Elhunyt Gerő András Széchenyi-díjas történész

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

Súlyos betegség következtében meghalt Gerő András Széchenyi-díjas történész, az MTA doktora. 70 éves volt. Széchenyi-díja átadásakor, 2008-ban amellett kardoskodott, hogy a díj odaítélése ne a magyar gerontokratikus elvek szerint működjön, vagyis „olyanok kapják az elismerést, akiknél még van értelme a díj odaítélésének, mert még ösztönzi őket”. A fiatalabb kutatók érdekeiért síkra szálló történészprofesszort a 20. századi Magyarország női sorsai is foglalkoztatták, az állami kitüntetés átvételekor, mint azt a Múlt-kor történelmi folyóirat idézte, arról beszélt, behatóbban szeretne foglalkozni azzal, milyen nőképek alakultak ki a 19-20. század fordulóján, hazai polgárosodás időszakában. 

„Ez volt a női továbbtanulás lehetőségének időszaka. Tulajdonképpen az érdekelne, hogy ez az időszak milyen szerepet játszott a modern nőkép kialakulásában: a nő mint angyal, a nő mint a rombolás diszciplínája, a nő mint életet adó diszciplína, s a nő mint a professzionalitás szimbóluma.” 

Élete végéig akkurátusan frissített saját weboldalán folyamatosan közzétette friss tanulmányait és cikkeit, bejegyzéseiben kivonatos formában népszerűsítette saját kutatási területét. Fontos volt számára a szakmai viták nyilvánossá tétele, a tudományos eredmények ütköztetése, a tudomány nyílt megméretése

Gerő negyven éven keresztül tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ELTE BTK), ahol huszonkét évig vezette a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszéket. Ezzel párhuzamosan huszonkilenc évig volt a Közép-Európai Egyetem (CEU) professzora, és több külföldi egyetemen is oktatott. Mint arról idén tavasszal az Újkor folyóiratnak adott interjújában beszélt, nemcsak kutatói életútját, hanem neveltetését is meghatározta, hogy felvállaltan zsidó családba született, ahol „nem is volt kérdés, hogy mi magyarok vagyunk”. 

Mint fogalmazott, gimnazistaként az Illés volt az „egyháza”, a 19. századi magyar történelem pedig már középiskolás korában megfogta. Évekkel később nemcsak magyar, hanem jónéhány külföldi egyetemen oktatta az Osztrák-Magyar-Monarchia időszakának történelmét. A működő liberalizmus természetét egy amerikai egyetem előadótermében tapasztaltak alapján vezette le, ahol – mint az Újkornak elmesélte –, a vak hallgatótól annak előadás közben pukizó kutyáján át az ezen röhögő diákokig mindenkinek voltak jogai, csak neki, a katedrán álló tanárnak nem.