A szakemberek régóta törekszenek arra, hogy a pszichológia és idegtudomány eredményeit felhasználva hatékony és eredményes oktatási és fejlesztési módszereket fejlesszenek ki. Az idegtudományi eredmények oktatási környezetbe történő illesztése ugyanakkor nem könnyű feladat. Az agy és az idegrendszer működése rendkívül összetett, és e folyamatok leegyszerűsítő megközelítése és magyarázata sajnos gyakran vezet félreértelmezett, téves következtetésekhez, amelyeket ún. neuromítoszokként tárgyal a tudományos szakirodalom.

Az MTA-ELTE Pszichomotoros fejlődés kutatócsoportjának egyik kutatása éppen ezt a jelenséget célozta. Egy világszerte alkalmazott, idegtudósok, neuropszichológusok és oktatási szakemberek közreműködésével megalkotott kérdőív hazai adaptációjának segítségével vizsgálták a magyar pedagógushallgatók és pedagógusok alapvető idegtudományi műveltségét. Több interjú is született a kutatócsoport eredményeinek ismertetése érdekében, amelyek közül komoly visszhangot és vitát generált a 2025.03.10-én a Qubit online, tudományos-ismeretterjesztő felületen megjelent cikk. A kutatás eredményeivel kapcsolatban prof. Gyarmathy Éva véleménycikket írt, amelyben a kérdőív egyes állításaira vonatkozóan kritikát fogalmazott meg.

A közös állásfoglalást megelőző vitáról ITT, ITT és ITT tájékozódhat a kedves olvasó, a tanulmányokat pedig magyarul ITT, ITT és ITT, angolul ITT és ITT olvashatja. Az MTA-AVKF Tanulási Környezet Kutatócsoport honlapját ITT találja. Az MTA Közoktatás-fejlesztési Kutatási Programról pedig ITT tájékozódhat.

Cél

Jelen állásfoglalást ennek a vitának a lezárása érdekében fogalmazta meg közösen a két kutatócsoport. Célunk, hogy egyrészt eloszlassuk azokat a félreértéseket, amelyeket a vita nyomán a közösségi média különböző szakmai csoportjaiban olvashattunk, másrészt hangsúlyozzuk az oktatásban és fejlesztésben egyaránt hangsúlyozandó, evidenciaalapú ismeretek fontosságát, egyúttal felhívjuk a figyelmet az áltudományos nézetek veszélyeire.

Megállapítások

1. A kutatási eredmények egyik fontos tanulsága volt, hogy a hazai pedagógusoknak mind az idegtudomány iránti érdeklődése, mind az általános idegtudományi alapműveltsége magasabb a nemzetközi átlagnál. Ezen adatok alátámasztják, hogy a téma fontos oktatásfejlesztési kérdéskör, amivel a pedagógusképzésben érdemes külön foglalkozni.

2. A kutatás másik fontos eredménye, hogy a hazai pedagógusok nemzetközi viszonylatban kiemelkedően sok neuromítoszt, azaz téves állítást véltek igaznak. Ezért azonban véleményünk szerint nem a pedagógusok okolhatók, hanem az a sajnálatos helyzet, hogy a szakmaiatlan állítások (amelyek terjesztéséhez gyakran üzleti érdekek is fűződnek), sokkal szélesebb körhöz eljutnak, mint a szakmailag hiteles információk (amelyek magyar nyelvű terjesztésére nem jut elegendő erőforrás). Kutatócsoportjaink részben a korszerű idegtudományi ismeretek terjesztésével, részben a kritikus gondolkodás népszerűsítésével szeretnének segítséget nyújtani a pedagógusoknak. Általános kapaszkodóként kiemelnénk, hogy az agy működésével kapcsolatos, tévesen leegyszerűsítő, esetenként homályos állítások, még ha meggyőzően hangzanak is, szinte biztosan neuromítoszok.

3. A neuromítoszok gyakran jelennek meg populáris előadásokban, képzésekben, illetve gazdasági céllal létrehozott szolgáltatók programjainak, fejlesztéseinek, terápiáinak elméleti alapjaiként. Sajnos számtalan olyan eljárás létezik, amelyek nem létező jelenségekre vagy megcáfolt elméletekre alapozva kínálnak megoldást tanulási, pszichés és egyéb magatartási problémákra, zavarokra, miközben módszerük specifikus hatásaira vonatkozóan megalapozott tudományos evidenciákkal nem rendelkeznek.

4. Szorgalmazzuk az egyes eljárásokra vonatkozó tudományos alapok közzétételét, az evidenciák szintetizálását és nyilvános elérhetőségének biztosítását, különösképpen azon szolgáltatóknál, akik pedagógusképzéseket és képesítéseket is kínálnak.

5. Szeretnénk azt is hangsúlyozni, hogy nincs kétségünk afelől, hogy a különféle eljárások iránt érdeklődő pedagógusok elsődleges célja a gyerekek tanulásának, fejlődésének minél hatékonyabb segítése. A jó cél azonban nem jelentheti a kritikus gondolkodás és a hiteles forrásokból történő tájékozódás mellőzését.

6. Szeretnénk újfent megerősíteni a pedagógusokat abban, hogy a mozgásos tevékenységek rendkívül fontosak a gyermekek egészséges fejlődéséhez, és ezek beépítése a pedagógiai gyakorlatba – nemcsak a testnevelésórán, hanem az iskolai lét minden tevékenységében – szinte biztosan hasznos, sőt nélkülözhetetlen. Bár a mozgásnak gyakran emelik ki az idegrendszeri funkciókra gyakorolt hatását, legalább ilyen fontosak egyéb kedvező élettani hatásai – pl. a vázizomrendszer, a szív- és érrendszer és a légzőrendszer működésére, a testösszetételre, az alvásminőségre gyakorolt hatásai.

7. A mozgásfejlesztés idegrendszerre gyakorolt hatása jelenlegi tudásunk szerint nem specifikus sem egy-egy mozgásformára vagy meghatározott mozgásgyakorlatokra, sem egy-egy konkrét agyterület fejlődésére. A kedvező hatás eléréséhez nem szükséges és nem is célszerű mereven ragaszkodni egy-egy mozgássorhoz, programhoz, terápiához. Szinte minden mozgásformának lehetnek kedvező hatásai. A legjobb eredményt akkor lehet elérni, ha a mozgásos tevékenység megfelelő gyakoriságú, intenzitású, változatos, igazodik a gyermek fejlettségi szintjéhez, és a gyermek szívesen vesz részt benne. Előny, ha a mozgás ingergazdag környezetben, társas formában történik, és különböző eszközök használatát, illetve a végrehajtó és egyéb kognitív funkciók (pl. munkamemória, figyelem) intenzív működését igényli (pl. labdajátékok, zsonglőrködés, hangszeres gyakorlás). Minden pedagógust arra ösztönzünk, hogy minél gyakrabban és rendszeresen integrálja a testmozgást az oktatási folyamatba, segítve ezzel a hatékony, tapasztalati alapú tanulást.

8. Az elmúlt évtizedekben zajló kulturális és környezeti változások következtében a mai gyerekek fejlődése számos ponton eltérhet akár már a 2-3 évtizeddel ezelőtt tipikusnak számító fejlődési mintázattól is. Megváltozott a gyakorisága bizonyos tanulási és viselkedési eltéréseknek, zavaroknak is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden eltérést kórosnak lehetne minősíteni, és minden gyereknek terápiára lenne szüksége. Szeretnénk felhívni a figyelmet annak a veszélyére, hogy egy nem megalapozott, vagy nem kompetens szakember által felállított diagnózis betegségtudatot ébreszthet az érintett gyerekben, illetve szülőkben, és kedvezőtlen hatással lehet a szülő-gyerek viszonyra, illetve a gyermek fejlődésére.

9. Bár a mozgás fejlesztése minden gyerek számára hasznos, számos olyan kognitív és tanulási zavar van, amelyek enyhítésére, kezelésére nem elegendő önmagában a mozgásfejlesztés. Például nyelvi zavarok esetén a logopédiai terápia, autizmus spektrumzavar esetén autizmus-specifikus terápia az elsőként választandó intervenció, és a mozgásfejlesztés ezek kiegészítéseként javasolt.

10. Ha a pedagógusok és fejlesztő szakemberek hatástalan, evidenciák nélküli módszereket, fejlesztő eljárásokat alkalmaznak, az nem csupán idő- és pénzpazarlást jelent, hanem elveszi a lehetőséget és az erőforrásokat a hatásos, tudományosan bizonyított módszerek alkalmazásától, az eredményes tanulástól, fejlesztési munkától. Szükségesnek tartjuk, hogy megfelelően kontrollált és kivitelezett, független tudományos vizsgálatok történjenek a területen. Ösztönözzük továbbá a terület tudományos szakértőit, hogy az eddigi szakirodalmi ismeretek, evidenciák vagy éppen ellentmondások szintézisét tartalmazó, kritikai hangvételű tanulmányok is szülessenek.

A kutatócsoportok nevében:

• Prof. dr. Gyarmathy Éva, MTA-AVKF Tanulási környezet kutatócsoport
• Dr. habil. Csányi Tamás, MTA-ELTE Pszichomotoros fejlődés kutatócsoport
• Dr. Vig Julianna, MTA-ELTE Pszichomotoros fejlődés kutatócsoport
• Dr. Kälbli Katalin, MTA-ELTE Pszichomotoros fejlődés kutatócsoport