Az ukrán Marina Viazovszka a második nő, aki elnyerte a Fields-érmet, az egyik legrangosabb matematikai díjat

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Mivel a matematika területén nem osztanak Nobel-díjat, a tudományág legrangosabb kitüntetésére több kitüntetés is pályázik: sokáig az 1936-tól, általában négyévente kiosztott Fields-érem számított a matematikai Nobelnek, de a 2003-ban alapított, és tavaly Lovász Lászlónak is odaítélt Abel-díj átvette ezt a szerepet, mivel annál már nincs korra vonatkozó megkötés – a Fields-érmet 40 év alatti tudósok kaphatják meg.

A Nemzetközi Matematikai Unió idén Helsinkiben jelentette be a Fields-érem legújabb nyerteseit: a 35 éves James Maynard (Oxfordi Egyetem), a 36 éves Hugo Duminil-Copin (Genfi Egyetem) és a 39 éves June Huh (Princetoni Egyetem) mellett a díj történetében idén másodjára egy nő is a kitüntetettek között szerepel: Marina Viazovszka, a svájci École Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL) kutatója. Az első Fields-érmes nő a 2014-ben díjazott iráni matematikus, Maryam Mirzakhani volt, aki 2017-ben halt meg mellrákban.

A Kijevben született és felnőtt Viazovszka a kutatási területéről elmondta: „A gömbök csomagolása egy nagyon természetes geometriai probléma. Van egy nagy dobozunk és végtelen számú egyforma golyónk, és megpróbálunk annyi golyót beletenni a dobozba, amennyit csak lehet.” Az ukrán matematikus 13 évig dolgozott a probléma megoldásán, mielőtt megalkotta a képletet a gömbök nyolc dimenzióban történő leghatékonyabb pakolási mintájának bizonyítására.

Marina Viazovszka a Fields-éremmelFotó: VESA MOILANEN/AFP

James Maynard a prímszámok szerkezetének megértéséért végzett kutatásaiért, míg Duminil-Copin a fázisátalakulások (pl. a víz jéggé vagy vízgőzzé alakulása) valószínűségi elméletének régóta fennálló problémáinak megoldásáért kapta meg az elismerést. A negyedik díjazott, June Huh 16 évesen hagyta ott a középiskolát, hogy költő lehessen, de végül a matematika mellett kötött ki, és most számos különböző eredményét díjazták, többek között a geometria innovatív alkalmazásáért a kombinatorika területén.