Összefüggés lehet a vér magas eritritkoncentrációja és a vérrögképződés között

2023.03.01. · tudomány

Két korábbi kutatás adatait vizsgálva állapították meg a Clevelandi Klinika szakértői, hogy a népszerű édesítőszer, az eritrit rendszeres és túlzott mennyiségű fogyasztása növelheti a vérrögképződés kockázatát.

Vizsgálatukban egy amerikai és egy európai mintán végzett kutatás eredményeit értékelték és arra a megállapításra jutottak, hogy azok körében, akik nagyobb mennyiségeket fogyasztottak az édesítőszerből, nagyobb volt a sztrók előfordulásának gyakorisága. Ez viszont önmagában nem jelent ok-okozati összefüggést, így a kutatók megfigyelést végeztek nyolc, alacsony vérrögképződési kockázatú személyen is, akik nagyobb mennyiségű eritrittartalmú élelmiszert fogyasztottak. Vérükben jócskán megugrott az eritritol szintje, ami a vérrögképződésben szerepet játszhat.

Ugyanakkor a New Scientistnek a témában nyilatkozó szakember, Duane Mellor, a Brit Dietetikusok Szövetségének szóvivője azt mondta, a kutatás eredményei önmagában nem indokolják, hogy a szert kivonják a forgalomból vagy a diétázók felhagyjanak annak használatával. A túlzott mértékű cukorfogyasztás és a túlsúly ugyanis továbbra is sokkal nagyobb kockázatot jelent a szív- és érrendszer egészségére nézve.

Az eritrit egy természetes cukoralkohol, ami mesterségesen is előállítható, de a gombákban és egyes gyümölcsökben is megtalálható. Népszerűségét annak köszönheti, hogy íze nagyon hasonlít a cukorra, miközben alig tartalmaz kalóriákat. Édesítőereje kb. 60-80 százaléka a cukorénak, így jól ki lehet vele váltani azt a legtöbb ételben.

Csakhogy, nagyobb mennyiségének fogyasztása a vérlemezkék fokozott reakcióképességét eredményezheti, ami a gyakorlatban hozzájárulhat a vérrögképződéshez. Ez viszont olyan hatás, amihez az általános fogyasztási mennyiségeket jócskán túl kellene lépni a mindennapokban.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás