Azonosítottak 13 fehérjét a vérben, amelyek az agy koráról árulkodnak

12.10. · tudomány

A vérben lévő fehérjék szintje számos testi állapotról árulkodhat, egy frissen publikált tanulmány szerint pedig azt is segíthetnek meghatározni, hogy az agy életkora hogyan viszonyul a tényleges életkorhoz, írja a New Scientist.

A lap kiemeli, hogy bár korábban is végeztek kutatásokat arra vonatkozóan, hogy a vérben található biomarkerek miképpen jelzik az agy életkorát, ezek mind kismintás vizsgálatok voltak 1000-nél kevesebb résztvevő bevonásával. Hogy ennél pontosabb képet kapjanak, a mostani kutatásban a kínai Fudan Egyetem munkatársa, Wei-Shi Liu és kollégái a UK Biobank közel 11 ezer felnőttjének MRI-vizsgálati adatait elemezték.

A kínai kutatók a minta elemzéséhez egy mesterséges intelligencia (AI) algoritmust fejlesztettek, ami az agyterületek mérete és a régiók közötti kapcsolat alapján képes volt megbecsülni a felvételen látható agy tulajdonosának életkorát. A modell 2,7 év pontossággal tett eleget a feladatnak.

Ezután a kutatók egy másik 4700 fős, 63 éves átlagéletkorú csoport tagjainak életkorát határozták meg az algoritmussal. A tényleges és a becsült életkor közötti különbség a szakértők szerint előre jelezheti az agy öregedésének dinamikáját, ezért a két értéket összevetve elemezték a kapott eredményeket.

Az agyi és a tényleges kor különbségét ezután a csoport által adott vérmintákban található fehérjék számával is összevetették. Összesen 8 olyan fehérjét azonosítottak, amelynek a mennyisége nőtt a vizsgált személyek vérében és 5-öt, amelyek száma csökkent, minél nagyobb volt a különbség a becsült és a tényleges életkor között.

Az azonosított fehérjéket az agy termeli, ezt korábbi kutatásokkal már igazolták, a vérvizsgálatok tehát abban segíthetnek, hogy előre jelezzék az öregedés dinamikáját. Ez az adat pedig árulkodó lehet a sztrók vagy a demencia kockázatait illetően. A fehérjék szintjét ráadásul életmódváltással lehet befolyásolni, vagyis a vérteszt ebben az esetben a megelőzés egyik első lépésévé válhat.