Hogyan készüljünk a világvégére?

Komoly reményekkel indultam el a CEU Nádor utcai épületébe a november 27-én, szerdán tartott panelbeszélgetésre. A panelbeszélgetések ritkán töltenek el ekkora izgalommal, de ezúttal a prepperkedésről volt szó, pontosabban arról, hogy hogyan készüljünk a világvégére, ami szokatlanul izgalmas, és a kiírás szerint eléggé aktuális témának is számít. „Több számítógépes modell szerint is 2050-re tehető a civilizációs összeomlás” – áll a programban, és már előre dörzsöltem a kezem, hogy a mostani jegyzeteim birtokában tőlem aztán összeomolhat, aminek össze kell omlania, rajtam nem fognak ki. A másik előrevetített évszám a 2100-as, az rajtam kívül álló okoknál fogva már kevésbé érdekel, nincs az a babkonzerv, ami odáig elállna, igaz, ha unokáim is gondját viselik majd a fejszének és a machetének, valamint nem játszanak túl sokat a szikravetővel, az még jól jöhet.

Ehhez képest a CEU első emeleti előadójában egy árva generátort vagy fóliasisakot sem találtam, de az érdeklődést jól mutatja, hogy a közepes méretű, körülbelül 50-60 férőhelyes teremben teltház volt. Az már az előadók névsorán is látszott, hogy itt bizony nem feltétlenül a gerillaharc mesterfogásait fogjuk elsajátítani másfél órában; az esten Ferencz Zoltán szociológus, Vasárus Gábor geográfus és Sebestyén Árpád kríziskezelő szakpszichológus igyekezett felkészíteni a hallgatóságot a világvégére, a beszélgetést Békés Gáspár környezetvédelmi szakértő moderálta.

Az áram és a fogyasztás

Prepperkedni persze sokféleképpen lehet, nem kell hozzá atombunker. A szó mára némileg pejoratívvá is vált, pedig annyira nincs benne semmi különös, hogy amíg széles körben el nem terjedt az elektromos áram használata, gyakorlatilag mindenki prepper volt, csak épp nem tudtak róla, hogy így hívják. Kellett, hogy legyen a kamrában tartalék, és az sem ártott, ha a közösség emellett lelkileg is felkészült a váratlan eseményekre. Mostanra viszont az ember úgy megszokta például az áramot, hogy egy sor szolgáltatás leállna nélküle: Vasárus szerint a nagyvárosokban nem lenne víz, csatorna, nem működne semmi, és ahogy a nagy New York-i áramszünet példája is mutatja, a bűnözés az egekbe szökne, és csakhamar kitörne a káosz. Arról nem is beszélve, hogy a mostani nagyvárosok gyakorlatilag sivatagok, beton beton hátán, így az itt lakóknak egy ilyen hirtelen beütő áramszünetre ugyan van esélyük felkészülni, tartósan viszont a jelenlegi városstruktúrák mellett nem tudnának alkalmazkodni hozzá.

A hirtelen áramszünet csak egy példa: Vasárus szerint a legtöbb krízis, így például a klímaváltozás (aminek a hatását már bőven érezzük) és a termőföldek megfogyatkozása (aminek szintén) olyan jelenségek, amelyek többé-kevésbé megjósolható pályán haladnak, lehet következtetni a menetükre, tempójukra és következményeikre, ezért többé-kevésbé fel is lehet készülni rájuk.