Magyar diák nyerte egyéniben a Nemzetközi Kémiai Tornát

2022.08.30. · tudomány

Először rendezték meg a Nemzetközi Kémiai Tornát az Európai Unió egyik országában, de számos EU-n kívüli ország, többek között Szingapúr, Thaiföld, Vietnam és Grúzia is képviseltette magát a közel száz fős budapesti megmérettetésen.

„A Kémiai Torna egy angol nyelvű tudományos vitaverseny középiskolás diákok számára, akik csapatokban versenyezve próbálnak meg 12 nyílt végű feladatra megoldást találni. A csapatoknak nemcsak prezentálniuk kell a megoldásaikat, hanem vita keretében meg is kell védeniük azokat a rivális csapatok és a szakmai zsűri kérdéseire válaszolva” – mondta a verseny főszervezője, Forman Ferenc.

A verseny az ELTE TTK-n a Magyar Kémikusok Egyesületének koordinációjával zajlott, ahol négy napon keresztül öt fordulóban folytak a viták. A versenyt értékelő zsűri tagjai többek között az ELTE, a BME, a Semmelweis Egyetem, a SZTE, az Oxfordi Egyetem, a Cambridge-i Egyetem, az Imperial College és a King’s College kutatói és hallgatói voltak, akik a Torna oktatási célkitűzéseivel összhangban különös hangsúlyt fektettek a versenyzők szóbeli értékelésére, ezzel is segítve a szakmai fejlődésüket.

A Kémiai Torna történetében először jutott be mindkét magyar csapat a döntőbe. Saracco Lucio, az ELTE Apáczai Csere János Gimnázium volt diákja pedig az egyéni első helyet hozta el.

„Ez nem egy tipikus kémiaverseny, itt nincs megoldókulcs. Mivel nyílt végű kémiafeladatokat kell megoldanunk, ezért rengeteg érdekes előadást és különböző tudományos megközelítést láthattunk. A Kémiai Torna abban is különbözik a többi versenytől, hogy itt csapatként dolgozunk együtt és csapatként is vagyunk értékelve, így rendkívül fontos a kooperatív szemléletmód” – mondta a versenyről Saracco Lucio.

Az ezüstérmes Hungarian Team Red csapat tagjai: Ágoston Barbara, Cserneczky Balázs, Járay-Vojcek Hanna, Saracco Lucio, Sótonyi Adrienn, Szabó Márton, csapatvezető: Buzafalvi Dénes
photo_camera Az ezüstérmes Hungarian Team Red csapat tagjai: Ágoston Barbara, Cserneczky Balázs, Járay-Vojcek Hanna, Saracco Lucio (az egyéni első helyezett, balra), Sótonyi Adrienn, Szabó Márton, csapatvezető: Buzafalvi Dénes

Az ezüstérmes Hungarian Team Red csapat tagjai: Ágoston Barbara, Cserneczky Balázs, Járay-Vojcek Hanna, Saracco Lucio (az egyéni első helyezett, balra), Sótonyi Adrienn, Szabó Márton, csapatvezető: Buzafalvi Dénes

A szintén ezüstérmes Hungarian Team Green csapat tagjai: Hegedűs Márton, Lawson Richard Hahn, Ódé Bence Levente, Skenderovic Szonja, Temesvári-Nagy Levente, Zsoldos Tamás, csapatvezető: Formanné Kiss Andrea
photo_camera A szintén ezüstérmes Hungarian Team Green csapat tagjai: Hegedűs Márton, Lawson Richard Hahn, Ódé Bence Levente, Skenderovic Szonja, Temesvári-Nagy Levente, Zsoldos Tamás, csapatvezető: Formanné Kiss Andrea

A szintén ezüstérmes Hungarian Team Green csapat tagjai: Hegedűs Márton, Lawson Richard Hahn, Ódé Bence Levente, Skenderovic Szonja, Temesvári-Nagy Levente, Zsoldos Tamás, csapatvezető: Formanné Kiss Andrea

A magyar csapatok felkészítését vezette: Botlik Bence Béla

Forrás: Eötvös Lóránd Kutatóhálózat

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás