávét, sós-savanyú szilvakrémet és wasabis perecet zabálnál a karácsonyfa alatt. A Tokyo Treatnél egyedi és havi előfizetéses rendszerben érkező csomagokra is befizethetsz. (10 400 forint / hónap)

MRF Multitools kéziszerszám

photo_camera Fotó: vitaliy nykolyshyn

Kevés szerszám van, amit egyszerre használhatsz sörnyitóként, szögmérőként, feszítővasként és csavarhúzóként, és mégsem sebez halálra, ha zsebre vágod. Az MRF univerzális kéziszerszáma erre – és még sokkal többre – is képes, és ha azt nézed, hogy mennyire sokoldalú, igazán nem is kerül sokba. Tipikusan az a termék, amit a barkácsoló ismerősödnek veszel ajándékba, de a kipróbálás után inkább megtartod magadnak. (11 000 forint)

Snap Circuits elektromos építő

photo_camera Fotó: Elenco

Ha él a közeledben 8 éves gyerek villamosmérnöki ambíciókkal, ez az építőkészlet anélkül ismertetheti meg a soros és párhuzamos kapcsolások, meg úgy általában az áramkörépítés rejtelmeivel, hogy amiatt kelljen aggódnod, hogy gyakorlás közben agyonüti az áram. Látványos, egyszerű, szórakoztató, többféle csomagban, más-más felszereltséggel kapható – csak megveszed, és jövő karácsonykor már a srác fogja megjavítani a kontakthibás izzósorodat. (21-31 000 forint)

TE Pocket Operator zsebszintetizátor

photo_camera Fotó: Teenage Engineering

A Teenage Engineering neve keveseknek cseng ismerősen, pedig a svéd elektronikai és dizájncég több iparágban kipróbálta magát. Terveztek olcsó lifestyle hangfalat az Ikeának, meg készülékházat és nyomógombokat egy konzolgyártónak, de ezek bérmunkák voltak. A Teenage Engineering a sajátmárkás szintetizátoraival, hifis-stúdiós kiegészítőivel és vezeték nélküli hangfalaival megmutatta, hogy akkor végzik a legjobb munkát, ha a saját szakállukra dolgoznak.

A Pocket Operator széria cigisdoboznyi zsebszintetizátorokból áll. Az alapkiszerelés ára – típustól függően – 50–100 euró, ennyiért jár egy nyomtatott áramkör, 2 tekerhető poti, 16 nyomógomb, egy jack be- és kimenet, egy ceruzaelem-aljzat, egy kvarcjátékos kijelző és az elragadó csomagolás. Felárért vehetsz ergonomikus készülékházat, képernyővédő fóliát és elemtartót is, de a Pocket Operator pőrén is irtó szórakoztató. Lehet hogy nem mindenki szórakozik majd olyan jól, mint a megajándékozott, aki a csomagbontás után egész este ipari technót fog pötyögni egy zsebszámológépnek látszó tárgyon. (20-36 000 forint)

Logitech C920 HD Pro webkamera

photo_camera Fotó: Logitech

Mondják, hogy praktikus ajándékot nem illik adni, most mégis azt ajánlanánk. A webkamera jelentőségét tavaly ismertük fel, amikor a kényszerbezártság nélkülözhetetlenné tette – addig nem érdekeltek senkit. Maguk a gyártók sem törték magukat, hogy remekműveket alkossanak, de tisztességes iparosmunka így is akad. A Logitech C920 HD Pro minden számítógéppel kompatibilis, jó minőségű HD képet rögzít (jobbat egy laptopkameránál), és elvégzi az automatikus fénykorrekciót is, hogy a rokonaid, barátaid és üzletfeleid ne pixeles pacának lássanak a Zoom-konferencián. A C920-at használat után meg is vakíthatod: csak lekattintod a műanyag objektívsapkát, és fizikai képtelenség lesz bepillantani a magánéletedbe. (25-30 000 forint)

5 O’Clock designer karóra

photo_camera Fotó: M&Co.

A New York-i M&Co formatervező céget 1979-ben alapította Kálmán Tibor. Ő tervezte a cég 5 O’Clock fantázianevű karóráját, amit az Amerika-szerte ismert kiszólás, az It’s Five O’Clock Somewhere (valahol öt óra van) ihletett. A 5 O’Clock fehér számlapjára csak az 5-ös szám, és két, grafitszál vékonyságú fekete mutató került. Nincs túlbonyolítva, de nem baj, ez ennyi, de ebből éppen ennyi is kell. (33-47 000 forint)

Gingko Octagon One asztali lámpa

photo_camera Fotó: Ginko

Ha olyan lámpát keresel, ami a lélektelen ikeás fénykibocsátók kedvező árát ötvözi a kisszériás Anglepoise-ok szépségével és egyediségével, kompromisszumos megoldásként szóba jöhet a Gingko Octagon One asztali lámpa. Nincs zavaró tápkábele, se súlya, így könnyen felállíthatod, ahol szeretnéd. Van nyolcszögletű talpa, ami ellensúlyozza a lámpa spatula nagyságú könnyű szárát, így tetszés szerinti szögben állíthatod fel. A led izzó 5000 lumenes fényereje minden házi és rekreációs munkához elég, az 50 000 órás élettartam meg garantálja, hogy a megajándékozottnak legalább 5,7 évig ne is kelljen asztali lámpára gondolnia. (30 000 forint)

Nothing Ear fülhallgató

photo_camera Fotó: Nothing Ear

Mondják, hogy csak olyan tanácsot adj, amit magad is megfogadnál. Van, aki ezt az elvet követi az ajándékvásárlásaiban is, ami tisztes hozzáállás, bár nem mindig célravezető. A Nothing Ear fülhallgató például saját célra nem a legjobb választás, de ajándéknak kitűnő. Bár a márkanév nem arra utal, hogy a hangzásában nincs semmi extra, sajnos valójában ezt is jelenti. Nem rossz, de ezen az árszinten jobb hangminőséghez vagyunk szokva.

Az átlagos zenehallgató, aki nem a hifizésért vesz fülhallgatót, hanem azért, hogy birtokolja és szeresse, imádni fogja a Nothing Eart. A hangja nem fenomenális, de elég jó. A zajcsökkentése sem eszményi, de ennyi pénzért csoda, hogy került bele. Hogy akkor miért ajánljuk? Mert ez a piac egyik legszebb fülhallgatója. A designon a Teenage Engineering dolgozott, láthatóan nagy lelkesedéssel: a gumimembrántól a töltős plasztiktokig minden alkatrészre öröm ránézni. (39 000 forint)

Kindle Paperwhite e-könyv-olvasó

photo_camera Fotó: Amazon

Az Amazon idén adta ki középkategóriás e-könyv-olvasója, a Kindle Paperwhite legújabb modelljét. Az új Paperwhite nagyobb e-papír-kijelzőt, kibővített háttértárat és sokledes kijelző-megvilágítást kapott; ez utóbbi a csúcsmodell Kindle Oasisben debütált. A Kindle Amerikában olcsó, de itthon nem: a vám, az áfa és a postaköltség 150 százalékkal is megemelheti a 150 dolláros vételárat.

Anyagilag és egyébként is jobban jársz, ha nem az új Paperwhite-ra mész rá, hanem az idén kivezetett modellekre. A készletsöprés miatt jó akciókat foghatsz ki: ezekben kaphatod a legjobb ár-érték arányú Kindle-ket. A régi kijelző mérete kisebb, de felbontásban ugyanott vannak, a sokledes képernyő-megvilágítás meg inkább jóleső extra, mint létszükséglet. Olvassatok mindennap! (40 000 forint)

ELSONIC EK-MD088 monitor

photo_camera Fotó: ELSONIC

Ahogy a webkameránál is megjegyeztük: illetlen dolog praktikus ajándékot venni. Ha ezt a logikát követjük, az ELSONIC EK-MD088 monitor tökéletes ajándék, ugyanis teljesen használhatatlan és diszfunkcionális eszköz, így praktikusnak semmiképpen sem nevezhetjük. A horizontális elrendezésű, 420*1920-as felbontású képernyőn jóformán semmilyen értelmes tartalmat nem lehet megjeleníteni. Talán egy Messenger-ablak vagy a Twitter üzenetfolyama elfér rajta, illetve végtelennek tűnő Tetris-játszmák lebonyolítására is használható lehet. Másra nem igazán.

Ki találta ezt ki? Ki hagyta jóvá a gyártását? És kinek szánják? Ez a sok megválaszolhatatlan kérdés bizonyossá teszi, hogy magunknak semmiképpen nem vennénk meg ezt a kütyüt; hogy valójában mire használható, azt inkább találja ki, akit megajándékozol vele. (42 000 forint)

Drop Expression Matcha Summer billentyűzet

photo_camera Fotó: Drop

Ha irodában dolgozol, nem bömböltetheted a zenét, ahogy a kedved tartja; a békés egymás mellett élés íratlan szabályai fejhallgatózásra köteleznek. Szerencsére a zajártalmi dogmák nem terjednek ki a mechanikus billentyűzetekre. A fejhallgatósok úgyse hallják az éktelen kopácsolást, a többiek meg nem teszik majd szóvá, mert tudják, hogy az a sok KLK-KLK-KLK-CK-CK-KLK nem rekreációs/öncélú tevékenységből eredménye, hanem a munkáé, és senki nem szereti letorkolni azt, aki hallhatóan (hehe) szorgalmasan dolgozik.

Érzékeny dobhártyájúak kerüljék el, mindenki más viszont próbálja ki a Drop Matcha Summer mechanikus billentyűzetet. Ez az olcsó modell az Expression szériából (150 dollár), de a mangó-levélzöld színű billentyűk alá így is Cherry stabilizátorok és Gateron Yellow switchek kerültek. Aki sosem gépelt még mechanikus klaviatúrán, nem tudja, mitől fosztja meg az ujjait; de ha megtudja, nem vágyik majd másra (talán csak egy fejhallgatóra). KLK-KLK-CK-CK! (49 000 forint)

Polaroid Now+ fényképezőgép

photo_camera Fotó: Polaroid

Mindenkinek a telefonján van kamera, szóval fényképezőgépet csak akkor ajándékozz, ha az illetőnek 1) nincs telefonja 2) van telefonja, de rosszabb fotót készít az ajándékba adott fényképezőgépnél 3) se fényképezőgépe, se affinitása, se tehetsége nincs a fotózáshoz.

Hogy minek az ilyennek fényképezőgép? Hát, csak el kell kezdeni valahol, a nulláról meg mégse lehet. A profi fotósok nyelve, világa és eszközei inkább elriasztanak, mint inspirálnak egy civilt, de a bájos és bumfordi Polaroidok demokratizálják a képrögzítést: egy vak is kitapogathatja a gombjait, és a nagyinak se kell megtanulnia a felhőt a karácsonyi fotók miatt, ha fel is mágnesezheti őket a hűtőjére. A Polaroid Now i-Type és Now+ modellek ára 35–56 ezer forint (plusz film); és ha onnan nézed, hogy nem jó, hanem maradandó fotókat akarsz majd készíteni vele, ez nem is akkora beruházás. (35-50 000 forint)

Lego Discovery űrsikló

photo_camera Fotó: LEGO

A legózás eszményi közös program a lábon kihordott karácsonyi kajakómához. A Discovery azért kiváló alany, mert ha nem egyedül építed meg, külön projekt lesz az építés megtervezése is. Nem lehet csak úgy össze-vissza, az elemeket egymás kezéből kikapkodva pontos sorrendben összeilleszteni egy 54 centiméteres űrsikló mind a 2354 elemét! A LEGO Creator szériába tartozó Discovery nem a Lego Technic mechanikai komplexitásra gyúr, de nem is bájosan esetlen, mint a gyerekeknek szánt űrsiklók. Jó építeni, jó megfogni, jó ránézni, és egy modern nappaliban épp olyan jól festhet, mint a gyerekszobában. (66 000 forint)

F707 Stratos designer táska

photo_camera Fotó: F707 Stratos

Amikor a felső tízezerhez tartozó ismerőseid a Hermés és Louis Vuitton táskáikkal fontoskodnak, te – az urizálásra képtelen parasztgyerek – csak rántasz egyet a svájci gyártmányú Freitag F707 Stratosod szíján, és somolyogva odaveted, hja, a te táskád használt teherautó-ponyvákból és légzsákokból készült, de füzet méretűre összehajtható, strapabíró, sokoldalú, és ráadásul szép is. Aztán figyeled, ahogy a többiek szép csendben megfulladnak az irigységtől a saját nyálukban. (66 000 forint)

Palm Phone butatelefon

photo_camera Fotó: Palm Phone

Címszavakban: hitelkártyányi telefon, titán készülékház, minimális funkciók – 4G/wifi hotspot, Android, Gmail, zene, Chrome, némi vízállóság –, nagyjából ennyi. A gyártó azzal a szlogennel hirdeti, hogy ezen a telefonon nem fogod állandóan a Facebookot nyomkodni (mert a kialakítása miatt arra tök alkalmatlan), de nem szégyellik, hanem büszkén kérnek el 250 dollárt a diszfunkcionális butatelefonért. (82 000 forint)

Light Phone 2 butábbtelefon

photo_camera Fotó: Light Phone

Az e-papír-kijelzős telefon, ami annyira nullfunkciós és annyira buta (hívás, sms, wifi hotspot – ennyit tud), hogy az ex-cosmopolitanes újságíró is magával vitte a 30 napos digitálisdetox-szemináriumra. A telefon semmirekellőségét a gyártó sajátos kontextusba helyezi azzal a mondattal, hogy a Light Phone 2 tiszteli a szabadidődet, ami eufemizmus nélkül azt jelenti, hogy vonalas telefonon Nokia Snake-ezni is nagyobb mulatság, mint ezzel a telefonnal csinálni valamit. (98 000 forint)

Leica Monovid távcső

photo_camera Fotó: Leica

A Leica több mint száz éve gyárt optikai eszközöket, legyenek azok minőségi kameralencsék egy új fényképezőgép-típushoz, vagy csodálatosan finomra csiszolt nagyítólencsék. 112 grammos nettó tömegével és parányi méretével a Leica Monovid az egyik legjobb kompakt távcső a piacon.

A Monovid sokoldalú, rugalmas eszköz: színházi látcsőként, kiránduláshoz használt távcsőként és nagyítóként is elsőrangú, a víz- és piszokálló kialakítása pedig megbocsáthatóbbá teszi a magas árat. A Monovid ugyanis nem olcsó, de egy Leica esetében mindig meg kell fizetni a márkanevet is – és vigasztaló a tudat, hogy cserébe a legjobb minőséget kapod, amit a piacon találhatsz. (179 000 forint)

Grado The Hemp fejhallgató

photo_camera Fotó: Jonathan Grado/© Jonathan Grado

A Grado több mint fél évszázada foglalkozik fejhallgatógyártással; azon kevés hifi manufaktúrák egyike, akik nem adták el a márkanevet a kínaiaknak, és nem is szervezték ki hozzájuk a termékeik gyártását. A Grado fejhallgatóit a mai napig kézzel szerelik össze Brooklynban, ami a minőségre és a borsos árra is magyarázatot ad.

Cserébe viszont csúcsminőségű hangot kapsz – és a nyitott kialakításból adódóan azok is, aki a közeledben ülnek. A nyitott konstrukció természetesebb, levegősebb hangzást eredményez, a hemp készülékház pedig kiváló rezgéscsillapítást biztosít; akár a lemezgyűjteményedet, akár a Spotify kínálatát hallgatod vele, élvezet lesz minden perc. (183 000 forint)

Heed Elixir sztereó erősítő

photo_camera Fotó: Heed Audio

Magyarországon is gyártanak világszínvonalú hifi-berendezéseket: ha a Heed Audio piacra dob egy új terméket, azt Ausztráliától Franciaországig egyöntetű lelkesedés fogadja. Az Elixir sztereó erősítő a gyártó kapudrogja az Audiofíliába: nem olcsó, de ezen az árszinten nem kapsz jobb ár-érték arányú készüléket.

Az Elixir erőssége – a kiváló hangminőségen túl – a sokoldalúsága. Nem kell hozzá külső fejhallgató- vagy lemezjátszó-erősítőt venned, mert az Elixirbe mindkettőt bedughatod. 2*50 wattos teljesítményével jóformán minden hangszórótípust képes meghajtani, és bár meghálálja a minőségi hangdobozokat, az olcsóbb gyártmányokból is kifacsarja az utolsó csepp zeneiséget is. (430 000 forint)

Devialet Phantom Opéra De Paris vezeték nélküli hangsugárzó

photo_camera Fotó: Devialet

Vannak, akiket hidegen hagy a lemezgyűjtés és a kazettareneszánsz, meg az összes öreges vacakolás, ami a zenehallgatással, mint hobbival jár; ők csak zenét akarnak hallgatni, kompromisszummentes minőségben, a lehető legkedvezőbb áron. Hát a francia Devialet nem a kompromisszumokról híres, hanem arról, hogy 1) dollármilliókat költöttek kutatás-fejlesztésre, mire megalkották a kívül-belül vezetékmentes hangsugárzót 2) homályos garázsok helyett luxusboltokban kínálják a portékájukat.

A Devialet Phantom Opéra De Paris kompakt hangsugárzó a vállalat csúcsmodellje ebből a termékkategóriából. A Phantom 900 wattos teljesítménye bőven elég ahhoz, hogy telekiabáljon bármilyen operaházat, de közben sosem reked be: kicsiny méretét meghazudtolóan nagy tüdeje van. A működtetéséhez sem kell több ezer darabos lemez- vagy cd-gyűjtemény, csak egy telefon, illetve vezeték nélküli hálózati kapcsolat, és máris fejest ugorhatunk a zenelejátszásba. A Phantom nem érzékeny az elhelyezésre, sajátos formatervének köszönhetően pedig éppolyan tájbaillő elem lehet a versailles-i kastélyban, mint a 2001: Űrodüsszeia csillaghajóján. (520 000 forint)