Dunavirágzás Dubajban: magyar fotós nyert a világ egyik legnagyobb díjazású pályázatán
Idén 12. alkalommal rendezték meg a HIPA (Hamdan bin Mohammed bin Rashid Al Maktoum International Photography Award) nemzetközi fotópályázatot, amelynek idén a központi témája és fő kategóriája a diverzitás volt.
Ebben a kategóriában a pályázat történetében első alkalommal egy magyar természetfotós, Potyó Imre kapta meg az első díjat a Dunavirág aréna című képéért.
Ezen a nyárestén felforrt a folyó a védett dunavirág kérészek rajzásától. Nagyon sokan voltak, én pedig extázisban próbáltam a legszebb látványt megtalálni. A langyos vízben állva lámpafényben komponáltam, a sötétben elvillanó vakuim és a széleslátószögű optika egy varázslatos perspektívában festette meg a törékeny dunavirágok testét
– számolt be a fényképész a kép készítésének körülményeiről. A természetfotós 11 éve fotózza a kérészek rajzását.
A pályázat fődíját az olasz Massimo Giorgetta nyerte el. Ez az első alkalom, hogy magyar fotós első helyezést ért el a pályázaton, 2019-ben Daróczi Csaba 4., Kércz Tibor pedig 3. helyen végzett.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Esther Horvath: „Volt, hogy annyira elfagytak az ujjaim, hogy képtelen voltam megfogni a fényképezőgépet”
Gyerekkorában a Delta főcímében nézte irigykedve az Antarktiszon lépkedő kutatókat, ma már sarkköri expedíciókat kísér végig díjnyertes fotósként a -50 fokban. Horvath a budapesti tárlatvezetésén mesélt nem mindennapi élményeiről.
Három magyar fotós munkáját is díjazták az év legjobb asztrofotói között
Feltóti Péter a Szív-ködről készített bámulatos képet, Majzik Lionel egy csillagködön áthaladó üstököst kapott el, Szabó Pétert pedig a fiatal fotósok kategóriájában emelték ki a Holdról készült mozaikjával.
Magyar fotósok drámai képein az aszály által okozott pusztulás
Így sivatagosodik el az Alföld: Jakab Gusztáv egy Békés megyei záportározó, Vass Károly a mórahalmi Nagyszéksós-tó kiszáradását dokumentálta.