Az Oxfordi Egyetem kiállításán mutatták be az ikonikus szegedi robotkaticát

2022.09.12. · TECH

Az Oxfordi Egyetem matematikai intézete és könyvtára (Bodleian Library) által közösen szervezett, Imagining AI című időszakos kiállítás egyik workshopján mutatkozott be szeptember 10-én a magyar kibernetika emblematikus tárgya, a szegedi robotkatica. A tárgy kétezres években készült működő replikáját a Neumann Társaság vitte a kiállításra.

Az eredetileg Szegedi katicabogár névvel ellátott gépet a magyarországi számítástudomány atyjának tekintett Kalmár László tanítványa, a kibernetikus Muszka Dániel tervezte és építette 1956–57-ben, Király József pszichológus ötletéből kiindulva, a pavlovi feltételes reflexek modellezése céljából. A három keréken guruló gépmodell automatikusan képes követni a fényt, megtanítható sípszó követésére, és „sír”, ha lenyomják valamelyik pöttyét – ilyenkor meg kell simogatni, hogy megnyugodjon.

Az oxfordi rendezvényen az robotkatica kétezres években épített replikája mutatkozott be, amely az eredeti gép méretazonos, korszerű alkatrészekből megépített mása, és amelyet mintegy hétszáz látogató tekinthetett meg a program keretében.

A szegedi robotkatica és az Ai-Da nevű humanoid robotművész az oxfordi kiállításon
photo_camera A szegedi robotkatica és az Ai-Da nevű humanoid robotművész az oxfordi kiállításon Fotó: Neumann Társaság

A szeptember 25-ig az oxfordi könyvtárban ingyenesen látogatható Imagining AI kiállítás a könyvtár és a múzeum saját gyűjteményére építve mutatja be a napjainkban széles körben alkalmazott mesterséges intelligencia technológia előfutárait az 1950-es évekig: többek közt Mary Shelley Frankensteinét, Ada Lovelace és Charles Babbage kéziratait vagy William Stanley Jevons 1870-ben elkészült logikai zongoráját.

A szeptember 9-én tartott workshopon egy magyar kutató, a Kemény János-díjas Szabó Máté számítástechnika-történész és filozófus, a Greenwhichi Egyetem oktatója is előadott. Szeptember 10-én Képes Gábor, a Neumann Társaság marketingigazgatója és Németh Krisztián, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatója tartottak interaktív bemutatót a pavlovi feltételes reflexeket modellező, fénykövető és egy sípszó követésére megtanítható robotállattal.

A szegedi katicabogár replikája az eredeti robottal egyetemben szeptember második felétől ismét Szegeden, a Neumann Társaság Informatikatörténeti Kiállításán lesz megtekinthető.