„Művészetnek tekintik, hogy elbagatellizálják és megadóztassák”
Szentjóby Tamás, akinek a nevéhez az első magyarországi happening fűződik (Az ebéd, Altorjay Gáborral közösen, 1966-ban), és aki óriás kísértet-leplet borított a Gellért-hegyi Szabadság-szoborra, nyolcvan éves. Minden bizonnyal ez utóbbi, 1992-es projektjét – amelyet Lőrinczy Júliával közösen tervezett meg – ismerik a legtöbben. De ismertté vált az általa indított Létminimum St.andrad Projekt is, amely a feltétel nélküli alapjövedelem gondolatát képviselte, jóval megelőzve az erre vonatkozó nemzetközi kísérleteket. Pedig Szentjóby (vagy az általa használt más neveken St.Auby, St. Turba) Tamás a hatvanas évek eleje óta nagyon fontos szereplő a magyar képzőművészetben. Ráadásul olyan szereplő, aki mindig szubverzív, újító, innovatív és provokatív módon gondolkodott arról, hogy mi a művészet és ki a művész.
W, avagy a Szabadság lelkének szobra
Neve rendre előkerül a szorosan vett művészeti közegen kívüli közbeszédben is. A kilencvenes évek elején, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán (MKF, később, már egyetemként MKE) zajlott diáklázadás, majd az azt követő reformok körül a diákok azért kardoskodtak, hogy taníthasson a főiskolán. Később az Intermédia Tanszék meghatárotzó oktatója lett. 2009-ben komoly visszhangot váltott ki Kentaur című, 1973–75 között készült, majd betiltott filmjének bemutatója.
Most pedig, a Szabadság-szobor kormányzat általi (mondjuk így) újragondolása, vagy ismételt átpolitizálása körül merült fel az említett 1992-es projektje, a W című akció, amelynek keretében kísértetfigurává csomagolta, illetve alakította át a Gellért-hegyi Szabadság-szobrot, létrehozva nemcsak a rendszerváltás utáni idők, hanem tulajdonképpen az egész magyar neoavantgárd első nagyszabású, public art művét.
Légy tilos!
1974-ben kiutasították a kádári Magyarországról, mert részt vett Konrád György és Szelényi Iván Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című kéziratának külföldre juttatásában, de nyilvánvalóan az egész munkássága, jelenléte csípte a hatalom szemét. Kihasználva, hogy svájci állampolgársággal is rendelkezett, ezt követően Genfben telepedett le. Kiutasításáról, külföldi életéről és a rendszerváltás körüli visszatéréséről ebben az interjúban beszél:
Művészi gondolkodására érzékletes példa ez az interjúrészlet, amely Artpool adatbázisában olvasható, és a hetvenes évek elején, balatonboglári kápolnában zajlott akcióiról szól. „Balatonbogláron is állítottam ki olyan konstrukciót, ami a tilossal foglalkozott. A művészettörténészek gyakran arra gondolnak, hogy ez a három „T”-vel kapcsolatos, a tiltott, tűrt, támogatott, „t” betűjével kapcsolatos fogalom. Nyilván arra is vonatkozik, de az alapeszme egy esztétikai rendszerben van, méghozzá az állam és az egyház által megállapított tilosra vonatkozik. Nem az aktuális, szocialista vagy ún. szocialista államrend és annak egyháza által felállított rendjében, hanem világméretekben.
Nekem az volt fontos, hogy megnevezzem ezt a területet, a tilos területét, és azt ajánljam, hogy legyen a dolog tilos, mert hiszen számunkra kimutathatóan mindig is az volt a művészet.
Balatonbogláron, az oltár helyén egy A 4-es írólapra apró betűkkel felírtam azt, hogy Légy tilos! Egy kordont húztam elé, így a publikum, amikor odaérkezett, nem tudta elolvasni, mert olyan messze volt a szöveg. Tehát ahhoz, hogy ezt valaki el tudja olvasni, át kellett másznia a korláton, és amikor átmászott a korláton, akkor azt olvasta, hogy Légy tilos! Tehát pontosan azt olvasta el, amit elvégzett, átlépte a korlátot.”
Nem művészet-művészet
A kelet-európai kulturális ellenállás formáival foglalkozó COURAGE adatbázis egyebek mellett így ír róla: „1972-ben kezd foglalkozni a Sztrájk témakörrel, ez 1974-ben a Létminimum Standard Projekt 1984 W – Csinálj egy széket! – (LSP 1984 W) programba vezet, ami a Duchamp-féle eltérítés (nem-művészet mint művészet) George Brecht általi meghaladásának (nem-művészet mint művészet mint nem-művészet-művészet) mutáció-bázisára épül.”
Szentjóby a Magyar Narancs 2009-es interjújában így magyarázza a projektet: „A mód, ahogyan a szerzői és szabadalmi jogokat osztályozzák a szent magántulajdon égisze alatt, s ahogy a Létminimum St.Andard Projekt 1984 W (LSP1984W) értelmeződik a fennálló rend szempontjából, az semmi más, csak tünete ennek a torz rendnek. Ők művészetnek tekintik, hogy elbagatellizálják és megadóztassák. Holott ez nem művészet, hanem nem-művészet-művészet – ami megint csak egyfajta paralel művelet –, de ha szóba vagy bemutatásra kerül a Projekt, nincs más intézmény erre, mint a művészetiek.”
A budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményében több műve is megtalálható. A múzeum gyűjteményi oldalán Kürti Emese így ír Szentjóby munkásságáról: „kivételes szerepe volt az intermediális gondolkodásmód és a hagyományos művészeti műfajokkal radikálisan szakító új jelenségek, a happening, a fluxus, az akcióművészet, az akciófilmszínház bevezetésében és terjesztésében. A művészet és a valóság kritikai átalakítására törekvő „nem művészet-művészeti” produktumok létrehozójaként, valamint kulcsfontosságú események (kiállítások, felolvasások, fluxus-koncertek) szervezőjeként és lebonyolítójaként a hatvanas évek közepétől karakteresen meghatározta a magyarországi neoavantgárd művészet alakulását. Az utóbbi évek kutatásai során nyilvánvalóvá vált, hogy St.Auby egyszersmind a Nyugat-Európában és Amerikában a hatvanas évek legelején indult fluxussal párhuzamosan, annak radikális meghaladására törekedve működött, és hogy az általa készített objektek integráns részét képezik a nemzetközi fluxus történetének."
Azt Artmagazin Online egy 1991-es beszélgetést idéz, amelyben Szentjóby ezt mondja: „Ha mi nem csinálunk művészetet, a lakosság rá fog döbbenni arra, hogy a kultúrának az a része, amit mi művészetnek nevezünk, arra szükségünk van. Hogyha ezt nem csináljuk és ezt is meg fogjuk csinálni, hogy mi nem csináljuk, akkor ki fog derülni, hogy nélkülünk az élet egy sivatag."
