A nők kardiológiai kockázatait már harmincas éveikben előre kellene jelezni

A nők szívbetegségekkel kapcsolatos kockázatait, illetve, hogy szükségük van-e megelőző terápiára, már harminc fölött fel kellene mérni, nem pedig a jelenlegi gyakorlat szerint, jóval a menopauza után – állapították meg kutatók egy most közzétett tanulmányukban.

Eredményeiket az Európai Kardiológiai Társaság éves londoni ülésén ismertették. Eszerint egyszerű vérvizsgálatokkal meg lehet becsülni egy nő szív- és érrendszeri megbetegedésének kockázatát a következő három évtizedre – részletezi a Reuters.

„A mai irányelvek azt javasolják az orvosoknak, hogy nőknél általában csak a 60-as, 70-es éveikben vegyék fontolóra a megelőző terápiákat. Az új adatok azt bizonyítják, hogy ezt meg kellene változtatni” – mondta a kutatást vezető Dr. Paul Ridker, a bostoni Brigham and Women's Hospital munkatársa.

A Women's Health Initiative nevű vizsgálat közel 28 ezer résztvevőjénél 1992 és 1995 között végeztek vérvizsgálatot az alacsony sűrűségű lipoprotein-koleszterin (LDL-C vagy „rossz koleszterin”) szintre, amely ma az orvosi rutin része. Vizsgálatokat végeztek továbbá a magas érzékenységű C-reaktív fehérjére (hsCRP) – az érgyulladás markere – és az érelmeszesedés kialakulásában szerepet játszó lipoprotein(a)-ra, egy genetikailag meghatározott zsírtípusra vonatkozóan.

Az egyes markerek legalacsonyabb szintjével rendelkező nők kockázatához képest a következő harminc évben bekövetkező súlyos szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus vagy a stroke kockázata 36 százalékkal magasabb volt azoknál, akiknek a legmagasabb volt az LDL-C szintjük, 70 százalékkal magasabb a legmagasabb hsCRP-szintű nőknél, és 33 százalékkal magasabb a legmagasabb lipoprotein(a) szintjével rendelkezőknél.

Azoknál a nőknél, akiknél mindhárom marker a legmagasabb értéket mutatta, 2,6-szor nagyobb valószínűséggel következett be súlyos szív- és érrendszeri probléma, és 3,7-szer nagyobb valószínűséggel kaptak stroke-ot a következő három évtizedben.