3 ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyarok az 54. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Kiválóan szerepelt a magyar csapat az 54. Nemzetközi Kémiai Diákolimpián, amelyet Kína távolléti verseny formájában rendezett. A július 10-től 18-ig zajló versenyen 84 résztvevő ország 326 diákja vett részt.
A megmérettetésen kivételesen csak elméleti dolgozatot írtak a résztvevők, méghozzá kamerák előtt. A magyarok azonban nem Budapesten, hanem Ljubljanában versenyeztek, ahol a szlovén és a magyar csapat közösen vendégül látta az ukrán delegációt.
Eredmények:
Szabó Márton, ezüst (Péter András Gimnázium és Kollégium, Szeghalom)
Saracco Lucio, ezüst (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Budapest)
Nemeskéri Dániel, ezüst ( ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Budapest)
Papp Marcell Imre, bronz ( ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Budapest)
A csapat felkészítését és kiválasztását az ELTE Természettudományi Kara végezte. A diákokat Villányi Attila, az ELTE Apáczai Gimnázium kémiatanára kísérte. A szlovéniai út költségeit a Belügyminisztérium és a Hildegard Alapítvány fedezte. A csapatvezetők Magyarfalvi Gábor (ELTE TTK), Varga Szilárd és Dudás Ádám (mindketten ELKH TTK) voltak.
Kapcsolódó cikkeink a Qubiten:
Az orosz-ukrán háború civil áldozatai között gyászolják Julia Zdanovszka 21 éves diákolimpikont
Több ezer civil áldozata van az oroszok Ukrajna elleni offenzívájának, a napokban visszavett településeken szabályos népirtást tártak fel az ukrajnai és külföldi szemtanúk. Az áldozatok között van a 21 éves diákolimpikon, aki felnőtt éveiben az ukrajnai oktatás színvonaláért szeretett volna harcolni.
Idén először Magyarország rendezi a lányok matematikai diákolimpiáját
Áprilisban egy hétre Egerbe jönnek a világ legjobb középiskolás matekos lányai. De miért rendezünk ilyen versenyt külön lányoknak? Ez nem diszkrimináció?
A kémiai diákolimpián is remekeltek a magyarok
Miközben a tokiói nyári olimpián egyre bővül az érmeket szerző magyar sportolók száma, a tudományos versenyeken is gyűjtik a trófeákat a magyar diákok: kémiából két-két ezüst- és bronzéremmel zárták a seregszemlét.